Elvették a tüntetések miatt büntetőeljárás alatt álló tartalékos tisztek fegyvereit

ujkelet.live

,,Egy hete elkezdett hivogatni egy rendőr a közeli rendőrkapitányságról, hogy menjek be és adjam le a fegyvert. Azt mondta – mi csak parancsot hajtunk végre, az utasítás a Nemzetbiztonsági Minisztériumtól van” – mesélte a 12-es csatornának Elád Teszler, az elit Szajeret Matkal egység vezető tartalékos tisztje, akinek a héten bevonták az engedélyét.

,,Azt mondtam, hogy szeretnék világos értesítést, magyarázatot kapni, miért vették el, mi az oka, kivel tudok beszélni és kihez fordulhatok.”

Körülbelül négy hónappal ezelőtt Teszlert őrizetbe vették kihallgatás céljaból azzal a gyanúval, hogy megsértette a közrendet, amikor az igazságügyi reform elleni széles körű tiltakozás részeként a Kohelet – egy konzervatív agytröszt, amely mélyen belefolyt az igazságszolgáltatás átalakításába – irodáinál tüntetett. Nem sokkal később elengedték, ennek ellenére a rendőrök arra hivatkozva kérték a fegyvere elvételét, hogy büntetőeljárás folyik ellene.

Chen Szlutzky tartalékos őrnagy engedélyét, aki a Moran egység parancsnok-helyetteseként szolgált, szintén ilyen módon vonták vissza. Őrizetbe vették kihallgatásra az úgynevezett „Kohelet elleni roham” idején.

Néhány héttel később pedig arra kérték, hogy adja le magáncélra tartott fegyverét. Szlutzky szerint politikai döntés áll a háttérben: ,,A Nemzetbiztonsági Minisztérium politikája és vezetőjének álláspontja az, hogy zaklat mindenkit, aki szembeszáll a véleményével.”

A rendőrség reakciója: „Ez egy rutin eljárás, amelyet minden olyan esetben alkalmaznak, amikor egy legálisan fegyvert birtokló személyt erőszakos bűncselekmény elkövetésével gyanúsítanak meg, és büntetőeljárást indítanak ellene, és kihallgatják. Az izraeli rendőrség továbbítja ajánlását a Nemzetbiztonsági Minisztérium lőfegyver-engedélyezési osztályának. Minden olyan állítás vagy próbálkozás, amely az engedély visszavonását szimplán annak tulajdonítja, hogy az engedély birtokosa tüntető, minden alapot nélkülöz.”

1300 tartalékos harcos és tiszt a Katonai Hírszerzés Különleges Műveleti Osztályából: A barátunknál, egy alezredesnél, egy hősnél, aki számtalanszor kockára tette életét ezért az országért – a kormány illegálisan és indoklás nélkül a házában portyázik, és visszavonja fegyvertartási engedélyét, miközben Ajala Ben-Gvir [a miniszter felesége], a tömeggyilkos [Baruch] Goldstein rajongója és kahanista társai, akik szeretnek élve elégetni embereket, szabadon fegyverrel járkálnak. A rendőrség pedig azt mondja, ‘mi csak a parancsot teljesítjük’. Milyen szörnyű mondat. A rendőrségnek nem szabad engedelmeskednie egy bűnöző sötét kahanista miniszternek. A rendőrségnek nem szabad engedelmeskednie egy illegális és illegitim puccskormánynak. [Binjámin] Netanjahu [miniszterelnök] egy nyomorult diktátor, aki hadsereg és biztonsági szolgálatok nélkül marad. Csak idő kérdése, hogy mikor megy haza és aztán börtönbe”.

Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt – Új Kelet Live

🎙️Ezen a héten is öt olyan témát hoztunk el a Közel-Keletről és a nemzetközi hírekből, amelyek rávilágítanak a társadalmi, oktatási és politikai folyamatok mélyebb összefüggéseire.Az adás témái:Gyökeres fordulat a szíriai tananyagban: Az Aszad-rezsim bukása után átírt szíriai tankönyvek elemzése. Az IMPACT-se legfrissebb jelentése szerint a pánarab narratívát egy iszlamista vonal váltotta fel, amelyből törölték a zsidó közösség történelmét, és háttérbe szorították a tudományos elméleteket.Történelmi mélyponton az izraeli PISA-eredmények: Miért nem tartható tovább az a narratíva, hogy csak a hátrányos helyzetű diákok teljesítménye húzza le az átlagot? A legfrissebb adatok elemzése azt mutatja, hogy az elitszigetek diákjai is elmaradnak a fejlett országok szintjétől.Netanjahu válasza Obamának: A volt amerikai elnök bírálataira válaszolva az izraeli miniszterelnök leszögezte: a zsidó nép nem idegen megszálló a saját ősinek földjén, és a béke valódi akadálya a létezésük elutasítása.Bojkott a brit könyvpiacon? Neil Blair irodalmi ügynök megszólalása arról, miért nem volt hajlandó egyetlen nagy brit kiadó sem megjelentetni a korábbi túsz, Eli Sarabi megrázó emlékiratát.Tiszteletadás A diplomatában: Hogyan emlékezik meg a Netflix népszerű sorozatának negyedik évada Hersh Goldberg-Polinra, és mit üzen ez a túszok emlékezetéről?A szokásos bónusz témaTartsatok velünk ezen a héten is, hogy képben legyetek a legfrissebb izraeli és közel-keleti fejleményekkel!👉 Nyomj a Követés (Follow) gombra, hogy ne maradj le az új epizódokról, és ha tetszett az adás, értékeld a műsort Spotify-on!#Izrael, #Közel-Kelet, #Oktatás, #PISA, #Szíria, #Netanjahu, #Kultúra, #Politika
  1. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  2. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  3. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  4. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  5. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.