Vádat emeltek a fogadott fiát meggyilkoló férfi ellen

ujkelet.live

Vádat emeltek csütörtökön egy 55 éves férfi ellen fogadott fia meggyilkolása miatt, akit kilencszer meglőtt és kétszer megszúrt – egyszer szíven.

A gyanúsított, Sáj Blum Modi’in-Maccabim-Reut városából megölte 23 éves fogadott fiát – akinek mentális egészségügyi problémái voltak – egy kis erdőben az otthonuk mellett, miután vita tört ki köztük.

A vád szerint fia, Omri, aki magzati alkoholszindrómában szenvedett, és autista spektrumzavarral diagnosztizáltak, július 14-én hagyta el barátaival az intézményt, ahol lakott.

Miután autójuk meghibásodott, a rendőrséghez fordultak segítségért, akik visszavitték Omrit a szülői házba. Amikor megérkezett, apja elvitte beszélgetni a házuk melletti kis erdőbe, ahová az apa elmondása szerint el gyakran elvitte a fiát, hogy lenyugodjon.

Amikor megérkeztek az erdőbe, a vád szerint ,,vita alakult ki, majd Sáj előrántotta a fegyvert, és kilenc lövést adott le Omri felső testére. Az incidens során Omri kést fogott, és amikor a földön volt, Sáj elvette a kést, kétszer mellkason szúrta, és a kést a szívében hagyta. Nem sokkal később Sáj hívta a rendőrséget.”

A fegyverviselési engedéllyel rendelkező Blum a nyomozás során azt mondta, önvédelemből lőtte le fiát, mert úgy érezte, veszélyben az élete.

A jóléti hivatal forrásai azt mondták, hogy soha nem kaptak bejelentést arról, hogy a fiú családon belüli erőszakos eseményekbe keveredett volna, pedig viselkedési problémái voltak, és erőszakos incidensekbe keveredett az egyik intézményben, amelyben tartózkodott.

Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt – Új Kelet Live

🎙️Ezen a héten is öt olyan témát hoztunk el a Közel-Keletről és a nemzetközi hírekből, amelyek rávilágítanak a társadalmi, oktatási és politikai folyamatok mélyebb összefüggéseire.Az adás témái:Gyökeres fordulat a szíriai tananyagban: Az Aszad-rezsim bukása után átírt szíriai tankönyvek elemzése. Az IMPACT-se legfrissebb jelentése szerint a pánarab narratívát egy iszlamista vonal váltotta fel, amelyből törölték a zsidó közösség történelmét, és háttérbe szorították a tudományos elméleteket.Történelmi mélyponton az izraeli PISA-eredmények: Miért nem tartható tovább az a narratíva, hogy csak a hátrányos helyzetű diákok teljesítménye húzza le az átlagot? A legfrissebb adatok elemzése azt mutatja, hogy az elitszigetek diákjai is elmaradnak a fejlett országok szintjétől.Netanjahu válasza Obamának: A volt amerikai elnök bírálataira válaszolva az izraeli miniszterelnök leszögezte: a zsidó nép nem idegen megszálló a saját ősinek földjén, és a béke valódi akadálya a létezésük elutasítása.Bojkott a brit könyvpiacon? Neil Blair irodalmi ügynök megszólalása arról, miért nem volt hajlandó egyetlen nagy brit kiadó sem megjelentetni a korábbi túsz, Eli Sarabi megrázó emlékiratát.Tiszteletadás A diplomatában: Hogyan emlékezik meg a Netflix népszerű sorozatának negyedik évada Hersh Goldberg-Polinra, és mit üzen ez a túszok emlékezetéről?A szokásos bónusz témaTartsatok velünk ezen a héten is, hogy képben legyetek a legfrissebb izraeli és közel-keleti fejleményekkel!👉 Nyomj a Követés (Follow) gombra, hogy ne maradj le az új epizódokról, és ha tetszett az adás, értékeld a műsort Spotify-on!#Izrael, #Közel-Kelet, #Oktatás, #PISA, #Szíria, #Netanjahu, #Kultúra, #Politika
  1. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  2. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  3. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  4. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  5. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.