4 katona meghalt az Izraelnek tulajdonított damaszkuszi támadásban

ujkelet.live

Négy katona életét vesztette az éjszaka egy légicsapásban Damaszkusz térségében, jelentette a SANA állami média. Egy szíriai katonai tisztviselő a támadást Izraelnek tulajdonította, és közölte, hogy további négy katona megsérült az incidensben.

A forrás szerint a célpont több fővárosi pozíció volt, és a szíriai légvédelmi rendszer elfogta a rakéták egy részét.

Az Izraeli Védelmi Erők irányelvéhez hűen nem kommentálta a hírt.

Ez volt idén 21. zsidó államnak tulajdonított támadás.

A legutóbbi támadásra július 19-én került sor Damaszkusz térségében. Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpont szerint az izraeli művelet a Hezbollah terrorszervezet katonai helyszínei és raktárai ellen irányult, és a támadás tüzet okozott.

Izrael vörös vonalnak tekinti Irán tevékenységét északi határán, és többször támadásokat indított Iránhoz kapcsolódó létesítmények és fegyveres konvojok ellen, melyeket a libanoni Hezbollah terrorszervezetnek szántak. Az Irán támogatását élvező Hezbollah a szíriai kormányerők mellett harcol a polgárháborúban.

Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt Új Kelet Live

🎙️ Politikai feszültségek, kampányhangulat és egy hihetetlen emberi összefonódás a mai adásban.Megvizsgáljuk, miért váltott ki hatalmas felháborodást a felsőoktatási nemi szegregáció kiterjesztése, és miért intette óvatosságra az országot Isaac Herzog elnök a megosztó kampányidőszakban. Szó lesz egy árnyékos rendőrségi ügyről, a kormány háredi influenszer-kampányáról, a végén pedig elhozunk egy olyan történetet is, amit az élet írt: hogyan kapcsolódott össze egy 24 évvel ezelőtti gázai terrortámadás és egy életmentő vesetranszplantáció. 🎧 Hallgasd meg a teljes adást, és ha tetszett, értékeld a műsort Spotify-on!
  1. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  2. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  3. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  4. Új Kelet Live Podcast
  5. Új Kelet Live Podcast

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.