Izraelbe látogatott a terrorizmust nyíltan támogató BDS aktivista

0

ujkelet.live

Nerdin Kiszwani az Izrael-ellenes Bojkott, Elszigetelés és Szankciók (BDS) mozgalom egyik legkiemelkedőbb aktivistája körülbelül egy hete érkezett Izraelbe, amit arra használt, hogy lázító üzeneteket posztoljon a közösségi médiában.

A 12-es csatorna érdeklődése nyomán az izraeli hatóságok úgy döntöttek, hogy az országból való távozásakor levélben értesítik, hogy a következő látogatásakor bürokráciába fog ütközni. Egy “sárga lap”-ról van szó, amely arra kötelezi, hogy a következő látogatást előre megbeszélje, sőt a hatóságoknak is lehetőséget ad arra, hogy ne hagyják jóvá – ha továbbra is folyamatosan, következetesen bojkottra szólít fel.

Múlt hétvégén Kiszwani ellátogatott a Templom-hegyre, fotókat készített, és egy bejegyzést is közzétett Facebookon: „Először térek vissza, miután 2015-ben elutasítottak” – írta. ,,Ha amerikai állampolgár vagy, látogass el Palesztinába, és ha a múltban elutasításban részesültél, mint én, az Egyesült Államok nagykövetsége legyen készenlétben. Jogunk, hogy bármilyen eszközzel visszatérjünk szülőföldünkre, és nincs igazság, amíg mindannyian nem tudunk visszatérni annak minden pontjára”.

Kiszwani úgy döntött, ellátogat a Palesztin Hatóság területére is, Sechemben találkozott az októberben likvidált Wadi al-Houh terrorista apjával, aki az Oroszlánok Barlangja militáns csoport egyik alapítója volt. Továbbá képeket tett közzé a militáns csoportot dicsőítő emlékfalról.

Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 20-án Új Kelet Live

Biden az ENSZ-ben kiállt a béke mellett; Herzog és a Szlichot-rendezvény az egység jegyében; Ahmed Tibi felháborodást keltő posztja; Ami kimaradt; Időjárás
  1. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 20-án
  2. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 19-én
  3. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 18-án
  4. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 17-én
  5. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 14-én
Megosztás

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .