Likudos miniszter: A főügyész a legveszélyesebb személy Izraelben

ujkelet.live

David Amszalem likudos miniszter szerdán a Kneszetben felszólalva kemény vádakkal illette Gali Baharav-Miara főügyészt, akit a legveszélyesebb személynek nevezett Izraelben, és azt állította, hogy már ki kellett volna rúgni.

„Véleményem szerint ma ő a legveszélyesebb személy az országban” – mondta. ,,A gyakorlatban lázadás folyik az Izraeli Védelmi Erőkben, és a főügyész nem lát, nem hall.”

„Már tegnap el kellett volna távolítanunk [Baharav-Miarát]” – tette hozzá Amszalem. „Ez árt a biztonságnak. Véleményem szerint ez a hölgy valódi veszélyt jelent a demokratikus Izrael stabilitására. El kell távolítani, és hirtelen látni fogod, hogy mindenkit, aki megszegi a törvényt, a törvény szerint megbüntetik.”

Reakciók

Amszalem szavaira reagálva a nyugdíjas legfelsőbb bírósági bíró, Eliakim Rubinstein azt nyilatkozta a Kan közrádiónak, hogy ez felbujtás, és veszélyezteti a főügyész életét.

Beni Gantz az ellenzéki Nemzeti Egység vezetője: „Egy civilizált országban Amszalem bocsánatot kért volna, vagy kirúgták volna, de Netanjahu szélsőségeseinek kormányában a kapuőrök elleni uszítás, ellenséggé alakítás munkamódszerré vált”.

Mozgalom a Minőségi Kormányzásért: ,,Undorral utasítjuk vissza Amszalem miniszter veszélyes és becsmérlő szavait, és felszólítjuk a miniszterelnököt, hogy azonnal határolódjon el szavaitól.”

Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt – Új Kelet Live

🎙️Ezen a héten is öt olyan témát hoztunk el a Közel-Keletről és a nemzetközi hírekből, amelyek rávilágítanak a társadalmi, oktatási és politikai folyamatok mélyebb összefüggéseire.Az adás témái:Gyökeres fordulat a szíriai tananyagban: Az Aszad-rezsim bukása után átírt szíriai tankönyvek elemzése. Az IMPACT-se legfrissebb jelentése szerint a pánarab narratívát egy iszlamista vonal váltotta fel, amelyből törölték a zsidó közösség történelmét, és háttérbe szorították a tudományos elméleteket.Történelmi mélyponton az izraeli PISA-eredmények: Miért nem tartható tovább az a narratíva, hogy csak a hátrányos helyzetű diákok teljesítménye húzza le az átlagot? A legfrissebb adatok elemzése azt mutatja, hogy az elitszigetek diákjai is elmaradnak a fejlett országok szintjétől.Netanjahu válasza Obamának: A volt amerikai elnök bírálataira válaszolva az izraeli miniszterelnök leszögezte: a zsidó nép nem idegen megszálló a saját ősinek földjén, és a béke valódi akadálya a létezésük elutasítása.Bojkott a brit könyvpiacon? Neil Blair irodalmi ügynök megszólalása arról, miért nem volt hajlandó egyetlen nagy brit kiadó sem megjelentetni a korábbi túsz, Eli Sarabi megrázó emlékiratát.Tiszteletadás A diplomatában: Hogyan emlékezik meg a Netflix népszerű sorozatának negyedik évada Hersh Goldberg-Polinra, és mit üzen ez a túszok emlékezetéről?A szokásos bónusz témaTartsatok velünk ezen a héten is, hogy képben legyetek a legfrissebb izraeli és közel-keleti fejleményekkel!👉 Nyomj a Követés (Follow) gombra, hogy ne maradj le az új epizódokról, és ha tetszett az adás, értékeld a műsort Spotify-on!#Izrael, #Közel-Kelet, #Oktatás, #PISA, #Szíria, #Netanjahu, #Kultúra, #Politika
  1. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  2. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  3. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  4. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  5. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt

“Likudos miniszter: A főügyész a legveszélyesebb személy Izraelben” bejegyzéshez egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.