ujkelet.live
Izrael nem volt hajlandó csatlakozni ahhoz a mintegy 40 nyugati ország által aláírt nyilatkozathoz, amely bírálta a magyar kormány melegellenes törvényét – nyilatkozták vasárnap a Külügyminisztérium vezető tisztségviselői a Walla hírportál szerint.
Miért fontos
- Az a döntés, hogy nem csatlakozik az amerikai nyilatkozathoz, hogy elkerülje az Orbán-kormány elleni nyilvános bírálatot, Izraelt a liberális nyugati országok táborán kívülre helyezi, jegyezte meg a Walla riportere.
- A lépés újabb bizonyítéka a Netanjahu-kormány és a magyar kormány politikai közelségének és érdekszövetségének.
A színfalak mögött
- Az amerikai külügyminisztérium a hétvégi Budapest Pride-felvonulás előtt kezdeményezte a nyugati országok közös nyilatkozatának közzétételét, amely támogatást fejez ki a magyarországi LMBTQ közösség mellett, és kritizálja az Orbán-kormány intézkedéseit.
- A Külügyminisztérium vezető tisztviselői kijelentették, hogy az Egyesült Államok külügyminisztériuma Izraellel is felvette a kapcsolatot, és kérte, hogy csatlakozzon a nyilatkozathoz. Jeruzsálemtől azonban nemleges válasz érkezett. „Nem akartunk részt venni a magyar kormány elleni támadásban” – mondta a Külügyminisztérium egyik magas rangú tisztviselője a Walla szerint.
- Az LMBTQ közösséggel szemben szintén intézkedéseket hozó Lengyelország sem írta alá a nyilatkozatot, az EU összes többi tagállama viszont igen.
A sorok között
- A fő ok, amiért Izrael nem akart részt venni a magyar kormánnyal szembeni kritikus üzenetben, az a félelem, hogy árthat a politikai segítségnek, amelyet Magyarország az Európai Unión belül nyújt Izraelnek.
- A magyarok az elmúlt években rendszeresen megakadályozták az Európai Unióban az Izrael elleni intézkedéseket, amelyekhez a szervezet mind a 27 tagállamának konszenzusa szükséges.
Mit mondanak
„A Budapest Pride Fesztivál alkalmából teljes támogatásunkat fejezzük ki a magyarországi LMBTQI+ közösségnek, az egyenlőséghez, a diszkriminációmentességhez és a véleménynyilvánítás szabadságához való jogukért” – olvasható a 38 nyugati ország budapesti nagykövetsége által közzétett üzenetben.
- ,,Elutasítunk minden erőszakos cselekményt, gyűlöletbeszédet, zaklatást vagy szexuális irányultságon vagy nemen alapuló megkülönböztetést.”
- „Aggódunk azon jogszabályok és azon politikai retorika miatt, amelyek ellentétesek a megkülönböztetésmentesség, a nemzetközi emberi jogi törvények és az emberi méltóság elveivel, és hozzájárulnak az LMBTQI+ közösség megbélyegzéséhez”.
Izrael Magyarországi Nagykövetsége független közleményt adott ki a témában Twitteren:
- ,,A Pride hónap alkalmából, a Budapest Pride Fesztivál előestéjén, Izrael Állam Nagykövetsége szolidaritást vállal a leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű, queer és interszex (LMBTQI+) közösségekkel. A Pride Fesztivál lehetőséget ad arra, hogy közösen ünnepeljük az LMBTQI+ közösségek sokszínűségét és az általuk elért eredményeket.
- Az ünneplés közben azonban, nem feledkezünk meg arról, hogy az LMBTQI+ emberek teljes egyenlőségéért folytatott küzdelem még nem ért véget. Elutasítjuk ezen közösségek és tagjaik elleni erőszak, gyűlölet, elnyomás, diszkrimináció és intolerancia minden formáját.
- Büszkék vagyunk arra, hogy Izraelben egy virágzó LMBTQI+ közösség él, amely törekszik a magyarországi közösségek támogatására”.

Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 21-én – Új Kelet Live
Elítéltek egy zsidót egy arab brutális megveréséért; 149 millió sékel a rabbinátusnak; Egy északi mosáv arra kérte Netanjahuékat, ne vakációzzanak náluk; Ami kimaradt; Időjárás
[…] pártokhoz, miután az izraeli kormány nem volt hajlandó csatlakozni ahhoz ahhoz a nyilatkozathoz, amelyet 40 ország és nemzetközi szervezet írt alá tiltakozva a magyarországi LMBTQ-ellenes […]