27. hét – a többség támogatja a tüntetéseket

0

ujkeletlive

A Kneszet plénuma első olvasatban várhatóan hétfőn elfogadja az ésszerűség  mércéje eltörlésére vonatkozó javaslatot, ami mentesíti a képviselők, és politikai tisztségviselők kinevezésére vagy kormányzati és miniszteri döntésekre vonatkozó indokoltság szerinti bírósági felülbírálás lehetőségét. A koalíció tervei szerint a jogszabályt a plénum nyári ülésszakának végéig, azaz még e hónapban második és harmadik olvasatban jóváhagyásra bocsátja, maga után vonva a belpolitikai feszültség további súlyosbodását, nyomában gazdasági következményekkel illetve országszerte további tömeges tüntetésekkel.

A szombat kimenetele után, a 12-es csatorna politikai műsora közben ismertetett felmérés szerint, bár a tüntetések intenzitása szempontjait figyelembe véve a közvélemény megosztott, de a többség alapvetően ellenzi a vitatott ésszerűség mércéjének eltörlését, és támogatja az általános tiltakozásokat.

Ilymódon, a felmérés szerint a többség (42%) ellenzi az ésszerűség okának megszüntetését a kormányzati és miniszteri döntések kapcsán, miközben 32% támogatja, 26% pedig nem tudja.

A megkérdezettek 61%-a támogatja az elnöki rezidencián folytatott tárgyalások folytatását, 25% ellenezte, 14% pedig nem tudja.

Ezenkívül, míg a többség nem támogatja tel-avivi Ayalon autópálya blokádjának folytatását, a közvélemény nagy része egyetért azzal, hogy a tel-avivi Káplán sugárúti tüntetéseknek folytatódniuk kell.

A felmérés szerint a megkérdezettek 74%-a ellenezte a tiltakozás részeként bevezetett útlezárást, 21%-a támogatja, 5%-a nem tudja. Emellett, a politikusok és közéleti szereplők háza előtti tüntetések támogatásával kapcsolatban 49 százalék válaszolta azt, hogy támogatja, 43% ellenezte, 8% nem tudja. Ami a Káplán tüntetések folytatását illeti, a lakosság 48%-a továbbra is támogatja, 43%-a ellenzi, 9%-a pedig azt válaszolta, hogy nem tudja.

A felmérésre válaszolók 62%-a nem ért egyet a tartalékosok bojkottjával, 27%-a támogatja, 11%-a nem tudja.

Mindezen forrongó belpolitikai helyzet középpontjában, a szombat kimenetele után országszerte immár 27. hete tömegek vonultak az utcára. Az Israel Hayom héber média szerint a tel-avivi tüntetésen mintegy 150 ezren, ezenkívül több mint száz településen, országszerte Haifától Be’erseváig több tízezren ezren tiltakoztak a kormány bevezetésre kerülő jogi reformja ellen, mint például Jeruzsálemben Jichák Herzog elnök rezidenciája előtt, Be’erseván, Herzliyán, Ra’ananán, Kfár Szaván, a Karkuri csomópontnál. Ezenkívül a demonstrációk vezetői bejelentették, hogy tovább fokozzák ellenállásukat amennyiben a kormány véghez viszi az ésszerűség mércéjének eltörlését.

Az est folyamán többezren tüntettek Joáv Gallant védelmi miniszter Amikam mosávi otthona előtt. A tüntetésen felszólalók arra szólították fel, hogy mint az ország parancsoka védje meg az országot a kívülről és belülről érkező ellenségektől, és ne engedje, hogy Izrael biztonsága sérüljön, hogy szétszakítsák a nemzetet. A védelmi miniszter haza előtt tiltakozást a Fegyverbajtársak tiltakozó tartalékosokat támogató csoport szervezte.

A vezérkari főnökök és a hadsereg tábornokainak generációi, a Moszad parancsnokai, a Sabak és a rendőrparancsnokok velünk jönnek. Együtt reménykedünk a védelmi miniszterben, aki már bebizonyította, hogy a lelkiismerete nem engedi meg, hogy Izrael biztonsága és a nemzet szétszakadjon,”– áll a szervezők közleményében.

A telavivi Káplán sugárúton tartott központi tüntetésen felszólalva Juval Noah Harrari izraeli történész a Netanjahu-kormány megállítására szólított fel.

Dühösnek szabad és kell lennünk azért, amit a Netanjahu-kormány tesz az izraeli álommal, és ha a kormány nem áll le, megtanulja, mi történik, ha dühösek vagyunk,” – mondta Harrari, hozzátéve azt is, amennyiben a koalíció egyoldalúan elfogadja a vitatott jogi reform cikkelyeit, minden rendelkezésünkre álló erőszakmentes eszközzel ellenezni fogjuk.

Hagai Levin professzor, az igazságügyi rendszer átalakítását ellenző orvosok képviseletében arra figyelmeztetett, hogy a törvénytervezet jóváhagyása esetén az egészségügyi rendszer komoly sztrájkokat vonhat maga után.

Az egészségügyi rendszer szükségállapotban fog működni – mert ez rendkívüli állapot,” – tette hozzá.

Matti Friedman, kanadai származású izraeli író és újságíró a jeruzsálemi elnöki rezidencia előtt arra figyelmeztetett, hogy Izrael egy olyan bukott állammá válhat, mint Libanon, amelyet a korrupció és a belső megosztottság tépett szét, hangsúlyozva a radikális jobboldali Itamar Ben-Gvir, illetve Betzalel Szmotrich befolyását a kormányban.

Friedman hivatkozva a hadsereg belül okozott politikai repedésekre azt mondta:

Mindenki, aki ismeri Libanont, tudja, hová vezethet ez. De van különbség köztünk és Libanon között, és mi vagyunk a különbség. Mi, minden polgár, minden etnikai csoport, minden áramlat, amely hisz a közös jóban, – mindannyian egy nemzeti mozgalomba születtünk, amely csodákat teremtett, és megtanított minket arra, hogy a valóság erős, de az akaratunk erősebb… Libanon egy lehetőség. De nem hagyjuk, hogy megtörténjen,” – tette hozzá.

A tüntetések előtt a rendőrség kijelentette, hogy fenntartja a tüntetéshez való jogot, de “zéró toleranciát fog tanúsítani a zavargások, az infrastruktúra és a kormányzati szimbólumok rongálása, valamint a rendőrök elleni sérelmek iránt.”

A tel-avivi nagygyűlés után, amint várható volt néhány tüntető leereszkedett az Ayalon autópályára, és rövid időre mindkét irányban elzárta a forgalmat. A héber médiában megerősített felvételeken egy motoros a tüntetők közé hajtott, és a beszámolók szerint kést rántott. Az elkövető motorost a rendőrség nem vette őrizetbe.

Az autópálya forgalmát ismét megnyitották miután a rendőrség rövid idő alatt feloszlatta a tüntetőket, két személyt letartóztattak.

A szombati tel-avivi megmozdulások voltak az első, amelyen a rendőrséget David Filo, a tel-avivi kerület helyettes vezetője irányítja, miután Amichai Esed kerületi rendőrkapitány a héten távozott politikai okokból lemondott.

Itamar Ben-Gvir nemzetbiztonsági miniszter elvárásai, a tünetekkel szembeni erősebb bánásmód jegyében a héber médiában megjelent hírek [Kan] állítólag fogdákat állítana fel. A rendőrség később cáfolta a híreket.

Politikai reakciók

Jáir Lapid, az ellenzék vezetője tegnap este a 13-as csatornának kijelentette, hogy ha a ésszerűség mércéjének törlése a második és a harmadik olvasatban átmegy – nincs ok arra, hogy visszatérjünk az elnök házában folyó tárgyalásokhoz.

Járiv Levin igazságügyi miniszter a Facebookon közzétett bejegyzése egyértelművé tette a koalíció szándékait, mondván, “nem a bíróság határozza meg a politikát a kormány és a miniszterek helyett.”

David (Dudi) Amszalem regionális együttműködési és az igazságügyi minisztérium második számú minisztere tegnap este a 12-es csatorna politikai műsorában az igazságügyi reform ellen tiltakozó vezetők letartóztatását, Ehud Barak volt miniszterelnök elleni igazságügyi vizsgálatot, illetve Gali Baharav-Miara főügyész leváltását követelte.

Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 21-én Új Kelet Live

Elítéltek egy zsidót egy arab brutális megveréséért; 149 millió sékel a rabbinátusnak; Egy északi mosáv arra kérte Netanjahuékat, ne vakációzzanak náluk; Ami kimaradt; Időjárás
  1. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 21-én
  2. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 20-án
  3. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 19-én
  4. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 18-án
  5. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 17-én

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .