ujkeletlive
A szombat kimenetele után országszerte mintegy 150 helyszínen tovább folytatódtak a tömeges tüntetések, azon ellentmondásos események hátterében, miszerint a koalíció prominens tagjai, mint Járiv Levin igazságügyi miniszter és egyes Likud tagok, illetve a radikális jobboldali frakciók vezetői hangsúlyozták a tervezett jogi reform mielőbbi, egyoldalú megszavazását, másrészt Benjámin Netanjahu miniszterelnök a Wall Street Journal-nak adott interjújában kijelentette, hogy az úgynevezett felülbíráló záradék kikerült az igazságügyi reformtervből.
Az immár 26. hete zajló tiltakozások központi helyszínén, a tel-avivi Kaplan sugárúton a héber média szerint mintegy 130 ezren vettek részt. A hivatalos nagygyűlés előtt néhány tüntető a közeli Ayalon autópályán okozott fennakadást, a rendőrség legalább két zavargót tartóztatott le közrend megzavarása, illetve verekedés miatt.
"RESIST" Tel Aviv pic.twitter.com/XRY4bz7gMG
— Noga Tarnopolsky נגה טרנופולסקי نوغا ترنوبولسكي💙 (@NTarnopolsky) July 1, 2023
A telavivi központi tüntetésen Ron Huldai, a város polgármestere, Moran Zer Katzenstein, a nők tiltakozó mozgalomának vezetője, – akit csütörtökön vett őrizetbe a rendőrség, valamint Mose Radman tech vállalkozó, és a tiltakozások egyik vezetője szólaltak fel.
Tel Aviv Mayor Ron Huldai: “The government has forgotten what it means to be Jewish. The Torah was given to Israel, not Israel to the Torah. We too have sacred values for which we’d give our lives. No more!” pic.twitter.com/qzATu1osgn
— Eylon Levy (@EylonALevy) July 1, 2023
A vallás állammal ellentétes kormányzati lépése ellen felszólalva, Huldai hangsúlyozva a szélsőjobboldali Noam koalíciós párt egyszemélyes képviselője, Avi Maoz az LMBTQ közösséget sértő felszólalásait és terveit.
National anthem in Jerusalem pic.twitter.com/dxJqCACuoM
— Noga Tarnopolsky נגה טרנופולסקי نوغا ترنوبولسكي💙 (@NTarnopolsky) July 1, 2023
Jeruzsálemben mintegy kétezren gyűltek össze az elnöki rezidencia közelében, ahol az Alon Svuti Hár Etzion vallási szeminárium vezetője, Slomo Brin rabbi elítélte az ártatlan palesztinok elleni telepes támadásokat, amelyeket Izrael erkölcsi szégyenfoltjának nevezett. A rabbi arra is felhívta a figyelmet, hogy a választások megnyerése nem jogosítja fel a koalíciót arra, hogy megváltoztassa Izrael demokratikus jellegét.
„Lehetnek olyan területek, ahol az igazságszolgáltatás reformra szorul, de ezt csak széles körű egyetértéssel lehet megvalósítani. Harcolni fogunk az utunkért, és meghallgatjuk a másik oldalt. Nem gyűlölettel és nem erőszakkal. Szeretettel sikerülni fog. Szeretettel győzni fogunk,” – tette hozzá a prominens rabbi.
Az ellenzék vezetője, Jáir Lapid Ra’ananán szólalt fel, miközben „teljes hazugságnak” nevezte a koalíció azon állításai, miszerint bizonyos kérdésekben megállapodás született a több hónapig tartó kompromisszumos tárgyalások során, Jichák Herzog elnök közvetítésével.
רוצים לבלבל אותנו. הם אומרים לנו, "אנחנו מעבירים רק את עילת הסבירות, זה קטן, זה טכני, האופוזיציה כבר הסכימה לזה בבית הנשיא."
— יאיר לפיד – Yair Lapid (@yairlapid) July 1, 2023
זה שקר מוחלט. אף אחד לא הסכים להם לשום דבר. היינו שם. אנחנו יודעים את האמת. מה שהם שמו השבוע בכנסת לא דומה בשום דבר למה שדנו עליו בבית הנשיא. pic.twitter.com/HwxCyNc5Na
A tüntetések szervezői a gyűlések előtt kiadott közleményükben legális és erőszakmentes tiltakozásra szólítottak fel, emellett a Netanjahu vezette keményvonalas koalíció azon lépéseire hivatkoztak, amelyekkel korlátozzák a tüntetéseket a törvényhozók lakhelyének közelében, valamint a miniszterek felhívására, miszerint több letartóztatást és büntetőeljárást indítsanak azok ellen, akik az utakat és a repülőteret blokkolják.
A hétfő délutánra meghirdetett tüntetések következő helyszíne a Ben Gurion repülőtér fő terminálja lesz, amely a tiltakozás vezetői szerint a leginkább „szimbolizálja Izraelt, mint virágzó, liberális és demokratikus nemzetet.”
A tüntetés szervezői hangsúlyozták, hogy nem kívánják megzavarni az utazókat, akiket arra kértek, hogy ne autóval érkezzenek a repülőtérre, hanem inkább vonattal utazzanak. A résztvevőket pedig felszólították, hogy igyekezzenek nem akadályozni a repülőtérre igyekvő lakosságot, és ne az utakat, hanem csak a terminál előtti járdát zárják el.
Eközben, a Weitzmann Intézet 270 oktatója aláírta az igazságügyi rendszer átalakítására irányuló terveket ellenző nyilatkozatot.
„Amíg ez a fegyver a nyilvánosság ellen irányul, továbbra is tiltakozunk a kormány ellen minden lehetséges módon. Amíg továbbra is az ellen a közösség ellen szolgálsz, amelyet szolgálnod kell, a közvélemény ellenségesen fogad majd,” – áll a közleményben.
