Halevi: A palesztinok elleni erőszakra szemet hunyók nem méltók a szolgálatra

2

ujkelet.live

A koalíció miniszterei részéről a katonasággal és a védelmi rendszer vezetőivel szemben megfogalmazott harsány kritikákra válaszul Herci Halevi vezérkari főnök egy szerdai hivatalos eseményen ismét világossá tette az általa vezetett hadsereg erkölcsi etikai irányvonalát.

Egy dél-izraeli tisztavató ünnepségen Halevi határozottan kiállt a hadsereg által képviselt elvek mellett, utalva a legutóbbi négy telepes halálát követelő terrortámadás után a területeken elharapózott palesztin civilek elleni öntörvényű bosszúhadjáratra.

A biztonsági erők a [bármely irányú] szélsőséges erőszak visszaszorítására tett kísérleteit elutasító egyes radikális jobboldali kabinet tag, közöttük Orit Sztruck (Vallásos Cionizmus) telepesügyi miniszter erős kritikával támadta Halevit, Ronen Bart, – a Sabak vezetőjét, illetve Jakov Kobi Sábtáj rendőrfőnököt. Sztruk a híres-hírhedt Wagner-csoport milíciájához hasonlítva az ország védelméért felelős felsővezetőket, nehezményezte, amiért közös nyilatkozatban “terrorizmusnak minősítve” elítélték a telepesek támadásait.

Ezt követően, a Binjamin Regionális Dandár parancsnokát, Eliav Elbaz ezredest távozásra kényszerítették, amikor részvétnyilvánításra érkezett Harel Maszud otthonába, akit a múlt kedden végrehajtott terrortámadásban öltek meg. A helyszínen készült felvételen hallható, hogy a jelenlévők azt kiabálják rá, hogy ,,gyilkos”. A katonai szóvivő kijelentette, hogy a helyszínen tartózkodók egy része ,,illetlenül és tiszteletlenül” viselkedett a parancsnokkal.

„Aki szidja az Izraeli Védelmi Erőket, ne feledje, hogy még az utólagos bocsánatkérés sem semmisíti meg az okozott nagy kárt,” – mondta Halevi, utalva Sztruk szűkszavú kiigazítására.

„A hadsereg kizárólag a polgárok biztonsága érdekében cselekszik. Azok nyelvbotlása, akik az életüket a védelemnek szentelők ellen szólnak, árt a polgárok biztonságának,” – tette hozzá.

A vezérkari főnök új tiszteknek tartott beszédében felhívta a figyelmet arra, hogy az izraeli határok védelme, a palesztin terror meghiúsítása és a háborús kihívások mellett olyan „összetett kihívásokkal” kell szembenézniük, mint a telepesek civilek elleni támadásai.

„A terrorizmus és annak súlyos következményei arra késztetnek néhány embert, hogy erkölcsileg és jogilag tiltott cselekményeket kövessenek el,” – mondta Halevi.

„Az a tiszt, aki látja, hogy egy izraeli állampolgár Molotov-koktélt szándékozik bedobni egy palesztin házba, és tétlenül áll, nem lehet tiszt. Ez az etikai kötelezettség a mi erősségünk azzal a bonyolult régióval szemben, amelyben élünk, és ezt nem szabad elpusztítanunk,” – mondta.

A múlt héten kezdődött és napokon át tartó zavargások idején több száz telepes indított bosszúhadjáratot miközben palesztin városokban és falvakban válogatás nélkül gyújtottak fel otthonokat, autókat, sőt egyes esetekben tüzet is nyitottak a helyiekre. Számos esetben a katonákat azzal vádolták, hogy ugyan megtehették volna az erőszak megakadályozasat mégsem tették, holott a katonáknak törvényi felhatalmazása van – sőt bizonyos esetekben kötelező is –, hogy beavatkozzanak az erőszakos támadások megelőzése érdekében, állampolgárságtól függetlenül. 

Joáv Gallant védelmi miniszter a Sabak belbiztonsági szolgálat ajánlása alapján szerdán aláírta a parancsot négy, palesztinok elleni támadásokban részt vevő zsidó szélsőséges adminisztratív őrizetbe vételére.

Izraelre egyre nagyobb nyomás nehezedik, hogy megfékezze a palesztin falvak elleni támadások áradatát a múlt keddi, négy zsidó halálat követelő palesztin terrortámadást követően.

„A négy fogvatartott évek óta részese erőszakos incidenseknek, nyíltan és titokban” – mondta egy magas rangú biztonsági tiszt.

,,Korábban már őrizetbe vették őket, és távoltartási parancsot adtak ki ellenük, de ennek ellenére folytatták akcióikat” – mondta a tisztviselő, hozzátéve, hogy ők álltak a múlt héten több palesztin ház és jármű felgyújtása mögött.

  • Gyorstalpaló: Az adminisztratív letartóztatások a terrorizmus elleni harc részének eszközei, egyértelmű többségét Júdea és Szamária területén hajtják végre palesztinok ellen, de a védelmi miniszter ritkán zsidó terrorista operatívok ellen is alkalmazza. 
  • Adminisztratív őrizet esetén a fogvatartott nem áll bíróság elé, nem emelnek vádat ellene, és nem mutatnak be ellene bizonyítékot. A letartóztatás csak titkosszolgálati információkon alapul, amelyeket nem közölnek sem a fogvatartottal, sem az ügyvédeivel.

Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 28-án Új Kelet Live

Halevi figyelmeztetése; A bíróság tudni akarja, miért nem szankcionálja a kormány Jeruzsálem szefárd főrabbiját; Netanjahu intézkedése a szivárogtatások ellen; Ami kimaradt; Időjárás és a sábát bejövetele
  1. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 28-án
  2. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 27-én
  3. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 26-án
  4. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 23-án
  5. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 21-én
Megosztás

2 Kommentek

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .