ujkelet.live
Joáv Gallant védelmi miniszter kedden telefonon beszélt Husszein as-Sejk palesztin polgárügyi miniszterel és hangsúlyozta, hogy az izraeli biztonsági szervezetek rendkívül komolyan veszik a szélsőséges telepesek palesztinok elleni közelmúltbeli támadásait, és felelősségre fogják vonni az elkövetőket, jelentette a Walla hírportál.
Ez az első nyilvános telefonbeszélgetés a Netanjahu-kormány minisztere és egy palesztin tisztviselő között, melyre a Júdea és Szamáriában tapasztalható súlyos eszkaláció közepette került sor.
Gallant irodája szerint megvitatták a terrorista incidensek utóbbi időben történő megnövekedését, ,,és ragaszkodtak ahhoz, hogy közös erőfeszítés szükség a helyzet lecsillapítására a terepen, a Júdeában és Szamáriában élő izraeli és palesztin lakosság érdekében”.
A védelmi miniszter hangsúlyozta as-Sejknek, hogy a biztonsági erők mindenütt azon fognak dolgozni, hogy megakadályozzák a terrorizmust, és azt üzente, hogy gyorsan és határozottan fel kell lépni a terrorizmus központi elemeivel szemben, amelyek a térség destabilizálásán fáradoznak.
Jichák Herzog izraeli elnök kedden telefonon beszélt Mahmúd Abbász palesztin elnökkel az íd al-Adhá ünnep alkalmából, és kijelentette: ,,Határozottan elítélem a szélsőségesek az elmúlt napokban végrehajtott ártatlan palesztin civilek elleni támadásait”.
Umm Szafa
A palesztin falvakban zajló telepes tombolások fokozódtak, mióta múlt kedden két hamászos terrorista megölt négy izraelit Eli zsidó telep közelében.
Szombaton a Ramallahtól északra fekvő Umm Szafa palesztin faluban zsidók felgyújtottak két házat, két autót és egy furgont. Az incidens során összecsapások törtek ki, a palesztinok kövekkel dobálták a helyszínre vezényelt izraeli biztonsági erőket, akik tömegoszlató eszközökkel reagáltak. A katonák továbbá elfogtak egy izraeli polgárt és átadták a rendőrségnek. Egy katona könnyebben megsérült a kődobálások következtében.
Khaled Kor’án Umm Szafa palesztin falu lakója a Kan közrádióban beszélt a lakók zavargások utáni érzéseiről.
,,Az izraeli katonák a telepesekkel együtt támadtak ránk, és nem védték meg a falu lakóit” – mondta Kor’án azt állítva, hogy a katonák megakadályozták egy mentőautó bejutását, amelyet egy családhoz hívtak ki, akinek a háza lángokban állt.
Csak miután a falubeliek felvették a kapcsolatot a Palesztin Hatósággal – magyarázta Kor’án – engedték be a mentőautót. ,,A telepesek tüzet nyitottak a házakra a faluban. Egyikük három lövést adott le egy lóra.”

[…] – mondta a tisztviselő, hozzátéve, hogy ők álltak több palesztin ház és jármű felgyújtása […]