ujkelet.live
A kormány vasárnap jóváhagyta a határozatot, amely lehetővé teszi, hogy a hadsereg továbbra is felmenthesse az ultraortodoxokat a kötelező katonai szolgálat alól.
- 2017 szeptemberében a Legfelsőbb Bíróság eltörölte a vallásos tanulmányokat folytató ultraortodox férfiakat katonai szolgálat alól mentesítő törvényt, mondván, hogy aláássa a törvény előtti egyenlőség elvét.
- A bíróság július végéig adott időt a kormánynak egy új törvény elfogadására, amely meghatározza a vallási tanulmányokat folytatók mentesítésére vonatkozó szabályokat, maga a besorozási törvény 2023. június 30-án évül el.
A határozat szövege szerint a kabinet utasítja Joáv Gallant védelmi minisztert, hogy rendelje el az Izraeli Védelmi Erőknek, hogy 2024. március 31-ig, amíg a kormány tervei szerint elkészül az új sorkatonai törvénnyel, ne érvényesítse a besorozást a közösségen belül.
A készülő törvény szabályozni fogja a jesiva tanulók és a haredi oktatási intézményekben végzettek besorozását, nemzeti közszolgálatba és munkaerőpiacra történő integrációját, a hangsúlyt a minőségi foglalkoztatásra helyezve; és magában foglalja a kötelező szolgálatot teljesítő és tartalékos katonák kedvezményeinek “jelentős” bővítését.
Háttér
Jelenleg az alkalmas izraeliek nagyjából fele teljesít katonai szolgálatot, annak ellenére, hogy az Izraeli Védelmi Erők azt állítja magáról, hogy „a nép serege”.
A mentességek nemcsak a haredi és az arab izraeliekre vonatkoznak, hanem egyre több olyan izraelire is, akik mentális vagy fizikai okokból mentesülnek a szolgálat alól.
Az ultraortox zsidók körülbelül 10%-át képezik Izrael népességének, a zsidó törvények szigorú értelmezésének betartása szerint élik életüket. Sokuk a katonai szolgálatot a fiatalok elcsábításának tekinti, amivel elhagyják az imádkozás és vallási tanulmányok zárt világát.
Évtizedes vita tárgya, hogy vajon a fiatal ultraortodox férfiaknak, akik szemináriumokon tanulnak, kötelezővé tegyék vagy sem a katonai szolgálatot, mint ahogy az kötelező az izraeli zsidó lakosság többi részének.
