Nagy Tímea/ujkelet.live
Bár nem voltam egy zsinagógába járó alkat, az alijázásom után rendszeresen részt vettem az esti imán. A lakásomhoz közeli zsinagóga egy eldugott, romos utcában volt, és nagy közösségi életet ugyan nem kínált, nekem megfelelt.
Aztán egy napon minden megváltozott.
Háborús helyzet volt, és épp a Haskivenunál jártunk, amikor megszólaltak a rakétára figyelmeztető szirénák. Mindenki leblokkolt egy pillanatra, mivel Tel Aviv évekig elkerülte a gázai terroristák célkeresztjét. Összekapva magunkat levonultunk a pincébe, majd a riadó után felmentünk és folytattuk az imát.
Tel Avivban – bizonyos körökben – Haskivenu-szirénaként beszéltek az esetről, de néhány nap múlva el is felejtették.
Én azonban nem, pedig nem ez volt az első rakétatámadás amit európai bevándorlóként átéltem.
A támadást követően minden alkalommal szorongás fogott el, amikor a Haskivenuhoz értünk. Először próbáltam küzdeni ellene, majd megtanulni együtt élni vele, de nem igazán jártam sikerrel. Egyre gyakrabban hiányoztam az imáról, aztán már egyáltalán nem mentem. Egy nagyon jó barátomat, T.-t leszámítva, nem is beszéltem a dologról senkinek.
Az élet közben ment tovább. Egy nap T. azzal a hírrel jelent meg nálam, hogy egy hét múlva ebéd meghívásom van Ramat Ganban, ugyanis egy magyar származású néni ragaszkodik hozzá, hogy megismerjen. T. borzasztóan lelkes volt, és nagyon erősködött, hogy menjek el a találkozóra. Mit tehettem? Elfogadtam a meghívást.
A kilencvenhez közelítő Judit a gyémánt tőzsde közelében lakott egy négyemeletes ház második szintjén. Rakott krumplival (tejes verzió) és palacsintával várt, mindent maga készített. Ebéd közben könnyed csevegést folytattunk, röviden felvázolva egymásnak az életünket.
A kávénál azonban már nem bírtam magammal, és konkrétan rákérdeztem:
⁃ Köszönöm szépen az ebédet, remek volt. Azonban van egy olyan érzésem, hogy valami nagyobb oka van annak, hogy meghívtál magadhoz annál, hogy új arcokat ismerj meg.
⁃ Azt mondtad, zenész vagy, igaz?
⁃ Voltam.
⁃ Ugyan már. Nu, szeretném, ha meghallgatnál valamit, de nagyon figyelmesen.
⁃ Rendben.
Judit a világ természetesebb dolgaként előkapta az ipadjét, és a YouTube-on elindított egy dalt.
Egy kántornő énekelte a Haskivenu egyik feldolgozását. Gyönyörű volt.
⁃ Nem vettél észre valamit? – kérdezte tőlem Judit, én pedig megkértem, hallgassuk meg még egyszer. Aztán még egyszer.
⁃ Az első két sor dallama, az utolsó előtti hangjegyig olyan, mintha egy ötfokú hangsorú, azaz pentaton népdal lenne. Moll pentaton, lá sor ami a magyar népdaloknál gyakori.
⁃ Látod, látod. Sok időt megspórolhattál volna nekem.
⁃ Miért?
⁃ Úgy éve küldte át ezt a dalt az egyik kedves barátom. Meghallgattam, és hetekig nem tudtam szabadulni tőle. Valami miatt nagyon ismerős volt, de nem tudtam rájönni az okára.
⁃ Szóval köze van a magyar népdalokhoz?
⁃ Mondhatni. A háború előtt a szüleim beírattak a zenedébe, szolfézsra és zongorára. A szolfézs tanárom minden órát a “Jó napot kívánok” lá pentatonban való eléneklésével kezdte. Mi pedig ugyanígy válaszoltunk neki. Lá-szó-mi-ré dó-lá. Pont úgy mint a Haskivenu első és második sorának közepén a dallam. Hetven évig nem is gondoltam rá, aztán megkaptam ezt a dalt, és több hét fejtörés után beugrott ez az emlék. Hihetetlen, ugye?
⁃ Tényleg nem semmi. Úgy tűnik, nálad a Haskivenu volt a Madeleine-sütemény.
Hazafelé tartva felhívtam T.-t.
⁃ Ugye, hogy megmondtam? – vágott a közepébe T.
⁃ Igen, igazad volt, azért is hívtalak fel, hogy megköszönjem.
⁃ Tudod, egy igazi barátnak az a dolga, hogy segítsen. Bár még nem voltam olyan helyzetben, mint te, olvastam, hogy egy tevékenységhez kapcsolódó rossz emlék egy erős pozitívval semlegesíthető. Amikor legutóbb Juditnál jártam és elmesélte a sztoriját a Haskivenuval, tudtam, hogy találkoznotok kell. És még mielőtt bármit mondanál, mostantól nincs kifogás, este találkozunk a zsinagógában.
⁃ Ott leszek.
Sábát sálom!
*A Tel Avivban beszélik az Új Kelet Live heti vagy havi rovata, ihlettől függően, de mindig pénteken megjelentetve. Tartalma félig-meddig fiktív avagy teljesen fiktív.
További részek: link
