ujkelet.live
A dzsenini akció fényében és a helyzetértékelést követően: Törölték a zsidó hívők látogatását József sírjához, mely a szamáriai Sechemben (Palesztin Hatóság területe) található, jelentette a Kan közszolgálati műsorszolgáltató.
Mi történt
Az ejtőernyős felderítők, a határrendészet fedett egysége és a határrendészet harcosai hetfő reggel a Sabak belbiztonsági szolgálat hírszerzési információi alapján letartóztattak két keresett személyt, akik a Hamász és a Palesztin Iszlám Dzsihád terrorszervezetekhez tartoznak a szamáriai Dzsenin térségében.
Hét harcos megsérült, az egyikük közepesen súlyos-súlyos sérüléseket, míg a többiek könnyű vagy közepesen súlyos sérüléseket szenvedtek, miután a művelet végén egy erős robbanószerkezet robbant fel járműveik alatt.
Az Oketz kutyás egység egyik négylábú harcosa szintén közepesen súlyos sérüléseket szenvedett.
Daniel Hagari ellentengernagy, az Izraeli Védelmi Erők szóvivője egy tájékoztatón közölte: ,,A robbanásban érintett járművek kihozatala órákig tarthat.”
A dzsenini tevékenységet követően Észak-Szamária más területeiről is érkezett erősítés. Az erők folyamatos tűzharc alatt tevékenykednek.
„Dzsenin egy ideje olyan központtá vált, ahol a terrorszervezetek kormányzás nélküli környezetben vannak” – nyilatkozta Tzachi Hanegbi nemzetbiztonsági tanácsadó a Kan közrádiónak. ,,A Palesztin Hatóság felemelte a kezét, és eltűnt. Az Izraeli Védelmi Erők belépett az ellenséges területre, hogy ne kerüljenek terrorista elemek Jeruzsálem és Tel-Aviv szívébe.”
Szokatlan módon egy harci helikopter támadott a levegőből Dzseninben, hogy segítsen kimenteni a sebesülteket. A palesztinok szerint az összecsapások során öt palesztin terrorista meghalt, köztük egy 15 éves, és 66-an megsérültek, közülük 18 állapota súlyos.
A légierő mellett más erőket is bevetettek a harcosok és a járművek városon kívüli evakuálásában. A helikopterek irányába lőtt légvédelmi tűz után az egyikük szokatlan módon nyílt terület irányába lőtt, a fegyveresek lokalizált posztja felé. A második intifáda óta ez volt az első helikopteres támadás Szamáriában.
Rakéta?
Hagari szóvivő utalt a Gázából történő lövöldözés lehetőségére, és kijelentette: ,,Túl korai megmondani, ennek az eseménynek még nincs vége. Éberek vagyunk a palesztin aréna minden szektorában.”
Egy széles körű hadművelet lehetőségéről Észak-Samáriában a következőket mondta: „Folyamatosan készülünk egy észak-szamáriai akcióra, ha szükséges. Ha lesz információ, megtesszük. Nem kell elfoglalnunk Dzsenint, cselekvési szabadságunk és jó hírszerzésünk van a területen. Észak-Samáriában nagyobb a súrlódás a fegyveresek és a robbanóanyagok miatt a környéken.”

[…] a határrendészet fedett egységéből és az Izraeli Védelmi Erőkből megsérült ma reggel egy terrorelhárító művelet során a szamáriai Dzsenin […]
[…] készenlétben áll a bosszú támadásokra, miután egy rutinszerű letartóztatási művelet Dzseninben egy komplex eseménnyé vált és több órás heves tűzharcokban […]
[…] esti riportja szerint a hétfői észak-szamáriai palesztin városban végrehajtott letartóztatási művelet után a biztonsági szervezetek iráni befolyást észlelnek a terrorizmus minőségét tekintve a […]
[…] áll a bosszú támadásokra, miután egy rutinszerű letartóztatási művelet hétfő reggel Dzseninben egy komplex eseménnyé vált és több órás heves tűzharcokban […]