A légiutas-kísérő bejelenti: ,,Hamarosan landolunk Tel-Avivban, a megszállt Palesztinában”

ujkelet.live

Szokatlan incidens történt kedden az ír fapados társaság, a Ryanair Olaszországból Izraelbe tartó járatán, jelentette este a 12-es csatorna. A járaton tartózkodó utasok arról számoltak be, hogy az egyik légiutas-kísérő többször, angolul és olaszul is bejelentette, hogy a gép a ,,megszállt Palesztina” felé tart.

Azt is közölték, hogy az utasok már a repülés közben felhívták a légiutas-kísérő figyelmét a problémás kijelentésre, és bocsánatkérést vártak tőle. Elmondásuk szerint ezt nem volt hajlandó megtenni, sőt többször megismételte a kijelentést. Végül körülbelül fél órával a leszállás előtt a légiutas-kísérő ismét bejelentette, hogy ,,minden utasnak vissza kell térnie a helyére, mert a gép a megszállt Palesztinában lévő Tel-Avivban fog landolni”.

Sajtóértesülések szerint az utolsó kijelentés miatt az utasok megvadultak a gépen, néhányan megpróbálták lefényképezni a kitűzőt nem viselő légiutas-kísérőt. A kialakult zűrzavart követően a legénység azzal fenyegetőzött, hogy leszállás után kihívja a rendőrséget.

Az esetet követően Jackie Goodall, az Írország-Izrael Szövetség vezérigazgatója elítélte a kijelentést, mondván, hogy az elfogadhatatlan volt.

,,Követeljük, hogy a Ryanair kérjen bocsánatot, és derítse ki, mi történt a légiutas-kísérőt illetően” – mondta.

Csütörtökön a Ryanair elnézést kért az incidensért, „ártatlan tévedésnek” nevezve azt.

Nem ez az első eset, hogy a társaság problémás incidensbe keveredett izraeli utasokkal. Körülbelül két hónapja szintén a 12-es csatorna arról számolt be, hogy az összes izraeli utast leszállították a gépről, és megkérték, hogy órákig álljanak sorban, amíg átfogó biztonsági ellenőrzésnek vetik alá őket.

Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt – Új Kelet Live

🎙️ Ebben az epizódban az izraeli és a közel-keleti események legfontosabb, legérdekesebb háttereit hozzuk el nektek.Az adás tartalmából:• Diplomácia: Volodimir Zelenszkij kijevi találkozója az izraeli delegációval és az iráni drónfenyegetés közös gyökerei. • Terrorakció meghiúsítva: Életfogytiglani a londoni izraeli nagykövetség elleni támadási kísérletért. • Belpolitikai vihar és botrány: Miért finanszíroz a rendőrségi nyomozás alatt álló Ejal Golan-koncertet a Nemzetbiztonsági Minisztérium? • A háború rejtett ára: Megrázó statisztikák az ERAN lelkisegély-szolgálat friss jelentéséből a társadalmi traumákról és a magányról.• Egy legenda távozása: Elhunyt Joszef Hagoel, aki a híres „Ballada a szanitécről” című dal ihletője és a hatnapos háború h hőse volt.Tartsatok velünk ezen a héten is, hogy képben legyetek a legfrissebb izraeli és közel-keleti fejleményekkel!👉 Nyomj a Követés (Follow) gombra, hogy ne maradj le az új epizódokról, és ha tetszett az adás, értékeld a műsort Spotify-on!
  1. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  2. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  3. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  4. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  5. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt

“A légiutas-kísérő bejelenti: ,,Hamarosan landolunk Tel-Avivban, a megszállt Palesztinában”” bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. Tudtommal vannak tisztességes társaságok is.Nem az ellenségeinket kell gazdagítani.

  2. Hasonló történeten mentünk keresztül Barcelonában.A terminálban váratták az Izraelbe tartó utasokat+-2 órán át.Az összes utas(kb 40)közül egyetlen voltam,aki meg merte kérdezni,hogy: újra inkvizíció van?Rendőrséget hoztak és a rendőröknek is csak ennyit mondtam.Külön szobába küldtek minket.Alsónadrágra vetkőztettek és csak akkor engedtek szabadon,amikor az alsónadrágomat is le akartam venni,annak igazolására,hagy zsidó vagyok,tehát:jogos a megjegyzésem.Ez történt 1995-ben. Szóval a Ryanair nem az egyetlen antiszemita szennytelep.

  3. U.I.
    Hazaérkezésünk után telefonáltam a repülőtársaságunknak,a Jisrairnak akiktől azt a választ kaptam,hogy „Mit akarsz?Csináljunk egy diplomáciai botrányt?” Ezzel be is fejeztem a témát. A konzekvenciát levontam.-Magunkról is.-

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.