ujkeletlive
Diplomácia – elnökök egymás közt
Joe Biden amerikai elnök hivatalos látogatásra hívta Jichák Herzog elnököt. A július harmadik hetében várható utazás során, Herzog a Kongresszus előtt is beszédet fog mondani, jelentette a héber média.
Az izraeli elnök egy éven belül második alkalommal látogat Washingtonba. Herzog hivatala megerősítette a még novemberben történt meghívást a Biden-találkozóra, amelynek pontos időpontja még egyeztetés alatt áll.
Annak ellenére, hogy Washington eddig nem erősítette meg, a médiában megjelent hírek szerint a napokban bejelentik a pontos időpontot. A kongresszusi beszéd állítólag július 19-én várható, Izrael megalakulásának 75. évfordulója alkalmából.
Biden az izraeli elnököt legutóbb, tavaly júliusi izraeli látogatása során hívta meg a Fehér Házba. A közvetlenül a novemberi választások előtt zajló akkori látogatás célja volt, hogy megerősítse az Egyesült Államok és Izrael közötti szilárd partnerséget, és tükrözze az országok közötti mély kapcsolatokat, melyek minden vita felett állnak. Izrael és az Egyesült Államok elnöke egy sor politikai, biztonsági és gazdasági kérdésről tárgyalt, valamint a klímaválsággal kapcsolatos közös kezdeményezések előmozdítása is szóba került.
Amerikai forrásokra hivatkozva, a 12. csatorna szerint Benjámin Netanjahu miniszterelnököt és Ron Dermer stratégiai ügyekért felelős minisztert tájékoztatták Herzog közelgő útjáról.
Hat hónappal hivatalba lépése után Netanjahu még nem kapott meghívást a Fehér Házba a Washingtonnal fennálló feszültség közepette, amely többek között koalíciójának a bíróságok függetlenségére irányuló, erősen megosztó törekvései miatt alakultak ki.
Telepespolitika
Izrael több mint 4500 új telepes otthon építését fogja jóvá hagyni Júdea és Szamária területén, állítja a Kan közszolgálati csatorna kedd esti riportja.
Az új lakóegységek jóváhagyása a következő hetekben várható. A legtöbb végső fázisában lévő engedélyezés a Jeruzsálem melletti Givat Ze’ev településen lesz, ahol több mint 500 lakóegységet hagytak jó, valamint a területek északi részén fekvő Elkana és Revava településeken, ahol egyenként több mint 300 új lakás építését tervezik. Ezenkívül, további több ezer otthon építésének terveit terjesztik elő Givát Ze’ev, Ma’ale Adumim, Kirját Árba, Bejtár Illit és legalább egy tucat más településen, összesen 4570 egységet foglalva magába.
A riport egy nappal azután került adásba, hogy egy kormánytisztviselő megerősítette, miszerint az Egyesült Államokat június végén tájékoztatták a telepes lakások építésének terveiről. Washington állítólag arra kérte Izraelt, hogy halassza el a bejelentést, vagy legalábbis mérsékelje azt.
A legújabb izraeli tervek azután születtek, hogy Benjámin Netanjahu miniszterelnök amerikai nyomásra úgy döntött, hogy elhalasztja a június 12.-re tervezett ülést Júdea és Szamária E1-es övezetére vonatkozó, vitatott telepes tervet illetően.
Az úgynevezett E1 projektet először Netanjahu miniszterelnök kormánya hagyta jóvá 2012-ben, majd jelentős nemzetközi nyomás közepette nagyjából nyolc évre felfüggesztette.
A Ma’ale Adumim új negyedében 3412 otthon építésének tervét a kritikusok „végítélet”-ként jellemezik, amely kettéosztaná Júdea és Szamáriát, megszakítva a szomszédos területek folyamatosságát Kelet-Jeruzsálem arab negyedei és Ramallah illetve Betlehem palesztin városai között.
Netanjahu kormányának újból felmelegített tervét ezt követően Donald Trump volt amerikai elnök is visszautasította, majd a 2020-as béketerv bemutatása után hetekkel később Netanjahu ismét ejtette a tervet.
Ezen túlmenően, a palesztinok az elmúlt hetekben azzal vádolták Izraelt, hogy megszegte a február végén ígért kötelezettség vállalásait, amelyek között szerepelt az új telepes otthonok építését célzó tárgyalások négy hónapos, illetve az előőrsök legalizálásának hat hónapos befagyasztása. Az előbbi négy hónapos moratórium június végén jár le, amikor a védelmi minisztérium Júdea és Szamáriai építkezések előmozdításáért felelős szerve a tervek szerint újra összeül.
A testület, az új kormány megalakulását követően, legutóbb februárban mintegy 10000 új otthonra vonatkozó tervnek adott zöld utat, emellett kilenc előőrs legalizálását is előmozdította.
