Ben-Gvir a rendőrfőkapitánynak: Téged csak a kinevezések érdekelnek

ujkelet.live

Nehéz beszélgetésre került sor csütörtökön Itamar Ben-Gvir nemzetbiztonsági miniszter és Kobi Sabtáj rendőrfőkapitány között, még az öt civil Jafia faluban történt meggyilkolása előtt.

„Téged csak a kinevezések foglalkoztatnak, és nem pedig az, ami az arab szektorban történik” –mondta Ben-Gvir Sabtájnak a 13-as csatorna riportja szerint. ,,Tiszta lapal indítottam veled, elsimítottam baklövéseidet a Falak Őrzője hadművelettel kapcsolatban és a Meron-katasztrófa balhéit – és téged most csak a barátaid érdekelnek, ahelyett, hogy átvennéd az irányítást az utcán zajló események felett.”

A miniszter és a rendőrfőkapitány azért találkozott, mert még mindig nincs közös jelöltjük Tel-Aviv-i körzet parancsnoki posztjára Ami Esed helyére, ami további feszültséget szül kettejük között.

E beszélgetés után történt a jafiai mészárlás, majd órákkal később még egy személyt gyilkoltak meg az autójában, pénteken pedig egy tizennyolc éves lányt gyilkoltak meg a galileai Jarka bejáratánál.

A 13-as csatorna riportja szerint a rendőrség vezető tisztjei keményen bírálták a rendőrfőkapitányt, aki szerintük ,,elvesztette az irányítást”. Ugyanezek a magas rangú tisztviselők azt állították továbbá, hogy ,,évekig tartó elhanyagolásról van szó”, és hogy Sabtáj mandátuma kezdete óta ellenezte a Sabak belbiztonsági szolgálat bevonását – még akkor is, amikor világos volt számára, hogy a rendőrségnek nincs eszköze a probléma kezelésére.

Csütörtökön rendkívüli helyzetértékelés zajlott Benjámin Netanjahu miniszterelnök és Ben-Gvir miniszter között, mely során a miniszter azt mondta Netanjahunak, hogy ,,a Sabakot azonnal be kell vonni”. Ben-Gvir elismerte, hogy ez az egyetlen dolog, ami rövid időn belül segíthet. A Netanjahuval folytatott beszélgetés során Ben-Gvir beszélt a Nemzeti Gárdáról és a rendőri munkaerő növeléséről, de ezek mind olyan folyamatok, amelyek hosszú hónapokig tartanak, mire hatást fejtenek ki.

  • A kritikusok szerint a Nemzeti Gárda a szélsőjobboldali politikus „magán milíciája” lenne.
  • Mose Karadi, aki 2004 és 2007 között vezette a rendőrséget, áprilisban azt mondta, Ben-Gvir potenciálisan bevetheti a tervezett nemzeti gárdáját egy puccs végrehajtására a kormány ellen.

Mindeközben magas rangú rendőrtisztek kemény kritikát fogalmaztak meg Sabtájjal szemben, a vezető tisztek pedig azt mondták, hogy vállalja a felelősséget, és hagyja, hogy valaki más kezelje a helyzetet. A rendőrség azt állítja, hogy Sabtáj elvesztette az irányítást, és egyes rendőrök szerint a rendőrség sebtapasz módszerrel dolgozik, és nincs hosszú távú terve. A rendőrség egyik vezető tisztviselője azt mondta, hogy a rendőrfőkapitánynak ,,személyesen kellett volna foglalkoznia az összes különleges egységgel. Ahelyett, hogy megértené, hogy országos vészhelyzetről van szó, PR-eseményekkel foglalkozik.”

Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt – Új Kelet Live

🎙️A mai epizódban 5 kiemelt hírt hoztunk el a világ különböző pontjairól.Az adás témái:Áttörés az 1994-es argentínai merénylet ügyében: Hivatalosan is vádat emeltek hét iráni és egy libanoni állampolgár ellen a 85 áldozatot követelő AMIA zsidó közösségi központ elleni robbantás kapcsán. Elindulhat a tárgyalás a vádlottak jelenléte nélkül?Diplomaták és polgármesterek szópárbaja: Zohran Mamdani New York-i polgármester szerint a Nemzetközi Büntetőbíróság elfogatóparancsa alapján le kellene tartóztatni az ENSZ-be érkező Netanjahut, bár elismerte, hogy nincs jogköre erre. Az izraeli miniszterelnök éles videóüzenetben válaszolt.Szélsőjobboldali követelések Izraelben: Itamar Ben-Gvir a Védelmi Minisztériumot, Tally Gotliv az Igazságügyi Minisztériumot követeli az október 27-i választások előtt. Milyen radikális változtatásokat terveznek?A félbehagyott és nem használt alagút: Állami pénzből épült légkondicionált átjáró Netanjahu otthona és a zsinagóga között Jóm Kipurra, de végül senki sem használta.9000 életmentő műtét: Egy kilencéves malawi kislány lett a Save A Child’s Heart szervezet 9000. megműtött gyermeke.És a szokásos bónusz téma.Ne felejts el feliratkozni a csatornára!
  1. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  2. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  3. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  4. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  5. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.