ujkelet.live
25. Tel Aviv Pride
Megerősített biztonsági kíséret mellett, és a feszült belpolitikai helyzet ellenére emelkedett ünnepi hangulatban több mint 150 000 résztvevő vonult fel a 25. tel-avivi Pride melegfelvonuláson, amely a Közel-Kelet legnagyobb Büszkeség rendezvénysorozatának hétvégéjét nyitotta meg.
A korábbi évektől eltérően a felvonulást és az általában a parádé végén hagyományosan megrendezésre kerülő ünnepi partit, az idei különösen meleg időjárás miatt két napon át zajló különálló eseményekre osztották, így a nagyszabású bulira pénteken kerül sor.
מצעד הגאווה
— Or-ly Barlev ~ אור-לי ברלב (@orlybarlev) June 8, 2023
אין גאווה בלי דמוקרטיה
❤️✊🏼🇮🇱🏳️🌈
צילום רחפן: אור אדר pic.twitter.com/jUO9FuFZKC
A Pride hétvége egyértelmű üzenettel indul: mindannyian egyenlőek vagyunk, mindannyian emberek vagyunk, és mindannyian megérdemeljük, hogy félelem nélkül azt szeressük, akit akarunk, – nyitotta meg a rendezvényt Ron Huldai, Tel Aviv polgármestere.
Megelőzően Huldai nyilatkozatot adott ki, amelyben utalt a kormány tervezett igazságügyi reformjára, amely a kritikusok szerint védtelenül hagyja a kisebbségek jogait, valamint a koalíció által tervezett egyéb jogszabályokra, amelyek árthatnak az LMBTQ közösségnek.
סופ"ש הגאווה יצא לדרך עם מסר ברור לכל:
— רון חולדאי (@Ron_Huldai) June 8, 2023
כולנו שווים, כולנו בני אדם, ולכולנו מגיע לאהוב בלי לחשוש, את מי שנרצה.
חג גאווה שמח לכולן ולכולם. תהנו! pic.twitter.com/D6yZkHidcp
Fél órával a felvonulás kezdete előtt a rendőrség letartóztatott egy férfit a parádé tervezett útvonala közelében, akinél elektrosokk, bokszer, paprikaspray és egy másik, azonosítatlan vegyi anyag volt.
A rendőrség szerint a 33 éves tel-avivi férfit, aki korábbról ismert az LMBTQ-közösség elleni fenyegetései révén, azzal gyanúsítják, hogy a felvonulók megtámadását tervezte.
Szintén a rendezvény napján a Sarona piacnál található LMBTQ-központra ismeretlen elkövetők a “Kahane – igaza volt” graffitit firkálták fel, utalva a néhai Méir Kahane rabbira, aki szorgalmazta az arabok kiűzését a Szentföldről, ugyanakkor a melegek-ellenes véleményéről ismert volt.
Meital Lehavi, Tel Aviv alpolgármestere felszólította Itamar Ben-Gvir nemzetbiztonsági minisztert, hogy ítélje el a vandalizmust.
Első alkalommal az Egyesült Államok nagykövetsége is résztvett a felvonuláson, a Spagat helyi LMBTQ-bárral közösen indítva egy kocsit.
Check out the U.S. Embassy float in #Pride @TelAviv! pic.twitter.com/Nmu7STT6hd
— Ambassador Tom Nides (@USAmbIsrael) June 8, 2023
Tavaly irigykedtem, mert a briteknek volt kocsijuk, nekünk pedig nem. Így idén van egy kocsink. Soha nem akarom, hogy a britek lekörözzenek, – viccelődött Tom Nides amerikai nagykövet a The Times of Israel hírportálnak nyilatkozva.
Valójában arról van szó, hogy összehozzuk a közösséget, összehozzuk a nagykövetség munkatársait, és megmutatjuk, hogy tiszteljük az LMBTQ közösséget és a demokrácia fontosságát itt Izraelben, – tette hozzá.
אין גאווה בלי דמוקרטיה.
— האגודה למען הלהט"ב בישראל | The Aguda (@AgudaIsraelLGBT) June 8, 2023
צילום: אור אדר pic.twitter.com/Vfn1eClsF3
A békegalambbal díszített amerikai kocsi közelében, szivárványos zászlókkal felvonulók a 22. hete tartó bíróság gyengítésére irányuló kormányzati terv ellen is tüntettek. Az országban uralkodó politikai feszültségekre utalva a tel-avivi önkormányzat a korábbi évektől eltérően nem engedélyezte politikusok felszólalását az idei felvonuláson. Egyedül Huldai mondott beszédet, amikor megnyitotta a felvonulást.
Az arab közösségek tiltakoznak a sorozatos erőszak ellen
Általános sztrájkot tartanak pénteken az arab közösségben, tiltakozásul a Názáret melletti Jafia arab közösségben történt öt halálos áldozatot követelő tömeges lövöldözés miatt, – jelentette be az Izrael arab állampolgáraiért felelős magas szintű ellenőrző bizottság ernyőszervezete.
Az arab közösségeken belül az elmúlt hónapok során elkövetett kiugróan magas erőszaksorozatnak csak a legutóbbi nap hat áldozata volt, ami 2009 óta a legtöbb halálos áldozatot követelő bűncselekménynek számít az országban.
A csoport emellett támogatását fejezte ki a kormányon belüli felhívás mellett, miszerint a Sabak belbiztonsági ügynökséget is elvileg bevonják az izraeli arab közösséget sújtó szervezett bűnözés elleni küzdelembe, amely idén eddig összesen közel száz halálos áldozatot követelt.
A legutóbbi áldozat egy férfi, akit csütörtök este öltek meg Kafr Qaszim közelében egy autós lövöldözés során. A Magen David Adom mentőszolgálat közölte, hogy a 30 év körüli férfit lőtt sebesülések miatt nyilvánították halottnak, míg egy másik férfit közepesen súlyos sérüléssel szállítottak kórházba.
Itamar Ben-Gvir nemzetbiztonsági miniszter később megjelent a Jafiába történt tömeges lövöldözés helyszínén, majd újságíróknak nyilatkozva azt mondta, osztozik a családok gyászában, és mielőbbi gyógyulást kíván a sérülteknek, köztük egy hároméves kislánynak, aki súlyosan megsérült egy másik lövöldözésben a közeli Kafr Kannában.
Az ellenzéki, túlnyomórészt arab képviselőkből álló Hadash-Ta’al frakció nevében nyilatkozva, Ajman Odeh hangsúlyozta, hogy az arab közösségek vezetői évek óta azt követelik, hogy a fegyvereket távolítsák el az utcákról, és hogy csapjanak le a bűnszervezetekre.
Emellett, a romló közbiztonság miatti általános elégedetlenségre hivatkozva, sürgette a kormányt Ben-Gvir menesztésére.
Nem fogadjuk el ezt a hanyagságot. Az egész országot sztrájkba kényszerítjük, amíg ennek véget nem vetünk, – tette hozzá.
Az iszlamista Ra’am frakció vezetője, Manszur Abbász, aki Odeh és pártjával ellentétben az előző kormány tagja volt, arra hívta fel a figyelmet az arab társadalom számára nehéz napon, hogy a gyilkosság rutinná vált.
Katasztrófának nevezve a jelenlegi helyzetet arra emlékeztet, hogy már két éve követelik a Sabak bevonását, de emellett új eszközöket is kért a rendőrség számára, illetve nagyszabású razziákat sürgetett az arab bűnszervezetek főnökei ellen.
A gyilkosságok mögött állítólag az alvilág zsarolással, uzsorakölcsönnel, védelmi pénzekkel és más bűncselekményekkel foglalkozó befolyásos bandái állnak. Emellett, az arab közösségeket az állami hatóságok évek óta tartó mellőző politikája is sújtja. Számos közösségi vezető a rendőrséget hibáztatja, amely szerintük nem tudott leszámolni a nagyhatalmú bűnszervezetekkel, és nagyrészt figyelmen kívül hagyja az erőszakot, amely családi és maffiaviszályokat, illetve nők elleni erőszakot is jelent egyidejűleg.
A rendőrség arab közösségben dúló erőszakkal foglalkozó osztályának vezetője, Natan Bozna helyettes főkapitány kedden lemondott. A távozás okát sem Bozna, sem a testület nem indokolta, és a rendőrség nem jelentette be az utódját, de a bejelentés egy nappal azután történt, hogy Ben-Gvir közölte, hogy politikai koordinátort nevez ki a féktelen vérontás kezelésére.
Boznának, aki 1984-ben csatlakozott a rendőrséghez, korábban tűzszerészként szolgált a jeruzsálemi körzetben, szolgálati kitüntetése van gázai autóbombák hatástalanításáért.
A 13-as csatorna riportja szerint Bozna panaszkodott munkatársainak, hogy alakulata gyenge, és kritizálta a nemzetbiztonsági minisztert, amiért még egyszer sem járt itt.
Ben-Gvir sajátos reakciója Bozna visszavonulására: sajnos a nyugdíjba vonuló parancsnok már jóval a hivatalba lépésem előtt sem teljesítette sikeresen a küldetését – sőt előre akart lépni, amikor a szakmai ajánlások, különösen a helyzetre való tekintettel, nem indokoltak ilyen előléptetést. Sok sikert kívánok neki a jövőben.

Mit üzen a Tóra, a 2 napos rendezvény vonatkozásában?