ujkelet.live
MEGERŐSÍTIK A KATONAI DZSIPEK ALJÁT
Az Izraeli Védelmi Erők megkezdte az elit egységek dzsipjeinek megerősítését, akik a szamáriai Dzsenin és Sechem szektor (Palesztin Hatóság területe) mélyén tevékenykednek. Az intézkedés azután történt, hogy megnövekedett az esetek száma, amikor palesztinok robbanószerkezeteket helyeztek el az utakon, amiket a csapatok használnak, jelentette a Kan közszolgálati műsorszolgáltató.
Egy példa májusból:
Az elmúlt hónapokban az erők, különösen az elit egységek egyre több robbanószerkezettel találkoztak, köztük egyre kifinomultabb és jobb minőségű robbanóanyagokkal.
SABAK
Itamar Ben-Gvir nemzetbiztonsági miniszter délután megjelent a Jafiába történt tömeges lövöldözés helyszínén, amelyben öten meghaltak.
Az újságíróknak nyilatkozva azt mondta, osztozik a családok gyászában, és mielőbbi gyógyulást kíván a sérülteknek, köztük egy hároméves kislánynak, aki súlyosan megsérült egy másik lövöldözésben a közeli Kafr Kannában.
,,Több évtizedes elhanyagolás és a kormányzás hiánya robban az arcunkba. Vadnyugat van itt az arab szektorban az elmúlt években. A rendőrfőkapitánnyal keményen dolgozunk, a problémák ismerősek – kevés rendőr, felmondási hullám tavaly és munkaerőhiány. Igyekszünk kezelni a probléma gyökerét.”
- Idén 97 gyilkosság történt az arab társadalomban – csak a héten 8 -, de eddig csak 11 esetet sikerült megoldani.
Ben-Gvir két megoldást javasolt, amelyek közül az első egy nemzeti gárda létrehozása a minisztériuma alatt. A kritikusok szerint az erő a szélsőjobboldali politikus „magán milíciája” lenne és Benjámin Netanjahu miniszterelnök lelassította az előmozdítását. Ben-Gvir szerint a gárda „nagyon fontos”, kifejezve reményét, hogy hamarosan megkezdi a bevetést.
- Mose Karadi, aki 2004 és 2007 között vezette a rendőrséget, áprilisban azt mondta, Ben-Gvir potenciálisan bevetheti a tervezett nemzeti gárdáját egy puccs végrehajtására a kormány ellen.
Második, azonnali megoldása a Sabak belbiztonsági szolgálat bevonását foglalja magában a bűnszervezetek elleni küzdelemben, amire Benjámin Netanjahu miniszterelnök ma zöld utat adott.
Ben-Gvir követelte, hogy már vasárnap fogadjanak el egy kabinethatározatot a Sabak bevonására.
Az ellenzéki politikusok keményen támadták Ben-Gvirt amiatt, ahogy az arab közösségben zajló erőszakos bűncselekmények hullámát kezeli, mivel megoldást ígért a problémára a választások előtt.
SÉRÜLÉS
Egy 63 éves izraeli férfi közepesen súlyosan megsérült csütörtök reggel, miközben megpróbálta megakadályozni, hogy egy palesztin kirabolja kisbuszát, amely a szamáriai Beit Arije zsidó telep kijárata közelében parkolt.
A palesztin beült a vezetőülésbe, és Sukba palesztin falu felé menekült. Az izraeli férfi a kisbuszba csimpaszkodott néhány méteren át, majd leesett és megsérült. Beit Arije biztonsági részlege üldözőbe vette a palesztint, és sikerült visszaszerezni a járművet, miután a tolvaj az úton hagyta és elmenekült.
KONSZENZUSSAL
Nir Barkat gazdasági miniszter amerikai bankárok egy csoportjának kijelentette, hogy Benjámin Netanjahu miniszterelnök elkötelezett amellett, hogy megegyezésre jusson az ellenzékkel a vitatott igazságszolgáltatási reformtervről – jelentette szerdán a 12-es csatorna.
„A jogszabály elfogadásra kerül, megállapodás útján. Ez a miniszterelnök álláspontja is” – idézték Barkat szavait. „Kiválóan haladnak a tárgyalások az elnöki rezidencián. A legtöbb kérdésben megállapodás van; majdnem kész”.
Barkat megjegyzései a kormány legújabb erőfeszítései annak érdekében, hogy megnyugtassák a nemzetközi közösséget, különösen a pénzügyi világot, hogy a tervezett igazságügyi reformok nem sértik Izrael demokráciáját és a fékek és ellensúlyok rendszerét.
Ez az üzenet ellentétben áll a belföldi keményvonalas kijelentésekkel, amelyekben a koalíció még mindig azt ígéri, hogy a vitatott törvénycsomag nagy részét átnyomja, ha a Jichák Herzog elnök által vezetett tárgyalások kudarcot vallanak.
