Kamala Harris nyilatkozatára Cohen kemény választ adott, majd tisztázott

0

ujkelet.live

Kedd este Washingtonban Izrael függetlenségének 75. évfordulója alkalmából tartott nagykövetségi rendezvényen Kamala Harris alelnök kijelentette: „Joe Biden elnök és a mi kormányunk alatt Amerika továbbra is kiáll azon értékek mellett, amelyek az Egyesült Államok és Izrael kapcsolatának alapkövét képezik, ideértve demokráciáink további megerősítését, amelyek… egyaránt erős intézményekre, fékekre és ellensúlyokra épülnek – és én hozzáteszem a független igazságszolgáltatást.”

Az izraeli Kan közrádióban szerda reggel Eli Cohen izraeli külügyminisztert Harris független igazságszolgáltatás fontosságával kapcsolatos megjegyzéseiről kérdezték, mire Cohen a következőt reagálta:

,,Ha megkérdeznék tőle, mi a gondja a [igazságügyi] reformmal, nem tudna megnevezni egyetlen cikkelyt sem. Hallottam ilyen megjegyzéseket azokon a helyeken, ahol jártam, és megkérdeztem, mi zavar titeket pontosan, és senki sem tudott választ adni. Ez nem kritika; azok, akik mindenkinél jobban ápolják a demokrácia értékeit, a jobboldal és a Likud.”

  • Cohen nem járt az Egyesült Államokban mióta a kormány az év elején bejelentette vitatott igazságügyi reformtervét.

Cohent ezután megkérdezték, hogy azt állítja, Harris egyáltalán nem olvasta el az átmenetileg befagyasztott jogszabályt, mire azt válaszolta: „Nekem ez a meggyőződésem.” A Biden-kormány és maga az Egyesült Államok elnöke heves tiltakozását fejezte ki az igazságszolgáltatás átalakítására irányuló terv ellen.

  • Az interjú során Cohen azt is hangsúlyozta, hogy támogatja a reform előmozdítását, de azt „széles konszenzussal” kell megtenni. A miniszter hozzátette, ez Benjámin Netanjahu miniszterelnök álláspontja is. „A közvélemény nagy része igazságügyi reformot akar” – mondta. ,,És a közvélemény nagy része széles körű megállapodásra vágyik.”

Thomas Nides, az Egyesült Államok izraeli nagykövete válaszul kijelentette:

„Az a tény, hogy az alelnök elment Izrael 75. függetlenségi napjának megünneplésére, önmagáért beszél a két ország kapcsolatáról. Tisztelem Cohen külügyminisztert, de az alelnök azt mondta, amit a kormány minden alkalommal elmond a közös értékekkel és politikákkal kapcsolatban. Harris Izrael erős támogatója”.

Cohen délelőtt igyekezett tisztázni korábbi kijelentéseit, és a közösségi médiában azt írta, hogy „mélységesen tisztelem szövetségesünket, az Amerikai Egyesült Államokat és Harris alelnököt”, aki „Izrael igaz barátja”.

„Izrael igazságügyi reformja belső ügy, amely jelenleg a konszolidáció és a párbeszéd folyamatában van. Izrael Állam továbbra is demokratikus és liberális marad, ahogy mindig is volt.”

Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 30-án Új Kelet Live

Gyilkosság Tel Avivban; A Hapoel Tel Aviv törölte a riválissal való meccset a rendőrség biztonsági intézkedései miatt; Letartóztattak négy katonát, a gyanú szerint megvertek 3 arab izraelit; Időjárás
  1. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 30-án
  2. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 28-án
  3. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 27-én
  4. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 26-án
  5. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 23-án
Megosztás

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .