ujkelet.live
KÉRÉS
Az Egyesült Államok kedden sürgette Izraelt, hogy vizsgálja meg a halálos erő alkalmazását a civilek körében folytatott katonai műveletek során, miután a ramat gáni Siba Orvosi Központban hétfőn belehalt sérüléseibe egy kétéves palesztin, akit terroristákat üldöző izraeli katonák lövése talált el, a binjamini Neve Cuf zsidó telep közelében.
„Részvétünket fejezzük ki Mohammed Tamimi családjának. Sürgetjük Izraelt, hogy értékelje át minden olyan halálos erő alkalmazását, amely polgári áldozatokkal jár, és felszólítjuk az izraeli és palesztin vezetést, hogy tegyenek felelős lépéseket a konfliktus lezárása érdekében” – áll az Egyesült Államok Palesztin Ügyek Hivatala közleményében.
Vedant Patel, a külügyminisztérium szóvivője egy keddi sajtótájékoztatón azt mondta: „Tudomásunk szerint az Izraeli Védelmi Erők vizsgálja az esetet, és tágabb értelemben véve, a polgári áldozatokat okozó műveletek kivizsgálására sürgetünk.”
Hasonló felhívást tett közzé tavaly az Egyesült Államok, miután 2022 májusában meggyilkolták Sireen Abu Akleh palesztin származású amerikai újságírót az izraeli hadsereg szamáriai terrorelhárító akciója során.
TÁVOZÁS
A rendőrség arab közösségben dúló erőszakkal foglalkozó osztályának vezetője, Natan Bozna helyettes főkapitány kedden tájékoztatta Jáákov ‘Kobi’ Sabtáj rendőrfőkapitányt, hogy lemond posztjáról és hosszú rendőrségi szolgálatát lezárva nyugdíjba vonul.
Alig egy éve és 3 hónapja nevezték ki a 60 éves parancsnokot a posztra, aki azt követően jelentette be visszavonulását, hogy Itamar Ben-Gvir nemzetbiztonsági miniszter közölte döntését egy koordinátor kinevezéséről, aki segít kezelni a féktelen vérontást.
Boznának, aki 1984-ben csatlakozott a rendőrséghez, korábban tűzszerészként szolgált a jeruzsálemi körzetben, szolgálati kitüntetése van gázai autóbombák hatástalanításáért.
A 13-as csatorna riportja szerint Bozna panaszkodott munkatársainak, hogy alakulata gyenge, és kritizálta a nemzetbiztonsági minisztert, amiért „még egyszer sem járt itt”.
Ben-Gvir reakciója Bozna visszavonulására: „Sajnos a nyugdíjba vonuló parancsnok már jóval a hivatalba lépésem előtt sem teljesítette sikeresen a küldetését – sőt előre akart lépni, amikor a szakmai ajánlások, különösen a helyzetre való tekintettel, nem indokoltak ilyen előléptetést. Sok sikert kívánok neki a jövőben.”
AZ ELSŐ ESET IZRAELBEN
Izraelben az első progériás esetet, egy ritka genetikai szindrómát, amely a gyermekek gyors öregedését okozza, egy kislánynál diagnosztizálták a haifai Rambam Orvosi Központban. A betegség rendkívül ritka, és világszerte mindössze 142 gyermeknél azonosították.
A progériát Hutchinson-Gilford Progeria-szindróma néven is ismerik, köznyelvben pedig Benjamin Button-kórként, F. Scott Fitzgerald 1922-es „Benjamin Button különös élete” című novellája nyomán.
A születéskor normálisnak tűnő 2 hónapos izraeli kislány diagnózisát Dr. Hiba Zaaroura, a Rambam gyermekbőrgyógyászati osztályának vezetője állapította meg.
A LEGDRÁGÁBBAK KÖZÖTT
Tel Aviv a világ nyolcadik legdrágább városa a munkavállalók költözését segítő csoport szerdán közzétett éves rangsora szerint.
Az ECA International jelentése a helyi megélhetési költségeken és a bérleti díjakon alapul.
Tel Aviv helyzete némileg javult 2022-hez képest, amikor a hatodik helyen végzett. 2021-ben a hetedik volt.
New York szerezte meg az első helyet a rangsorban, egy pozíciót javítva tavalyhoz képest és Hongkongot a második helyre taszítva.
