ujkelet.live
Az izraeli Kan közszolgálati műsorszolgáltató szerint a Corriere Della Sera olasz lap csütörtökön újabb részleteket és találgatásokat közölt az ország északi részén található Lago Maggiore-ban elsüllyedt “kémhajó” katasztrófájával kapcsolatban.
A lap szerint a tóvidéken orosz oligarchák is tartózkodtak, akik nemrég vásároltak a környéken ingatlant. A riport úgy becsülte, hogy az ügynökök megfigyelhették az oligarchákat, talán az iráni tisztviselőkkel való kapcsolataik miatt.
Az újság szerint a 21 titkosszolgálati ügynök, köztük nyolc izraeli és 13 olasz, egy eredetileg Szlovákiában lajstromozott hajóval érkezett a tóhoz vasárnap reggel. Az ügynökök civil ruhát viseltek, köztük farmert és tornacipőt, és a tóparti “Il Verbano” étteremben étkeztek. A hajó kapitánya a csoporttal volt, ami felveti a gyanút, hogy együttműködött az ügynökökkel. A cikk azt is megemlíti, hogy a katasztrófában meghalt kapitány felesége oroszul beszélt, és az ügynökök fordítóként vehették igénybe a szolgálatait.
Három nappal az olasz hajóbaleset után, amelyben egy izraeli állampolgár életét vesztette, szerdán utalt először Izrael arra, hogy a halott a Moszad kémszolgálat egykori tagja volt, neve említése nélkül.
Másrészt a halott nevét lehozták az olasz médiában, olyan publikációkban, amelyek szerint izraeli és olasz titkosszolgálati ügynökök találkozójára került sor a hajó fedélzetén.
A szolgálat nevében a Miniszterelnöki Hivatal tett közzé közleményt:
„Ma reggel Izraelbe szállították a nyugdíjas moszados koporsóját, aki az olaszországi Maggiore-tó viharos időjárási körülményei következtében meghalt a hajós katasztrófában. A szervezetben betöltött szolgálata miatt több nem fedhető fel róla.”
„A Moszad elveszített egy becses barátot. Elhivatott és profi alkalmazott volt, aki életét Izrael Állam biztonságának szentelte évtizedeken keresztül, nyugdíjba vonulása után is. A szolgálat fájlalja a veszteséget, és osztozik a család gyászában, és továbbra is kíséri és támogatja őket.”
Később a nap folyamán az olasz médiában arról számoltak be, hogy a Moszad felvilágosítást kért az olaszoktól a balesettel kapcsolatban.
,,Nem nyaralni vagy születésnapi parti miatt volt ott. Nem operatív küldetés volt, hanem a munkájához kapcsolódott” – utalt az ügynökre Ram Ben Barak, a Jes Atid párt képviselője és a Moszad egykori helyettes vezetője a Kan közrádiónak reggel.
,,Nagyon kemény munka, néha nagyon sziszifuszi, ülhetsz 20 órát anélkül, hogy megmozdulnál, és várva, hogy valaki kijöjjön, ez nem túl szórakoztató” – tette hozzá Ben Barak -, ,,de vannak őrült és nagyon kielégítő pillanatok is”.
Négy személy, köztük egy 54 éves, a Moszadtól visszavonult izraeli halt meg, amikor hétfőn hajójuk felborult, majd elsüllyedt az észak-olaszországi Maggiore-tón. Az utasok egy részének sikerült biztonságban kiúsznia, a többieket a helyszínre hívott mentőcsapatok mentették ki.

[…] A részletekről magyarul itt. […]