ujkelet.live
Három nappal az olasz hajóbaleset után, amelyben egy izraeli állampolgár életét vesztette, szerdán utalt először Izrael arra, hogy a halott a Moszad kémszolgálat egykori tagja volt, neve említése nélkül. Másrészt a halott nevét lehozták az olasz médiában, olyan publikációkban, amelyek szerint izraeli és olasz titkosszolgálati ügynökök találkozójára került sor a hajó fedélzetén.
A szolgálat nevében a Miniszterelnöki Hivatal tett közzé közleményt:
„Ma reggel Izraelbe szállították a nyugdíjas moszados koporsóját, aki az olaszországi Maggiore-tó viharos időjárási körülményei következtében meghalt a hajós katasztrófában. A szervezetben betöltött szolgálata miatt több nem fedhető fel róla.”
„A Moszad elveszített egy becses barátot. Elhivatott és profi alkalmazott volt, aki életét Izrael Állam biztonságának szentelte évtizedeken keresztül, nyugdíjba vonulása után is. A szolgálat fájlalja a veszteséget, és osztozik a család gyászában, és továbbra is kíséri és támogatja őket.”
Később a nap folyamán az olasz médiában arról számoltak be, hogy a Moszad felvilágosítást kért az olaszoktól a balesettel kapcsolatban.
Négy személy, köztük egy 54 éves, a Moszadtól visszavonult izraeli halt meg, amikor hétfőn hajójuk felborult, majd elsüllyedt az észak-olaszországi Maggiore-tón. Az utasok egy részének sikerült biztonságban kiúsznia, a többieket a helyszínre hívott mentőcsapatok mentették ki.
