100 éves korában elhunyt Gerson Edelstein rabbi

ujkelet.live

Gerson Edelstein rabbi, a nem haszid litván ultraortodox közösség rendkívül befolyásos vezetője kedden, 100 éves korában elhunyt.

Edelstein, a bnei braki Ponevezh Yeshiva vezetője és az askenázi ultraortodox Jahadut Hatora Párt egyik legfelsőbb vezetője életkorához kapcsolódó szövődmények következtében halt meg, áll a jesiva közleményében.

Oroszországban, a fehérorosz határ közelében született, egy rabbi dinasztia sarjaként. 1934-ben bevándorolt Izraelbe, és Ramat Hasaronban telepedett le, majd később Bnei Brakba költözött.

Edelsteint széles körben dicsérték, amiért visszautasította az ultraortodox tanulmányi központok nyitva tartását célzó felhívásokat a világjárvány idején, és arra buzdította követőit, hogy vegyék fel az oltást.

Jichák Herzog elnök, aki jelenleg Azerbajdzsánban tartózkodik, Twitteren azt írta, hogy Edelstein „egy hatalmas spirituális vezető volt, akinek Tórája és jámbor nagysága hatással volt nemzedékünkre, és hatással lesz a következő nemzedékekre is”.

Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt – Új Kelet Live

🎙️ Ebben az epizódban az izraeli és a közel-keleti események legfontosabb, legérdekesebb háttereit hozzuk el nektek.Az adás tartalmából:• Diplomácia: Volodimir Zelenszkij kijevi találkozója az izraeli delegációval és az iráni drónfenyegetés közös gyökerei. • Terrorakció meghiúsítva: Életfogytiglani a londoni izraeli nagykövetség elleni támadási kísérletért. • Belpolitikai vihar és botrány: Miért finanszíroz a rendőrségi nyomozás alatt álló Ejal Golan-koncertet a Nemzetbiztonsági Minisztérium? • A háború rejtett ára: Megrázó statisztikák az ERAN lelkisegély-szolgálat friss jelentéséből a társadalmi traumákról és a magányról.• Egy legenda távozása: Elhunyt Joszef Hagoel, aki a híres „Ballada a szanitécről” című dal ihletője és a hatnapos háború h hőse volt.Tartsatok velünk ezen a héten is, hogy képben legyetek a legfrissebb izraeli és közel-keleti fejleményekkel!👉 Nyomj a Követés (Follow) gombra, hogy ne maradj le az új epizódokról, és ha tetszett az adás, értékeld a műsort Spotify-on!
  1. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  2. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  3. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  4. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  5. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.