Reggeli hírek – politika és sport

0

ujkeletlive

Politika: szombat esti tüntetések

Szombat este országszerte számos településen ismét több tízezren tüntettek a koalíció tervezett igazságügyi felülvizsgálati reformja ellen. A 21. hete tartó tömeges demonstrációkra azt követően került sor, hogy a költségvetés néhány nappal korábbi elfogadása után Benjámin Netanjahu miniszterelnök ismét napirendre tűzte a márciusban ideiglenesen felfüggesztett törvényhozás befejezését a Kneszetben.

A jogszabály felfüggesztését követően a miniszterelnök kijelentette, hogy lehetőséget biztosít a Jichák Herzog elnök rezidenciáján kezdődött tárgyalásokra az ellenzékkel egy széles körben elfogadott kompromisszumot elérése érdekében. Ám a hónapok óta tartó tárgyalások szemmel láthatóan nem hoztak áttörést, és a költségvetés elfogadása után a koalíción belül megnőtt a nyomás a törvényhozás folytatása végett.

Netanjahu szerdán azt nyilatkozta, hogy a jogi reformterv természetesen ismét napirendre kerül, de később korrigált és hozzátette továbbra is a széles körű konszenzusos megállapodásra fognak törekedni.

A tel-avivi Káplán sugárúton tartott fő demonstráción mintegy 80 ezren vonultak fel, míg több ezren Jeruzsálemben, Ra’ananán, Haifán, Kfár Szaván, illetve Hod Hasaron, Nesz Ciona, Rehovot, Zichron Jakov, Karmiél, Karkur városokban, tiltakozva a kormány igazságügyi átalakítására irányuló tervei ellen.

A gyűléseken tartott beszédek fél kilenc után kezdődtek, hogy az érdeklődő szombattartók is jelen lehessenek eseményen.

A karkuri tüntetésen megjelenő nagyjából kétezer helyi tiltakozó a felszólaló Merav Michaeli (Munkapárt) ellen fordult, nehezményezve kompromisszum nélküli politikáját, ami miatt pártja a megszűnés szélére sodródott.


Nesz Cionában a hadsereg volt vezérkari főnöke, Dan Haluc szólalt fel, kritikát fogalmazva meg a miniszterelnök aktuális politikáját illetően, amely révén Netanjahu szerinte diktatúra létrehozására törekszik.

Tel-Avivban Mose Ja’alon szólt a jelenlévőkhöz, és többek között a múlt héten elfogadott költségvetéssel kapcsolatos kritikának adott hangot, míg Be’erseván Limor Livnat, a Likud volt oktatási minisztere a tüntetők elszántságát dicsérve felhívta a figyelmet a miniszterelnök bejelentésére.

,,Voltak, akik azt hitték, hogy vége, – nyertünk, de három nappal ezelőtt, egy másodperccel a költségvetés elfogadása után Netanjahu határozottan kijelentette, hogy visszatér az, amit igazságügyi reformnak nevez. Nem hagyhatunk fel az óvatosságunkkal,” – tette hozzá.

Az ellenzéki Nemzeti Egység párt vezetője, Beni Gantz Hod Hasaronban szólalt fel, értékelve a civil kezdeményezések eddigi munkáját, amely révén sikerült megállítaniuk Izrael katasztrófához vezető vágtáját.

„Mindent megteszünk annak érdekében, hogy megállapodásokat kössünk, miközben megvédjük elveinket az izraeli demokrácia megőrzése érdekében,” – mondta Gantz.

A tüntetések idején, a Nemzeti Egység ellenzéki frakció képviselője Gadi Eisenkot a 12-es csatorna egyik esti műsorában méltatta Herzog erőfeszítéseit az általa vezetett kompromisszumos tárgyalásokon, de az előrehaladás hiánya miatt új megoldásokat helyezett kilátásba.

„Személyes álláspontom szerint két hónapnyi tárgyalás után azt kell tennünk, ami Izrael Államnak a legjobb, vagyis legalább egy évre le kell venni a fegyvert az asztalról,” – utalt az ellenzék a vitatott jogszabály törvényhozási folyamatának szüneteltetésére vonatkozó feltételére.

Eisenkot felvázolta a folyamatot, amelynek június 15-től el kellene indulnia, beleértve „egy egyeztetett nyilvános bizottság” kinevezését, amely egy éven belül reformmegállapodást hoz létre.

Jáir Lapid ellenzéki vezető pártja, a Jesh Atid bejelentette, hogy követelni fogja, miszerint a bírói kiválasztási bizottság június végéig üljön össze, illetve a pártok június 15-ig válasszák ki képviselőiket a testületbe, ezzel szabva határidőt a kompromisszumos tárgyalásoknak. Lapid frakciója közölte, hogy Karine Elharrart delegálják a testület ellenzéki képviselőjének.

A múlt héten Szimcha Rothman (Vallásos Cionizmus), mint az igazságügyi reform fő tervezője kijelentette, hogy a koalíció még a Kneszet jelenlegi ülésszaka idején vissza fog térni a csomagban szereplő törvényjavaslatok előmozdításához, még akkor is, ha a kompromisszumos tárgyalásokon nem születik megállapodás.

Rothman a 12. csatornának azt nyilatkozta, hogy a megszavazásra kerülő törvény akár, a koalíciónak a bírák kinevezése feletti kizárólagos ellenőrzést biztosító leginkább vitatott jogszabálya is lehet.

Sport – történelmi győzelem

U20-as izraeli labdarúgó-válogatott 1970 után, idén másodjára jutott ki a korosztályos világbajnokságra.

A továbbjutásért a C csoport második helyéért vívott közvetlen párharcban győznie kellett a továbbjutáshoz, az első mérkőzésen Kolumbia ellen az utolsó percben elszenvedett vereség, és a Szenegál elleni döntetlen után.

A válogatott egyik legnagyobb sikerét elérve a hosszabbításban, nagy küzdelem után 2-1-re legyőzte Japánt, és ezzel bejutott a legjobb 16 közé.

Az izraeli csapat legközelebb szerdán az A csoport második helyén végzett Ázsia-bajnok Üzbegisztán ellen játszik a negyeddöntőbe jutásért.

Argentína Indonézia rendezési jogát vette át házigazdaként és résztvevőként, azt követően, hogy a muzulmán többségű Indonéziában Izrael vendéglátása ellen indított tiltakozások miatt a FIFA az utolsó pillanatban helyszínt váltott.

Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 1-jén Új Kelet Live

A Kohelet Forum vezetője kritizálta a kormányt; Eltemették a Dalika család 5 tagját; Az izraeli hadsereg állítólag támadást hajtott végre Szíriában; Ami kimaradt; Időjárás
  1. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 1-jén
  2. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 30-án
  3. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 28-án
  4. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 27-én
  5. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 26-án

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .