Esti rövidek: Kritika és elismerés, de nem mindenkinek

ujkelet.live

ELISMERÉS, DE NEM MINDENKINEK

A Külügyminisztérium pénteken Twitteren köszönetet mondott mindenkinek, aki segített Salom Rotban hazahozásában Jordániából és kritikákkal szembesült, mert kihagyta az arab-izraeli Kamal Altakat ápolónövendék nevét, akinek az ammani kórházban sikerült kommunikálnia Rotbannal, és kapcsolatba lépett a családjával.

A külügy tweetje egy Mohamed Al-Naszaszra nevű másik ápolót említett, mint aki először azonosította Salomot, és keményen dolgozott, hogy kiderítse kilétét.

Egy nappal korábban Eli Cohen külügyminisztert is kritizálták Twitteren, miután egy tweetben mindenkit felsorolt, akik hozzájárultak Rotban hazahozatalához – és nem említette Altakatot.

A 27 éves, két éve eltűnt Rotbant egy jordániai pszichiátrián találták meg és csütörtökön hazaszállították Izraelbe, Jichák Herzog elnök és a jordán konzulátus segítségével.

KRITIKA

Az Egyesült Államok külügyminisztériuma aggodalmának adott hangot „az erőszak növekvő tendenciája” miatt ,,a szélsőséges telepesek részéről”, ugyanakkor elítélte a péntek reggeli késelési kísérletet is.

A Külügyminisztérium Közel-Keleti Ügyek Irodájának nyilatkozata egy újabb feszült hét után következett, amely során több összecsapás is történt telepesek és palesztinok között.

,,Mélyen aggaszt bennünket atz erőszak növekvő tendenciája a szélsőséges telepesek részéről, beleértve a palesztinok elleni támadásokról szóló jelentéseket olyan otthonokban és farmokon, ahol évtizedek óta élnek. Egyértelműen elítélünk minden szélsőséges erőszakos cselekményt, legyen az izraeli vagy palesztin.

Hasonlóképpen elítéljük a Tene Omarimban egy izraeli ellen elkövetett késelési kísérletről szóló jelentéseket. Sürgősen mindkét félnek lépéseket kell tennie a feszültség enyhítésére, és együtt kell működnie Ciszjordánia [Júdea és Szamária] biztonsági helyzetének javítása érdekében.”

TRAGÉDIA

Egy férfi megfulladt feltehetően búvárbaleset következtében szombaton Eilaton, közölte a rendőrség.

Az 52 éves búvárt egy evezős találta élettelenül a vízben. A rendőrök csónakkal érkeztek a helyszínre, és a partra vitték a férfit.

A Magen David Adom mentősei a parton megpróbálták újraéleszteni a férfit, de kénytelenek voltak a helyszínen halottnak nyilvánítani. A rendőrség közölte, hogy vizsgálatot indított az eset miatt.

Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt – Új Kelet Live

🎙️A mai epizódban 5 kiemelt hírt hoztunk el a világ különböző pontjairól.Az adás témái:Áttörés az 1994-es argentínai merénylet ügyében: Hivatalosan is vádat emeltek hét iráni és egy libanoni állampolgár ellen a 85 áldozatot követelő AMIA zsidó közösségi központ elleni robbantás kapcsán. Elindulhat a tárgyalás a vádlottak jelenléte nélkül?Diplomaták és polgármesterek szópárbaja: Zohran Mamdani New York-i polgármester szerint a Nemzetközi Büntetőbíróság elfogatóparancsa alapján le kellene tartóztatni az ENSZ-be érkező Netanjahut, bár elismerte, hogy nincs jogköre erre. Az izraeli miniszterelnök éles videóüzenetben válaszolt.Szélsőjobboldali követelések Izraelben: Itamar Ben-Gvir a Védelmi Minisztériumot, Tally Gotliv az Igazságügyi Minisztériumot követeli az október 27-i választások előtt. Milyen radikális változtatásokat terveznek?A félbehagyott és nem használt alagút: Állami pénzből épült légkondicionált átjáró Netanjahu otthona és a zsinagóga között Jóm Kipurra, de végül senki sem használta.9000 életmentő műtét: Egy kilencéves malawi kislány lett a Save A Child’s Heart szervezet 9000. megműtött gyermeke.És a szokásos bónusz téma.Ne felejts el feliratkozni a csatornára!
  1. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  2. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  3. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  4. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  5. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.