ujkelet.live
VÁDEMELÉS
Gyilkossággal vádolták meg a 32 éves Muhammad Maszarwát szerdán, aki a hónap elején otthonukban halálra késelte feleségét, a 26 éves Bara’ah Dzsaber Maszarwát és két kisfiát, a kétéves Amirt és a 6 hónapos Adamot.
A vád szerint Maszarwa május 1-jén az éjszaka közepén felébredt, és „továbbra is ismertlen okokból” úgy döntött, hogy megöli családtagjait, akik együtt aludtak az egyik szobában.
Kiment a konyhába, elővett egy kést, visszatért a hálószobába, és nyakon szúrta Bara’ah-t. A nő felébredt, és a kijárat felé menekült. A férje üldözőbe vette, a földre döntötte, és többször megszúrta. Ezután visszatért a hálószobába, mindkét gyereket lefektette az ágyra, és egymás után leszúrta őket.
Liat Gilboa ügyész kérte a bíróságot, hogy Maszarwát az eljárás végéig tartsák őrizetben.
REFORMTERV
Benjámin Netanjahu miniszterelnök szerda reggel kijelentette, hogy koalíciójának vitatott igazságügyi reformterve – amelyet márciusban, a kemény tiltakozások és gazdasági leállás közepette felfüggesztettek – az állami költségvetés elfogadása után visszatér a törvényhozás napirendjére.
„Természetesen” – mondta Netanjahu, amikor a Kneszet újságírói arról kérdezték, hogy a reform ismét terítékre kerül-e, és cáfolta azokat a spekulációkat, hogy megpróbálná csendben eltemetni a tervet.
„Már benne vagyunk, megpróbálunk megegyezésre jutni [az ellenzékkel], és remélem, sikerülni fog” – mondta.
Jichák Herzog elnök jeruzsálemi rezidenciáján továbbra is folynak a kompromisszumra irányuló tárgyalások a koalíció és az ellenzék képviselői között, előrelépés nélkül. A koalíció mindeközben azzal fenyegetőzik, hogy egyoldalúan átnyomja a kezdeményezéseket, ha a tárgyalások kudarccal zárulnak.
„Látom, Netanjahu ismét hataloméhes, miután olyan költségvetést fogadott el, amely mindannyiunk arcába fog robbanni” – írta Beni Gantz, a Nemzeti Egység vezetője Twitteren, reagálva a miniszterelnök szavaira. ,,Szeretném emlékeztetni Netanjahut, hogy az ostobaság definíciója az, hogy ugyanazokat a cselekedeteket megismételjük, eltérő eredményeket várva”.
„Ha az igazságügyi puccs visszakerül a napirendre, felrázzuk az egész országot, és leállítjuk” – írta a Twitteren.
ISMÉT BEVETÉSEN
Ismét repülhet a légierő nehéz szállítóhelikopter flottája, miután a múlt héten egy műszaki hibát követően leállították a bevetéseket.
A légierő közleménye szerint Tomer Bar vezérőrnagy úgy döntött, hogy engedélyezi az Izraelben Jaszur néven ismert Sikorsky CH-53 Sea Stallion helikopterek bevetését az üggyel kapcsolatos tegnapi egyeztetést követően.
ÉRDEKESSÉG
1949. május 24-én a Kneszet elfogadta az Izrael Állam zászlaját és jelképét rögzítő törvényt.
Izrael kék-fehér zászlaja, amelynek középpontjában a Magen David vagy Dávid-csillag áll, mély identitástudatot sugároz, jelképezi a zsidó nép örök kapcsolatát a földdel.
Az Izraeli Nemzeti Könyvtár azonban megjegyzi, a zászló története nem tisztázott. Sokan úgy vélik, hogy amikor az izraeli ellenállási katonák zászlót akartak kitűzni, hogy szimbolizálják győzelmüket, nem volt sok anyag a birtokukban, amit használhattak. Az egyik innovatív harcosnak támadt egy ötlete, és kivett a táskájából egy tálitot, és Dávid-csillagot rajzolt a közepére. E harci győzelem szimbóluma lett Izrael zászlaja. Mások azonban a zászlót a Cionista Konferencia idejére datálják, vagy talán egy cionista szórólaphoz a háború előtti Európában.
