Az illegálisan Izraelbe csempészett TikTok-sztár oroszlánkölyök Afrikába költözött

ujkelet.live

Néhány hónappal azután, hogy a rendőrség és a Természetvédelmi Hatóság emberei kimentették egy lakásból, a héten áthelyezték az öthónapos Cion-Niv oroszlánkölyköt Izraelből egy dél-afrikai állatmenhelyre.

A Hatóság szerint Cion-Niv összességében megfelelő egészségnek örvendett, bár „a jelek szerint túl korán választották el, és nem megfelelő étrenden tartották”.

Ráadásul a hagyományos falkaszerkezeten kívül nevelték fel, ami szinte lehetetlenné tette a vadonba való visszatelepítését, bár képes lesz szocializálódni más fiatal oroszlánokkal a dél-afrikai Simbonga Game Reserve & Sanctuary-ban, ahol a Warriors of Wildlife Ukraine gondozza – egy szervezet, amely a háború sújtotta kelet-európai nemzet állatainak megmentésére és rehabilitációjára törekszik.

,,Ez a legjobb, amit tehetünk érte” – mondta a Természetvédelmi Hatóság Facebook-bejegyzésében, hozzátéve, hogy ,,elképzelhetetlen kegyetlenséggel választották el anyjától, valószínűleg néhány nappal a születése után. Esélye sincs visszatérni a vadonba, és arra van ítélve, hogy fogságban éljen.”

Az Izraeli Természetvédelmi és Parkvédelmi Hatóság határrendészeti nyomozói és felügyelői februárban találták meg az oroszlánkölyköt, akit illegálisan tartottak egy lakásban Izrael középső részén, miután az állat heteken át TikTok-videók sorozatában szerepelt.

Az eredetileg „Abu Malek” névre keresztelt oroszlánkölykkel feltehetően számos alkalommal illegálisan kereskedtek, és számos más közösségi hálózaton közzétett rövid klipekben is szerepelt.

A rendőrség közölte, hogy titkos nyomozást követően, amely „technológiai eszközöket és fejlett nyomozati műveleteket” is magában foglalt, a rendőrök razziát tartottak az Izrael középső részén található lakásban, ahol az állatot tartották.

A rendőrség tájékoztatása szerint a kölyköt „több gyanúsított vásárolta meg, akik birtokolták és kereskedtek vele”.

A nyomozást és a razziát vezető Déli Kerületi Határrendészet bűnelhárító egységének parancsnok-helyettese szerint a nyomozók hetek óta követték az állatot a közösségi médiában, miután a kölyökről készült néhány videót széles körben terjesztették.

Rabia Kahlul felügyelő közleménye szerint, miután a rendőrség megbízható „tippet” kapott az állat tartózkodási helyéről, az egység „akcióba lendült”, és razziát tartott a rejtekhelyen.

Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt Új Kelet Live

Mai adásunkban rendkívüli és megdöbbentő izraeli eseteket hoztunk el nektek, amelyek hűen tükrözik a helyi mindennapok és a jogrendszer aktuális feszültségeit. Szó lesz a biztonsági erőkön belüli súlyos bűnügyről, egy katonatiszt vitatott börtönbüntetéséről, a tüntetők közé hajtó futballedző ítéletéről, és egy olyan északi autópályás hajszáról, amely megdöntötte az abszolút gyorshajtási rekordot Izraelben. Végezetül pedig egy kis gasztronómia.Köszönjük, hogy velünk tartasz ezen a héten is! Ha tetszett az epizód, kövesd a csatornánkat itt, a Spotify-on, és nyomj egy ötcsillagos értékelést, hogy még több hallgatóhoz eljussanak az izraeli hírek!Sábát sálom!
  1. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  2. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  3. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  4. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  5. Új Kelet Live Podcast

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.