Letartóztatás: Több 100 útlevél igénylő időpontot foglalt a Biológiai Intézet rendszerével

ujkelet.live

A biztonsági szervezetek és a Lahav 433 (az ,,izraeli FBI”) ma reggel őrizetbe vettek egy 25 éves beitar illiti lakost kihallgatásra, akit azzal gyanúsítanak, hogy munkahelyén, a nesz ciónai Biológiai Kutatóintézetben a számítógépes rendszerrel több száz útlevél igénylő időpontot foglalt és pénzért árulta őket.

A rendőrség szóvivője közölte, hogy a kihallgatás végén és a megállapításoknak megfelelően a gyanúsított fogva tartásának meghosszabbítását fogják kérni.

Az elmúlt két évben, illetve a koronajárvány óta jelentősen megnőtt az igény az új útlevelek kiállítására, ami szokatlan terhelést és hosszú várakozási időt okozott az Népességi Hatóság irodáiban.

A jelenség kezelésére egy kísérleti programot indítottak, amely során a polgárok sorban állás nélkül igényelhetnek biometrikus útlevelet a négy legnagyobb irodában: Jeruzsálem, Tel-Aviv, Be’erseva és Haifa – de röviddel a nyitás után is komoly sorok alakultak ki.

Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt Új Kelet Live

🎙️ Belpolitikai botrányok, háborús rekordprofit és az ugandai emlékhely Újabb forró hét Izraelben: korrupciós ügyek a kormánypárt körül, ellentmondásos miniszteri nyilatkozatok, meglepő gazdasági adatok és a választási küzdelem újabb fejezete. A mai adásban a legfontosabb izraeli híreket és háttéreseményeket elemzzük.A tartalomból:Adócsalási ügy a Likudban: Őrizetbe vették Michael Kleinert, a Likud pártbíróságának elnökét és David Appel korábbi aktivistát. Ingatlanvagyonok elhallgatásával vádolják őket.Eli Cohen botrányos interjúja: A miniszter úgy állt ki egy szexuális bántalmazással gyanúsított szélsőséges telepes szabadlábra helyezése mellett, hogy nem is ismerte a vádakat. Mit mondott az adminisztratív őrizetről?Rekordnyereség az El Al-nál: A regionális háború és a légtérzár ellenére megduplázta nettó profitját az izraeli nemzeti légitársaság.Betiltották a szavazóköri adatkövetést: A Legfelsőbb Bíróság elnökhelyettese megtiltotta a pártszintű mozgósító applikációk használatát a szavazókörökben. A Likud szerint ez a "jobboldal célzott kiiktatása".Entebbei megemlékezés: Emlékművet avattak Ugandában Jonatán "Joni" Netanjahu, a miniszterelnök 1976-ban elesett testvérének tiszteletére.És a szokásos bónusz téma.Kövesd a műsort, és iratkozz fel, hogy ne maradj le a legfrissebb adásokról!
  1. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  2. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  3. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  4. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  5. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt

Letartóztatás: Több 100 útlevél igénylő időpontot foglalt a Biológiai Intézet rendszerével” bejegyzéshez egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.