Esti rövidek: Csodálatos Júlia

ujkelet.live

BABA FEGYVERREL

Pénteken a közösségi médiában megjelent bejegyzés egy fegyvert tartó tel-sevai kisgyereket ábrázolt, a következő felirattal: ,,Áldott péntek”.

JÚLIA

Egy ritka és veszélyeztetett Földközi-tengeri barátfóka – Izraelben Júlia néven ismert – szombaton kétszer is rövid időre visszatért a partra, igaz egyszer kénytelen volt visszatérni a vízbe, miután lelkes fürdőzők szaladtak felé.

Szombaton a Tel-Avivtól délre fekvő Palmachim természetvédelmi terület partján vették észre.

,,Júlia kijött a partra pihenni, amit végül meg is tudott tenni annak köszönhetően, hogy az emberek tartották a távolságot” – mondta Maja Elaszar, a tengeri emlősökért felelős izraeli nonprofit szervezet vezetője.

„Az a tény, hogy ilyen gyorsan visszatért a vízbe, azt jelzi, hogy most már jó fizikai állapotban van” – mondta.

Júlia a nevét első ,,felfedezőjétől”, egy helyi fiútól kapta.

Az Egyesült Államok Nemzeti Óceán- és Légkörkutató Hivatala szerint Júlia egy mediterrán barátfóka, egyike a világon még nagyjából 600-700 fókának, bár más becslések szerint ez a szám még alacsonyabb. A faj veszélyeztetettnek minősül.

DÜHÖS LENGYELEK

Lengyel tisztviselők szombaton közölték, hogy látogatásra hívják Izrael eurovíziós képviselőjét, Noa Kirelt, hogy első kézből tájékozódjon Lengyelországról, az országgal kapcsolatos „sértő” megjegyzései után.

Kirel, aki harmadik helyen végzett a dalfesztiválon.

„12 pontot kapni Lengyelországtól, miután majdnem az egész Kirel családot meggyilkolták a holokausztban, győzelem volt” – nyilatkozta a héber sajtónak. Kirel apjának családtagjait Auschwitzban ölték meg.

Paweł Jabłoński lengyel külügyminiszter-helyettes szombaton a közösségi médiában posztolt hosszú bejegyzésben kijelentette, hogy meghívja Kirelt Lengyelországba.

Jabłoński szerint Kirelnek el kell jönnie, és „saját szemével látnia kell azokat a helyeket, ahol a náci Németország kegyetlen bűnöket követett el lengyelek és zsidók ellen hazánkban”.

Jabłoński szerint az Izraelben sokak részéről osztott nézet, hogy „Lengyelország a német bűncselekmények kollaboránsa – nem pedig áldozata – gyakran nem a rossz szándék, hanem a tdatlanság és a hiányos oktatás eredménye”.

Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt Új Kelet Live

Hírek, amikre a héten már nem jutott idő. Sábát sálom !
  1. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  2. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  3. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  4. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  5. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.