Jeruzsálem-nap, Templom-hegy és üzenet a Hamásznak

1

ujkelet.live

Csütörtök reggel 3270 rendőrt vezényeltek ki a jeruzsálemi rendezvényekre, különös tekintettel az este hat óra körül kezdődő zászlós felvonulásra. A fő veszélyként az ellenséges szabotázstevékenységet és a felvonulás résztvevői elleni támadást jelölték meg, jelentette a Kan közszolgálati műsorszolgáltató.

  • A szigorúan őrzött Jeruzsálem-napi zászlós menet több tízezer nemzeti vallásos fiatalt vonz, hogy megünnepeljék Kelet-Jeruzsálem Izrael általi felszabadítását. 
  • Az éves esemény a feszültség fokozódását vetíti előre a palesztinokkal. Két évvel ezelőtt a felvonulás szerepet játszott a gázai terroristákkal vívott 11 napos háború kitörésében.

Az előző években Itamar Ben-Gvir nemzetbiztonsági miniszter titokban késő este tett látogatásokat a Templom-hegyen. A biztonsági erők követelése szerint, ha ismét látogatás történik, azt nem verik nagydobra a médiában.

Ezzel egy időben kitiltási végzést írtak alá a Templom-hegyi aktivisták egyike ellen, aki zászlók kitűzésére szólított Jeruzsálem-napon. Emellett a szokásos módon folytatódott a zsidók látogatása a Templom-hegyen.

A biztonsági szervezetek fokozott készültségben vannak, miközben aggodalmak vannak a provokációk miatt a Templom-hegyen, mind a zsidók, mind a palesztin lázadók részéről. A közösségi médiában közzétett fotók és videók ugyanis eszkalációhoz vezethetnek.

Mindeközben öt nappal azután, hogy a Gázai övezetben véget ért a “Pajzs és Nyíl” hadművelet, és amíg a Templom-hegyen nem történnek meglepetések, addig más szektorokban is nyugodtan telik majd el a nap.

A 13-as csatorna szerint a tisztviselők úgy vélik, hogy ezúttal csekély az esélye a rakétázásnak, de a Vaskupola ütegek továbbra is bevetésre készek.

Üzenet a Hamásznak

Izrael üzeneteket közvetített a Gázai övezetet uraló Hamásznak és a felek közötti közvetítésben részt vevő más feleknek, mondván:

,,Ha rakétázás lesz Izrael felé, szándékunkban áll reagálni.”

Az Egyesült Államok külügyminisztériuma minden felet önmérsékletre szólított, kerülve az olyan cselekedeteket vagy kijelentéseket, amelyek súlyosbíthatják a feszültséget.

A zászlós felvonulás útvonalával kapcsolatban Doron Turdzseman Jeruzsálem körzet rendőrparancsnoka hétfőn világossá tette, hogy ,,a zászlós felvonulás nem éri el a Templom-hegyet, nem hagyták jóvá, és nem is fogják. Tavaly voltak, akik zászlókat vettek elő, amelyeket a ruhájuk alá rejtettek, és azonnal eltávolították őket a hegyről.”

A felvonulás Jeruzsálem óvárosán keresztül átmegy a muszlim negyeden.

Az Új Kelet Live éjszakai hírei május 29-én Új Kelet Live

Ben-Gvir ragaszkodik ahhoz, hogy ő felügyelje a Jerusalem Pride-ot; Levin igazságügyi miniszter elárulta, milyen bírókat akar; Ami kimaradt; Időjárás
  1. Az Új Kelet Live éjszakai hírei május 29-én
  2. Az Új Kelet Live éjszakai hírei május 28-án
  3. Az Új Kelet Live éjszakai hírei május 27-én
  4. Az Új Kelet Live éjszakai hírei május 24-én
  5. Az Új Kelet Live éjszakai hírei május 23-án

1 komment

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .