Avi/ujkelet.live
Izrael az éjszaka likvidálta a Palesztin Iszlám Dzsihád terrorszervezet rakéta parancsnokát Khan Juneszban, a Gázai övezet déli részén.
Ali Ghalira a rejtekhelyén csaptak le, a támadásban meghalt két másik operatív is.
„Ghali volt a felelős az izraeli területekre irányuló rakétatűz irányításáért és végrehajtásáért, beleértve a közelmúltban a Pajzs és Nyíl hadművelet során elkövetetteket” – utalt a hadsereg a kedden indított hadműveletre.
„Ghalit a szervezet központi figurájának tekintették, és annak rutin irányításával foglalkozott” – közölte a hadsereg.
A Palesztin Iszlám Dzsihád megerősítette a halálát.
Herci Halevi vezérkari főnök és a Sabak belbiztonsági szolgálat vezetője, Ronen Bar a likvidálási akció közben:
Az Izraeli Védelmi Erők kedden hajnali 2 órakor indította el a Pajzs és Nyíl hadműveletet, likvidálva a a Gázai övezetben a Palesztin Iszlám Dzsihád terrorszervezet három vezető tagját valamint csapásokat mérve a terrorszervezet posztjaira.
35 órával és három izraeli megelőző csapást követően, a terrorszervezet megkezdte a rakétázást Izrael felé. Először csak a határ menti területeket célozta, majd fokozatos kiterjesztve Beerseva és Tel Aviv is sorra került.
Otthonokat, épületeket és autókat találtak el rakéták vagy lezuhanó izraeli elfogórakéták repeszei Szderotban, Askelonban és Netivotban.
Szderot:
Rakéta következtében sérülés nem történt, de többen könnyebben megsérültek miközben az óvóhelyre siettek vagy sokkot kaptak.
Számokban: Az izraeli hadsereg szerint csütörtök reggel 6 óráig 507 rakétát lőttek ki Gázából Izraelre. 110 nem jutott át a határon. 153-at elfogott a Vaskupola rakétavédelmi rendszer és egyet a Dávid Parittyája.
A rakétákra válaszul az izraeli hadsereg csapást mért a Palesztin Iszlám Dzsihád 147 posztjára.
A Hamász terrorszervezet vezette gázai egészségügyi minisztérium szerint legalább 25 halottja van az izraeli légicsapásoknak. A halottak között szerepelnek Izrael által célba vett terroristák, civilek, valamint olyan civilek is, akik a Palesztin Iszlám Dzsihád elhibázott rakétaindításainak következtében vesztették életüket.
Helyzetjelentés: A hadsereg szóvivője Daniel Hagari ellentengernagy egy reggeli sajtótékoztatón közölte: ,,A Pajzs és Nyíl harmadik napjába lépünk. A déli lakosoknak az óvóhelyek közelében kell maradniuk. A hadsereg egy esetben palesztin gyerekek közelsége miatt állította le a támadást rakétaindítók ellen. A Palesztin Iszlám Dzsihád rakétaindításainak 25 százaléka sikertelen volt, mely négy halottat eredményezett. A Vaskupola 96 százalékos sikerrel fogta el a lakott területre tartó lövedékeket”.
A leállított támadás a gyerekek közelsége miatt:
Sikertelen rakétaindítások:
Az esti rakétázásokra reagálva az izraeli hadsereg lebombázta a Palesztin Iszlám Dzsihád fegyvergyárát, a haditengerészeti erői által használt létesítményt és egy rakétakilövő helyet.
Közel nyolc óra szünet után, reggel fél 9-kor ismét megszólaltak a szirénak a határ melletti Kiszufim kibuc területén. A hat aknavetőgránátból kettőt elfogott a Vaskupola a többi nyílt területen landolt.
Csütörtök reggel nem érkezett hivatalos hír a tűzszünet felé tett előrelépésről. Dél-Izraelben továbbra is érvényben maradnak a biztonsági korlátozások, beleértve az iskolák szüneteltetését Gázától 40 kilométeres körzetben, valamint a szabadtéri összejövetelek 10 főre való korlátozását.
A Vaskupola elfogja a Palesztin Iszlám Dzsihád rakétáit:
Támogatás és nyomás: A Walla hírportál szerint a Biden-kormány tisztviselői este beszéltek izraeli kollégáikkal, kijelentve, hogy az Egyesült Államok támogatja Izrael önvédelemhez való jogát, ugyanakkor hangsúlyozva, hogy az eszkalációt meg kell fékezni.
- Miért fontos: Azok az üzenetek, amelyekről a kormány úgy döntött, hogy nyilvánosan is közzétesz, azt jelezhetik, hogy megkezdődött az amerikai nyomás Izraelre a gázai hadművelet befejezése érdekében.
Szomorú hír: Joáv Gallant védelmi miniszter édesanyja 88 éves korában elhunyt. Fruma Gallant holokauszt-túlélő volt. 1947-ben érkezett az Exodusszal a britek által ellenőrzött Palesztinába de visszaküldték Németországba. Röviddel az államalapítás után visszatért Izraelbe.
