Esti rövidek: Terroristának adta ki magát, agyonlőtték

ujkelet.live

PAJZS ÉS NYÍL

Több mint 18 órával a védekező-támadó hadművelet után még nem érkezett válasz Gázából.

Benjámin Netanjahu miniszterelnök, Joáv Gallant védelmi miniszter, Herci Halevi vezérkari főnök és Ronen Bar a Sabak vezetője az este televíziós nyilatkozatokat tettek.

Netanjahu figyelmeztette a Palesztin Iszlám Dzsihádot és más gázai terrorszervezeteket: „Bármilyen eszkalációra a részetekről szétzúzó válasszal fog találkozni részünkről.”

Gallant: „Fontos megjegyezni, hogy a kampánynak még nincs vége. Lehetséges, hogy rakétákat lőnek ki polgárainkra – közelről és távolról egyaránt. A biztonsági szervezetek minden forgatókönyvre készen állnak”.

Halevi: ,,Aki rakétazáport küld Szderotra, akik folyamatosan azon dolgoznak, hogy Gázából és más területekről irányítsák az izraeli civilek meggyilkolását, nem immunisak.”

Bar szerint Izrael likvidálta a Palesztin Iszlám Dzsihád egyik sejtjét a szamáriai Dzsenin térségében (Palesztin Hatóság), amely a hajnalban meggyilkolt Tarek Az Aldin utasításai alapján rakétákat tervezett indítani Izraelre Dzsenin térségéből.

,,Nem áll szándékunkban Afulát lőtávolságon belülre helyezni.”

A Gázai övezettől 40 kilométeres körzetben nem lesz oktatás holnap.

Tel Aviv este megnyitotta a nyilvános óvóhelyeket.

SOKKOLÓ ESEMÉNY

Az Izraeli Védelmi Erők este közölte, hogy egy nő terrortámadást kísérelt meg végrehajtani a Metzadot Jehuda átkelőnél Har Hebron déli részén, Beit Jattir közelében, és ártalmatlanították.

A nő előhúzott egy fegyvert és az őrök felé futva arabul azt kiáltotta „Allahu akbar”, majd a csapatok agyonlőtték. Később kiderült, hogy egy zsidóról van szó, nem pedig egy palesztinról, ahogy eredetileg jelentették. Egy leszerelt katona volt, aki terroristának álcázva légpisztollyal érkezett a helyszínre.

Az incidens vizsgálat alatt.

WhatsAppon az egyik barátjának utalt rá, mire készül, aki riasztotta a rendőrséget, de a tragédiát nem sikerült megakadályozni.

BÜNTETÉS

A Jeruzsálemi Kerületi Bíróság 15 év börtönbüntetésre ítélt egy palesztin tinédzsert a városban elkövetett tavaly októberi késes terrortámadás miatt, amelynek következtében egy izraeli férfi súlyosan megsebesült és részlegesen lebénult.

A 16 éves Muhammad Abu Kutaist, Anata falu lakosát 258 000 sékel (mintegy 24 millió Ft) kártérítés megfizetésére is kötelezték Elijahu Dahannak.

ARAB SZEKTOR

Kedden agyonlőtték a 25 éves Adam Adel al-Ketnanit a déli Rahat közösségben, az arab közösséget sújtó legutóbbi gyilkosságban.

A mentősök elsősegélyben részesítették a helyszínen, majd kritikus állapotban átszállították a közeli Szoroka Egészségügyi Központba, ahol az orvosok kénytelenek voltak halottnak nyilvánítani.

A rendőrség vizsgálatot indított az esettel kapcsolatban.

Az erőszak ellen kampányoló The Abraham Initiatives csoport szerint az év eleje óta 74 arab halt meg erőszakos incidensek következtében.

Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt – Új Kelet Live

🎙️ Ebben az epizódban az izraeli és a közel-keleti események legfontosabb, legérdekesebb háttereit hozzuk el nektek.Az adás tartalmából:• Diplomácia: Volodimir Zelenszkij kijevi találkozója az izraeli delegációval és az iráni drónfenyegetés közös gyökerei. • Terrorakció meghiúsítva: Életfogytiglani a londoni izraeli nagykövetség elleni támadási kísérletért. • Belpolitikai vihar és botrány: Miért finanszíroz a rendőrségi nyomozás alatt álló Ejal Golan-koncertet a Nemzetbiztonsági Minisztérium? • A háború rejtett ára: Megrázó statisztikák az ERAN lelkisegély-szolgálat friss jelentéséből a társadalmi traumákról és a magányról.• Egy legenda távozása: Elhunyt Joszef Hagoel, aki a híres „Ballada a szanitécről” című dal ihletője és a hatnapos háború h hőse volt.Tartsatok velünk ezen a héten is, hogy képben legyetek a legfrissebb izraeli és közel-keleti fejleményekkel!👉 Nyomj a Követés (Follow) gombra, hogy ne maradj le az új epizódokról, és ha tetszett az adás, értékeld a műsort Spotify-on!
  1. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  2. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  3. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  4. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  5. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt

“Esti rövidek: Terroristának adta ki magát, agyonlőtték” bejegyzéshez egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.