Esti rövidek: Megverték az őröket a meroni zarándoklat előtt

0

ujkelet.live

HERZOG KÉRÉSE

Jichák Herzog elnök hétfőn Izraelt sújtó „járványnak” minősítette a gyilkosságok és az erőszakos bűncselekmények drámai megugrását.

Idén több mint 90 gyilkosság történt, ami több mint kétszerese a tavalyinak. Az áldozatok túlnyomó többsége arab izraeli, akiknek közösségében az elmúlt években megugrott az erőszakos bűncselekmények száma.

Herzog néhány órával azután beszélt, hogy egy fiatal arab anyát agyonlőttek Haifán, a gyanú szerint egy bűnügyi vita részeként, és azt mondta, hogy Izrael „vészhelyzetben van”, és a gyilkosságokat „stratégiai kihívásnak” nevezte az ország számára.

,,Ennek a civil terrornak nincsenek határai” – hangsúlyozta, figyelmeztetve, hogy az erőszak bárkit érinthet.

Herzog felszólította a kormányt és az ügyben érintett valamennyi hivatalos szervet, hogy „sürgősen üljenek össze rendkívüli tanácskozásokra, hozzanak határozott döntéseket, hagyjanak fel a kifogásokkal, vessenek be minden eszközt és vezessenek egy megalkuvást nem ismerő, mindenre kiterjedő háborút, hogy felszámolják ezt a fenyegetést.”

MERON

Több zsidó hívő megtámadott és megsebesített egy muszlim és egy drúz őrt az észak-izraeli Meron-hegyen, jelentette a héber média.

Az eset szombaton történt a ma este kezdődő Lag Ba’Omer tömeges zarándoklatot megelőzően.

A sértettek szerint a támadásra azt követően került sor, hogy arabul beszéltek.

A helyszínről készült biztonsági videón látható, ahogy hét fiatal megtámadja a 27 éves Hamud Sa’afit, vasrudakkal ütve és rugdosva.

Sa’afit a Ziv egészségügyi központban kezelik, ahol tegnap megműtötték az eltört karját.

A rendőrség őrizetbe vett két személyt testi sértés gyanújával, és további letartóztatások várhatók.

EL AL

Az El Al izraeli nemzeti légitársaság várhatóan megrovásban részesíti a pilótát a következő megjegyzései miatt:

„Az olyan dolgokat, mint a holokauszt, potenciálisan diktatúrában hajtják végre, és Izraelben azért harcolunk, hogy demokratikus ország maradjunk”. A kapitány mindezt héberül és angolul közölte a Tel-Avivból New Yorkba tartó járaton, Jom Hasoákor.

Héber sajtóértesülések szerint Doron Ginzburgot megrovásban részesítik, és további bocsánatkérést fognak kérni kijelentéseiért.

Továbbá ideiglenesen felfüggesztik vezető pilóta szerepéből, de folytatja másodpilótaként a repüléseket, fizetésére nem lesz hatása.

Az Új Kelet Live éjszakai hírei május 30-án Új Kelet Live

Herzog és Netanjahu gratuláltak Erdogannak; Kéthetes hadgyakorlat kezdődött többfrontos harcokat szimulálva; Ami kimaradt; Időjárás
  1. Az Új Kelet Live éjszakai hírei május 30-án
  2. Az Új Kelet Live éjszakai hírei május 29-én
  3. Az Új Kelet Live éjszakai hírei május 28-án
  4. Az Új Kelet Live éjszakai hírei május 27-én
  5. Az Új Kelet Live éjszakai hírei május 24-én

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .