Esti rövidek: És akkor jön Herzl

ujkelet.live

A REFORMTERV SORSA

A koalíció vezető tisztviselői múlt időben beszélnek az igazságügyi reformról, azzal a tudattal, hogy Benjámin Netanjahu miniszterelnök úgy döntött, hogy nem támogatja azt, állította a Kan közszolgálati műsorszolgáltató pénteki riportja. Netanjahu számára a Fehér Ház politikai nyomása volt a döntő, beleértve azt, hogy még nem kapott meghívást Washingtonba.

Járiv Levin igazságügyi miniszter ennek ellenére nem kíván lemondani posztjáról. Levin a politikai pártokkal folytatott beszélgetéseken elmondta, ha nem hajtják végre a változtatásokat a Bírói Kinevezések Bizottság összetételében, a Legfelsőbb Bíróság bíráinak összetételében és a szenioritási rendszer eltörléséről való lemondás esetén – jobb félretenni a javaslatot, mint kompromisszumot kötni. Ennek többek között az az oka, hogy az elnöki rezidencián elért esetleges megállapodás politikailag ártana neki.

OPERA HERZL ÉLETÉRŐL

Az izraeli opera Herzl Tivadar élettörténetén alapuló izraeli operával csábítja a rajongókat.

A május 10-15 között héber nyelven angol felirattal bemutatásra kerülő „Theodor” részben 1881-ben játszódik Bécsben, amikor Herzl még tanuló, majd 1895-ben, amikor a jogtalanul megvádolt zsidó katonatiszt, Alfred Dreyfus peréről tudósít.

Jonatán Cnaan zeneszerző, valamint a librettista és rendező, Ido Ricklin két párhuzamos valóságot hoz létre: Tivadar, a diák (Noam Heinz) fejleszti zsidó szellemét, míg idősebb énje (Oded Reich) – a hosszú, fekete szakállú Herzl – ráébred, hogy mit kell tenni és megírja alapművét, A zsidók államát.

NETANJAHU ÉS BEN-GVIR

Nem az igazságügyi reform körüli krízis az egyetlen, amely sújtja a koalíciót – az Itamar Ben-Gvir nemzetbiztonsági miniszter és Netanjahu közötti válság is egyre súlyosabb.

A Kan szerint jelenleg teljesen szünetel köztük a kapcsolat, és az Otzma Jehudit továbbra is bojkottálja a szavazásokat a plénumban.

Ben-Gvir nagy csalódottságának adott hangot amiatt, hogy a Bennett-Lapid-kormány sokkal keményebben reagált a gázai rakétázásokra, mint Netanjahu „teljesen” jobboldali kormánya. A miniszterhez közel álló forrás szerint elfogadhatatlan, hogy az ország biztonságát egyedül a miniszterelnök és a védelmi miniszter, Joáv Gallant irányítsa, emlékeztetve, hogy utóbbit nem is olyan régen még menesztették volna.

Netanjahu köre azt fontolgatja, hogy megbeszélést tart a diplomáciai-biztonsági kabinetben a terroristák halálbüntetéséről szóló törvényről, hogy megkísérelje megbékíteni Ben-Gvirt. A törvényt március elején fogadták el előzetes olvasatban, de a törvényalkotási miniszteri bizottság úgy döntött, hogy nem terjeszti elő, Gali Baharav-Miara főügyész ellenkezése miatt, aki azt követelte, hogy a biztonsági kabinet először vitassa meg a törvényjavaslat következményeit.

Netanjahu körében fontolgatják, hogy megadják Ben-Gvirnek a biztonsági kabinet összehívását az ügyben, ami lehetővé teszi pártja törvényjavaslatának előmozdítását, feltéve, hogy leáll a fenyegetésekkel. Az ajánlattételre még nem került sor.

Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt – Új Kelet Live

🎙️ Epizód leírása: Egyetemi jogi csaták, kemény belpolitikai beszólások, belső szivárogtatások és egy meglepő kulturális fordulat az ultraortodox közösségben. Túl Lépett a hatáskörén a kollégium? Miért törölte el a Tel-avivi Egyetem fegyelmi bizottsága a hallgató kilakoltatását, akit egy laptopra ragasztott politikai matrica miatt akartak kitenni?Irányváltás a jobboldalon: Moshe Feiglin éles szavakkal illette néhai Jichák Rabin miniszterelnököt egy podcast-interjúban, miközben az október 7-i eseményekért az oslói szemléletmódot tette felelőssé.Katona- és emberhiány a fronton:  Szmotrich pénzügyminiszter állítja, hogy a katonák túlterheltsége nem a háredi sorozás elmaradásának következménye – de mit mond erről az izraeli hadsereg?Kiszivárgott WhatsApp-üzenetek: Kellemetlen belső beszélgetések kerültek nyilvánosságra, amelyekből kiderül, mit gondol valójában a miniszterelnök tanácsadója Binjámin és Szara Netanjahuról.Háredi képregény-forradalom: Hogyan törtek be a világi Moszad-ügynökök, vadászpilóták és az október 7-i események a szigorúan zárt ultraortodox gyerekkönyvek világába?A szokásos bónusz téma.Tartsatok velünk ezen a héten is, hogy képben legyetek a legfrissebb izraeli és közel-keleti fejleményekkel!👉 Nyomj a Követés (Follow) gombra, hogy ne maradj le az új epizódokról, és ha tetszett az adás, értékeld a műsort Spotify-on!
  1. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  2. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  3. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  4. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  5. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt

“Esti rövidek: És akkor jön Herzl” bejegyzéshez egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.