Megduplázódott a gyilkosságok száma Ben-Gvir alatt

1
Balról jobbra: Kobi Sabtáj rendőrfőkapitány, Benjámin Netanjahu miniszterelnök, Itamar Ben-Gvir nemzetbiztonsági miniszter és Amir Ohana Kneszet-elnök purimi 2023. március 7. (Kobi Gideon / GPO)

ujkelet.live

Az idei év első négy hónapjában, Itamar Ben-Gvir nemzetbiztonsági miniszter vezetése alatt, több mint kétszeresére nőtt a gyilkosságok áldozatainak száma Izraelben 2022 azonos időszakához képest, jelentette a Haaretz hírportál.

Idén eddig 78 gyilkosság történt, szemben a tavalyi 34-gyel. A szám nemcsak az arab közösségben, hanem Izrael zsidó lakosság körében is nőtt.

Az idén áprilisig feljegyzet emberölések száma az elmúlt évtizedek legmagasabbika, és a jelenlegi ütemben akár a 230 esetet is elérheti év végéig.

Az idei év első négy hónapjában 60 izraeli arabot öltek meg, míg tavaly január és április között 26-ot. Idén 16 zsidó esett gyilkosság áldozatává, míg tavaly nyolc. Idén továbbá két külföldi állampolgárt is megöltek.

A legrosszabb hónap az emberölések tekintetében április volt – 25 áldozattal, ebből 20 arab volt.

A nőgyilkosságok áldozatainak száma több mint kétszeresére nőtt – idén, eddig 11 (ebből kilenc családon belüli erőszak áldozata volt). A tavalyi időszakban öt nőt öltek meg.

„Nem lehet vitatkozni az adatokon. Ez szégyenletes kudarc a rendőrség részéről” – ismerte el egy magas rangú rendőrtiszt.

Az idei 60 gyilkossági ügyből, amelyekben az áldozat arab volt, csak hármat sikerült megoldani. A legutóbbi eset a 17 éves Sadi Zoabi meggyilkolása volt az északi Tamra közösségben. A rendőrségnek sikerült bizonyítékot szereznie egy rokon meggyanúsításához, aki ellen vádat emeltek.

A rendőrség északi körzetében eddig 19 gyilkosság történt, míg 2022-ben összesen 23. A rendőrség központi körzetében 14 olyan ügyben nyomoznak, amelyekben arabokat öltek meg, ebből kilencet Lodban.

Az áldozatok többsége olyan személy, aki ismert a rendőrség előtt, ami a szervezett bűnözés elburjánzását jelzi az ország arab közösségében.

Az izraeli zsidó lakosság körében figyelemreméltóan megnőtt a gyilkosságok száma az ország középső részén, részben a bűnszervezetek közötti viták miatt, miután a vezéreket kiengedték a börtönből, és külföldről visszatértek Izraelbe. Az egyik ilyen bűnöző Josszi Muszli, aki két hete hagyta el a börtönt, konfliktust robbantva ki a bűnbandák között az ország középső részén.

Rendőrségi források szerint Lior Greenberg és Baruch Borochov meggyilkolását múlt héten Holonban illetve Rison Lecionban Muszli bűnszervezetének tulajdonítják. Az arab közösség helyzetétől eltérően a rendőrségnek általában sikerül megoldania a zsidók gyilkossági ügyeit, kivéve azokat, amelyek a szervezett bűnözéshez kapcsolódnak.

A rendőrség a gyilkossági ügyek megugrását és azt a tényt, hogy ezek többsége megoldatlan marad, annak tulajdonítja, hogy a közelmúltban kitört terrorhullám mellett a rendőri humánerőforrást a kormány tervezett igazságügyi átalakítása elleni tömeges tiltakozások kezelésére csoportosították át.

,,Minden figyelem és [az erők elosztása] elsősorban a szokatlan biztonsági helyzet és a sok tiltakozás kezelésére irányul, amihez hasonlót még nem láttunk” – állította egy magas rangú rendőrségi forrás.

A rendőrség azonban még a biztonsági helyzet romlása előtt sem tudta megfékezni az arab közösségben a gyilkosságok magas számát, és nem tudta megoldani az esetek többségét. Annak ellenére, hogy Kobi Sabtáj rendőrfőkapitány vezetésével külön rendőri egységet hoztak létre a kérdés kezelésére.

„A rendőrfőkapitány tehetetlen ezzel szemben. Nincs más megoldás, mint az, hogy állandóan kéri, hogy adminisztratív őrizetbe vételt hajtsanak végre, de ez nem lehetséges, és nincs más megoldás mint két-három napra erőket kihelyezni [egy területre]” – mondta egy magas rangú rendőrségi forrás. „Ben-Gvir számára szintén nem ez a legfontosabb kérdés.”

Az Új Kelet Live éjszakai hírei május 29-én Új Kelet Live

Ben-Gvir ragaszkodik ahhoz, hogy ő felügyelje a Jerusalem Pride-ot; Levin igazságügyi miniszter elárulta, milyen bírókat akar; Ami kimaradt; Időjárás
  1. Az Új Kelet Live éjszakai hírei május 29-én
  2. Az Új Kelet Live éjszakai hírei május 28-án
  3. Az Új Kelet Live éjszakai hírei május 27-én
  4. Az Új Kelet Live éjszakai hírei május 24-én
  5. Az Új Kelet Live éjszakai hírei május 23-án

1 komment

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .