75. Függetlenség Nap Izraelben

ujkelet.live

Az egész napon át tartó elesett katonákra és a terror áldozataira emlékező rendezvények lezárásaként, az izraeliek legszomorúbb napját a zsidó állam fennállásának 75. évfordulóját jelző Függetlenség Napi eufórikus ünnepség váltotta.

https://twitter.com/kann_news/status/1650954552131088403?t=MN6EIaksCG_vAoSMI0i-xw&s=19

A jeruzsálemi Herzl-hegyen tartott központi állami rendezvényen kormánytisztviselők, biztonsági vezetők és más prominens izraeliek jelenlétében került sor a hagyományos ünnepi fáklyagyújtásra, amelyen a kiválasztott meghívottakat az ország javára szolgáló hozzájárulásukért és áldozatvállalásukért tiszteli meg a kormány.

Az eseményen beszédek, katonák által koreografált díszmenetelés, zenei előadások hangzottak el tűzijáték kíséretében. A rendezvény, az előzetes szigorú biztonsági előírások bevezetése után zökkenőmentesen zajlott le, a korábbi aggodalmak ellenére. Az esemény lebonyolításáért felelős Miri Regev közlekedési miniszter számos intézkedést vezetett be a provokátorok bejutásának megakadályozására a helyszínre. Ilymódon, a rendezvényre meghívott négyezer vendégre vonatkozóan, – azon túlmenően, hogy az elmúlt négy évben is kötelező személyi igazolvány bemutatása mellett, külön ellenőrizték a látogatókat és a náluk lévő táskákat, kizárva a tiltakozásra szolgáló bármilyen kiegészítő bevitelét a rendezvényre.

A jizkor emlékimát Leo Dee rabbi mondta, aki a hónap elején egy terrortámadás miatt vesztette el feleségét és két lányát.

Az ünnepségen közvetített, előre felvett üzenetben Benjámin Netanjahu miniszterelnök egységre szólított fel az országot mélyen megosztó, kormányának az igazságszolgáltatás átalakítására irányuló erőfeszítései és más politikái elleni tiltakozások mérséklésére. Netanjahu hangsúlyozta, hogy az ország egy népként a holokauszt hamvaiból az újjászületés csúcsára emelkedett. Majd egy népként megnyerte az ellene indított háborúkat, bevándorlók millióit fogadta be, virágzó gazdaságot épített, történelmi békeszerződéseket kötött, fejlesztette a nemzet városait és infrastruktúráját, és felépítette az hadsereget.

https://twitter.com/netanyahu/status/1650909441632485391?s=20

A miniszterelnök továbbá, újabb csodákat ígért a jövőben, mint a biztonság elérése, gazdaságunk megerősítése és a béke körének kiszélesítése, feltéve ha az ország együtt marad.

Netanjahu a Herzl-hegyi ünnepségen a közönség soraiban ült, felesége, Szára és Regev mellett.

Az ellenzék vezetője, Jáir Lapid korábban bejelentette, hogy nem fogadja el a meghívást az ünnepségre, a jelenleg ideiglenes felfüggesztés alatt álló igazságügyi reform miatti mély társadalmi megosztottságra hivatkozva.

Az ünnepi hangulatra invitáló koreográfiák ellenére, a fáklyavivők rövid beszédeik során utaltak a nemzet feszült politikai és társadalmi megosztottságára.

Az egyik fáklyagyújtó Avigdor Kahalani volt miniszter, képviselő és az Izraeli Védelmi Erők nyugalmazott dandártábornoka hangsúlyozta, a fáklyát a zsidó és demokratikus hazáért gyújtja, amelyet annyira szeretek, hogy a te fényedbe születtem.

A diaszpóra zsidóságának képviselőjeként, Sylvan Adams izraeli-kanadai milliárdos gyújtotta meg a fáklyát.

Beszédében kiemelte azokat, akik elmondják a világnak Izrael földjének igaz, hihetetlen történetét. Egy boldog országról, amely toleráns, pluralista, jó és melegszívű emberekkel, és akiket nagyon szeretek. Adams, a viták ellenére szintén egységre szólított fel.

https://twitter.com/DDisatnik/status/1650959470179020814?t=B1qXZ_d88ag4Z7EuGS6ZNw&s=19

Az állami ünnepség idején a fővárosban és Tel Avivban a Függetlenség Napi ünnepléssel egybekötött tüntetések zajlottak.

Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt Új Kelet Live

🎙️Ebben az epizódban az izraeli légi piac legfrissebb fejleményeitől kezdve a floridai merényletterven át a legújabb belpolitikai botrányokig elemzzük a legfontosabb híreket.Az epizód témái:Újabb szereplő a Tel-Aviv–New York vonalon: Az Israir megkapta a végleges FAA-engedélyt az USA-ból. Hogyan alakul át az izraeli légi piac a nemzetközi légitársaságok kiesése és a United, a Delta, valamint az American Airlines döntései árnyékában?A háború lélektani nyomai a gyerekeken: A Walla friss felmérése rávilágít, hogy a szülők csaknem 90%-a szerint a februárban kirobbant iráni háború és az iskolabezárások komolyan megviselték a fiatalokat. Miért elégedetlenek a szülők az Oktatási Minisztérium válságkezelésével?Jonathan Pollard visszatér: A 30 évet ült volt kém elindul a Kneszet-választásokon. Milyen céllal lépett szövetségre Sharren Haskel pártjával, és mit jelent ez a „Harmadik blokk” számára?Iráni merényletkísérlet Jair Netanjahu ellen: Kiderült, hogy a miniszterelnök Miami közelében élő fiát teheráni ügynökök tartották megfigyelés alatt. Milyen részleteket derített ki az amerikai és az izraeli hírszerzés?Fegyveres testőrök a tel-avivi tengerparton: Ismét vihart kavartak a Netanjahu védelmét ellátó Sabak 730-as egységének biztonsági intézkedései. Vajon indokolt keménység vagy túlzó erődemonstráció történt?
  1. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  2. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  3. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  4. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  5. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.