,,Ez illegális, csináld okosan” – mondta a szefárd főrabbi az új miniszternek

ujkelet.live

Jichák Joszef szefárd főrabbi azt mondta egy reggel közzétett videóban Moshe Arbel új bel- és egészségügyi miniszternek (Sasz), hogy csak azzal a feltétellel biztosítson költségvetést az önkormányzatoknak, hogy zsinagógákat és jesivákat hoznak létre. A videót a Kan közszolgálati műsorszolgáltató tette közzé.

A rabbi arra is felhívta Arbel figyelmét, hogy ,,ne mondd ezt ki nekik konkrétan, mert ez nem legális. Csináld okosan”.

A megjegyzések a heti vallástudományi ülésen hangzottak el, amelyet Joszef rabbi szombat este szokott tartani.

A videóban Arbel nem reagál a rabbi megjegyzésére, csak kuncog.

A szekuláris jobboldali Jiszráel Beitenu elnöke, Avigdor Liberman a főrabbi menesztésére szólított.

,,Eljött az idő, hogy véget vessünk annak az őrültségnek, hogy a Kneszetben és a hivatalos állami intézményekben ultraortodox üzletelők trükközései és kétes ügyletei révén kirabolják a közkasszát” – írta Liberman. ,,Eljött az ideje a vallás és állam szétválasztásának.”

Emlékeztető

Arbelt választották hétfőn Arje Deri pártvezető váltására az egészségügyi és belügyminiszteri poszton, miután Benjámin Netanjahu miniszterelnököt januárban a Legfelsőbb Bíróság arra kényszerítette, hogy menessze Derit a bűnügyei miatt.

A Sasz Tóra Bölcsei Tanácsának tagja, Mose Maja rabbi által aláírt levélben Deri tisztségéből való elmozdítását „botrányosnak” minősítette, és a tanács megígérte, hogy továbbra is szorgalmazza, hogy visszakerüljön a minisztériumok élére.

Deri posztjai a levél szerint a 39 éves Arbel kerülnek, aki jelenleg az egészségügyi és a belügyminisztérium miniszterhelyettese, amíg Deri, „I-ten és bölcseink követe” nem tér vissza.

,,[A saszos] képviselők és a koalícióban lévő kollégák olyan törvény kidolgozására fognak törekedni, amely lehetővé teszi Deri újbóli kinevezését a szerepköreibe” – áll a levélben, amely eltiltását ,,igazságtalannak” minősítette.

Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt Új Kelet Live

E heti adásunkban az izraeli gazdaság, belpolitika és nemzetközi kapcsolatok legfontosabb híreit elemezzük a legfrissebb hivatalos adatok és nyilatkozatok alapján.A tartalomból:Gazdasági körkép: Megjelentek a Központi Statisztikai Hivatal augusztusi adatai. A fogyasztói árindex 0,7%-os havi növekedést mutat, amivel az éves infláció 1,5%-ra alakult. Részletesen megnézzük, miért drágultak jelentősen a repülőjegyek, a szállodai tartózkodások és az üzemanyagok, valamint hogyan változtak az ingatlanbérleti díjak.Belpolitikai csörte: Amichai Elijahu örökségvédelmi miniszter tel-avivi kijelentése a kormányellenes tüntetők bevonulásáról óriási felháborodást váltott ki. Naftali Bennett korábbi miniszterelnök bocsánatkérésre szólította fel a minisztert a Herzl-hegyi temetőben.Bírósági ítélet: 22 év börtönbüntetésre ítélték Dennis Mokint a 19 éves Diar Umari 2023-as megöléséért. Áttekintjük a Názáreti Kerületi Bíróság döntésének hátterét és az áldozat apjának reakcióját.Kultúra és diplomácia Thaiföldön: Alona Fisher-Kamm izraeli nagykövet a bangkoki követségen nyilatkozott a közelmúltbeli izraeli-ellenes tüntetésekről, kiemelve a kulturális különbségek elsimításának fontosságát.NAÜ közgyűlés Bécsben: Moshe Edri, az Izraeli Atomenergia Bizottság vezérigazgatója egyértelmű üzenetet küldött Teheránnak: Izrael szükség esetén ismét fellép az iráni fenyegetéssel szemben.És a szokásos bónusz téma zárásul.Tarts velünk! Iratkozz fel a csatornánkra, és hagyj egy értékelést, ha tetszett az epizód!Sábát sálom vegmár hatima tova!
  1. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  2. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  3. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  4. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  5. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt

,,Ez illegális, csináld okosan” – mondta a szefárd főrabbi az új miniszternek” bejegyzéshez egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.