Sábát előtti rövidek: Netanjahu, Gallant, Lapid és Gantz közös kérése

1

ujkelet.live

Gali Baharav-Miara főügyész pénteken kijelentette, hogy ellenzi Joáv Gallant védelmi miniszter azon döntését, amely megtagadja a palesztinok belépését Izraelbe, az izraeli-palesztin emléknapi ceremóniára.

Gallant a döntését a júdeai és szamáriai „összetett biztonsági helyzettel”, valamint azzal a ténnyel magyarázta, hogy általános zárlatot alkalmaznak a szóban forgó napon.

„Nincs ok a korábbi döntésektől való eltérésre” – szögezte le Baharav-Miara a Legfelsőbb Bírósághoz eljuttatott válaszában az ügyben benyújtott petíciót követően.

A főügyész rámutatott, hogy a Legfelsőbb Bíróság korábban kétszer is döntött ebben a kérdésben, és engedélyezte a palesztinok belépését Izraelbe, hogy részt vegyenek a Harcosok a Békéért és a Gyászoló Családok Fóruma által szervezett eseményen.

A két szervezet kedden petíciót nyújtott be, a lehetővé tételét kérve a 171 palesztin részvételének a ceremónián, biztonsági ellenőrzés mellett.

A főügyész válaszában kijelentette, hogy „az ünnepi időszakban Izrael Állam várhatóan palesztinok ezreit engedi be Izraelbe különféle okokból, és a Kormányzati Tevékenységek Koordinátora a Területeken (COGAT) álláspontja – amely a döntés meghozatala előtt hangzott el – az volt, hogy a kérelemnek helyt kell adni.”

KÖZÖS KÉRÉS

Benjámin Netanjahu miniszterelnök, Joáv Gallant védelmi miniszter (Likud), Jáir Lapid ellenzéki vezető (Jes Atid) és Beni Gantz (Nemzeti Egység) – ritkaságszámba menően – közös nyilatkozatban felszólította a nyilvánosságot, hogy őrizze meg az elesett katonák emléknapjának szentségét.

,,Maradjanak a viták a temetőkön kívül.”

Jom Hazikaron, az elesett katonák és a terror áldozatainak emléknapja, hétfő este veszi kezdetét Izraelben.

Gallant védelmi miniszter korábban levélben utasította a minisztereket és a Kneszet tagjait, hogy kerüljék a politikai nyilatkozatokat az emléknapon.

A politikusok jelenlétével kapcsolatban heves nyilvános vita folyik, mivel az ország továbbra is élesen megosztott a kormány igazságszolgáltatási átalakítási tervei miatt.

A rendőrség megerősíti erőit az emléknap rendezvényeinek biztosítására, attól tartva, hogy a kormány reformterve elleni tüntetők összecsapnak a politikusokkal.

TÜNTETÉSEK

Egy nappal azután, hogy több száz ember gyűlt össze a Legfelsőbb Bíróság elnöke, Aharon Barak otthona előtt, sértegetve és rosszat kívánva neki a kormány tervezett igazságügyi átalakítása elleni hangos ellenkezése miatt, csütörtök este nagy tömeg jelent meg a 86 éves volt bíró otthona előtt, hogy kifejezze támogatását.

Barak egy ponton kiment hozzájuk Uriel Reichman professzor, a herzlijai Reichman Egyetem alapítója és mások kíséretében. A volt bírót a tömeg a ,,köszönet” szó skandálásával fogadta.

,,Szeretném elmondani mindenkinek, köszönöm. Gyakoroltátok a jogotokat, a nagy jogotokat – amelyért bíróként keményen küzdöttem –, a tünetetését; a jogot, hogy olyan dolgokat mondhassanak ki, amelyek ellentétesek az uralkodókkal.”

„Ma, amikor a többség zsarnoksága uralkodik, ti vagytok a pajzs” – mondta Barak a tiltakozóknak, akik a héber média becslései szerint több ezeren voltak.

„A tiltakozás joga erőnkhöz tartozik majd, hogy megállítsuk ezt a szuverén zsarnokságot. Ma ezrek jelennek meg [tiltakozásul az igazságszolgáltatás átalakítása ellen], és remélem, ez a szám egyre nő, és még az utcákon is milliókat fogunk látni” – mondta heves taps és a „demokrácia” skandálása kíséretében.

Barak mielőtt visszament volna otthonába, csatlakozott a Hatikvát éneklő tömeghez és elsírta magát.

Pénteken a Legfelsőbb Bíróság elnöke, Eszter Hajut otthona előtt is támogató tüntetést tartottak.

TEL AVIV

Tel-Aviv engedélyt kapott a város Nagy Zsinagógájának felújítására, amely nemrégiben ünnepelte fennállásának 100. évfordulóját, és mellette egy új közteret is létrehoznak.

A felújítási terv magában foglalja az oszlopsorok és a falak eltávolítását, amelyeket az 1960-as évek végén építettek a zsinagógához, és egy szomszédos parkolót nyitott térré alakítanak át.

A Nagy Zsinagóga felújítását Patrick Drahi, francia-izraeli mágnás, a Sotheby’s, az izraeli HOT telekommunikációs vállat és az i24 hírhálózat tulajdonosának 20 millió sékeles (1,9 milliárd Ft) adományából finanszírozzák, többek között.

Az önkormányzat állja a szomszédos terület felújításának költségeit, beleértve az Allenby utca gyalogos övezetté alakítását.

Az Új Kelet Live éjszakai hírei május 30-án Új Kelet Live

Herzog és Netanjahu gratuláltak Erdogannak; Kéthetes hadgyakorlat kezdődött többfrontos harcokat szimulálva; Ami kimaradt; Időjárás
  1. Az Új Kelet Live éjszakai hírei május 30-án
  2. Az Új Kelet Live éjszakai hírei május 29-én
  3. Az Új Kelet Live éjszakai hírei május 28-án
  4. Az Új Kelet Live éjszakai hírei május 27-én
  5. Az Új Kelet Live éjszakai hírei május 24-én

1 komment

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .