Vádat emeltek 3 férfi ellen kiskorú elleni csoportos nemi erőszak miatt

ujkelet.live

Vádat emeltek csütörtökön egy 13 éves lány ellen Netanján elkövetett csoportos nemi erőszak ügyében, és nyilvánosságra hozták a három vádlott nevét is.

A központi kerületi ügyészség súlyos szexuális bűncselekmények miatt emelt vádat Wadi Ara és Dzsiszr az-Zarqa falvak lakói, Omar Amas, Ibrahim Gurban és Hasszán Gurban ellen.

Hét személyt tartóztattak le az üggyel kapcsolatban, amelyben a gyanú szerint a fő gyanúsított, egy 24 éves Wadi Ara-i férfi az Instagramon lépett kapcsolatba a lánnyal, és alkohollal és kábítószerrel látta el őt a belvárosban egy elhagyatott épület egyik szobájában, és miután elvesztette az eszméletét két barátjával megerőszakolták. A nemi erőszak után a fő gyanúsított beszélni akart a sértettel ,,a történtekről” – és ismét leitatta, bedrogozta és megerőszakolta a barátaival.

Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt – Új Kelet Live

🎙️A mai epizódban 5 kiemelt hírt hoztunk el a világ különböző pontjairól.Az adás témái:Áttörés az 1994-es argentínai merénylet ügyében: Hivatalosan is vádat emeltek hét iráni és egy libanoni állampolgár ellen a 85 áldozatot követelő AMIA zsidó közösségi központ elleni robbantás kapcsán. Elindulhat a tárgyalás a vádlottak jelenléte nélkül?Diplomaták és polgármesterek szópárbaja: Zohran Mamdani New York-i polgármester szerint a Nemzetközi Büntetőbíróság elfogatóparancsa alapján le kellene tartóztatni az ENSZ-be érkező Netanjahut, bár elismerte, hogy nincs jogköre erre. Az izraeli miniszterelnök éles videóüzenetben válaszolt.Szélsőjobboldali követelések Izraelben: Itamar Ben-Gvir a Védelmi Minisztériumot, Tally Gotliv az Igazságügyi Minisztériumot követeli az október 27-i választások előtt. Milyen radikális változtatásokat terveznek?A félbehagyott és nem használt alagút: Állami pénzből épült légkondicionált átjáró Netanjahu otthona és a zsinagóga között Jóm Kipurra, de végül senki sem használta.9000 életmentő műtét: Egy kilencéves malawi kislány lett a Save A Child’s Heart szervezet 9000. megműtött gyermeke.És a szokásos bónusz téma.Ne felejts el feliratkozni a csatornára!
  1. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  2. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  3. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  4. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  5. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt

“Vádat emeltek 3 férfi ellen kiskorú elleni csoportos nemi erőszak miatt” bejegyzéshez egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.