Reggeli hírek – Mái Golant New Yorkba? Eli Cohen látogatása Türkmenisztánba

0

ujkeletlive

Júdea és Szamária

A Szamáriai Regionális Tanács közleménye szerint, rálőttek egy izraeli buszra miközben Migdalim telep és a Tapuah-csomópont között haladt. Az incidens során sérülés nem történt, bár az egyelőre nem tisztázott, hogy voltak-e a buszon utasok.

Az Izraeli Védelmi Erők vizsgálatot indított az incidens kivizsgálására. A környéken több utat lezártak, mivel a védelmi erők gyanúsítottakat keresett, – közölte a katonaság.

A helyszínen készült képeken láthatóak a golyó ütötte lyukak a járművön, az egyik áthatolt az egyik utasülés mellett.

A Hisztadruthoz tartozó buszvezetők szakszervezete, az izraeli buszok elleni támadások beszüntetését sürgette.

„Nem ez az első eset, hogy buszokat támadnak meg, nem szabad figyelmen kívül hagynunk a sofőrök és az utasok életét” – áll a szakszervezet közleményében.

Kneszet – Mái Golán new-yorki főkonzul?

Utolsó pillanatban elhalasztották a szerdai Kneszet-szavazást a likudos Mái Golán miniszteri kinevezéséről. A köztudottan rasszista nézeteiről ismert Golánt a miniszterelnök a nők helyzetének javításáért felelős tárca vezetőjévé fogja kinevezni. A nevét azért vették le az utolsó pillanatban a parlamenti szavazások napirendjéről, mivel állítólag Benjámin Netanjahu miniszterelnök ilymódon gyakorolna nyomást képviselőjére, hogy mondjon le a tervezett miniszteri posztról és helyette vállalja el a new-yorki főkonzuli kinevezést, állítja a 12-es csatorna riportja.

A new-yorki főkonzuli állás múlt hónap óta betöltetlen, amikor az előző kormány által kinevezett Aszaf Zamir lemondott a posztról, tiltakozásul a kormány igazságügyi reformtörekvései ellen.

A 12-es csatorna úgy tudja, hogy Golán amerikai kinevezése, része Netanjahu azon törekvésének, amely révén gyengítené frakcióján belül a Járiv Levin igazságügyi miniszter által vezetett tábor erejét, amely az elmúlt hónapokban egyre nagyobb befolyásra tett szert.

Golán tervezett kinevezése a nők helyzetének előmozdításáért felelős miniszteri posztra felháborodást váltott ki a női jogvédők körében, mondván, hogy személyében olyan képviselő kerülne kinevezésre, aki eleve a nemek közötti egyenlőség akadályozója.

A múlt hónapban Golán egy olyan törvényjavaslat ellen szavazott, amely a családon belüli bántalmazók nyomon követésére szolgáló elektronikus megfigyelőrendszert írt volna elő, holott a szakértők és a jogszabály támogatói szerint a nyomon követés életeket mentene.

Ezenkívül 2021 júliusában ellenezte azt a törvényjavaslatot is, amely lehetővé tette volna a szexuális bűncselekmények áldozataitól vett törvényszéki minták korlátlan ideig történő tárolását. Az a törvényjavaslat az áldozatoknak kívánt segíteni a perekben felhasználható bizonyítékok felmutatásában.

Mái Golán kinevezése – 14-es csatorna képernyőfotó/Twitter

Mái Golan, amennyiben enged a miniszterelnök nyomásának és hajlandó kilépni az izraeli törvényhozásból, a legszélsőségesebb nézeteket valló diplomáciai kinevezése lenne a miniszterelnöknek, tekintettel Golán Itamar Ben-Gvir szélsőjobboldali Otzma Jehudit pártjához fűződő köztudottan közeli kapcsolataira. Golán első politikai törekvéseiként 2013-ban az Otzma LeJiszráél párt listáján indult, amely Ben-Gvir pártjának elődje volt, de nem jutott be a Kneszetbe, majd mindössze 2019-ben csatlakozott a Likudhoz, és bár egyedül nem jutott volna be a párt tisztújító szavazásán, Netanjahu saját jogú listás helyeinek köszönhetően jelenleg is tagja a Likud frakciónak.

Külpolitika – Türkmenisztáni nagykövetség

Eli Cohen külügyminiszter szerdán Türkmenisztánba utazott, ahol a tervek szerint nagykövetséget nyit. Izraelnek lévén diplomáciai kapcsolata az Iránnal közvetlenül határos ázsiai országgal, egy évtizede nagykövetet is delegált, de az eddig Aszgabatban szállodákban és egy ideiglenes irodában dolgozó diplomata, ezentúl az új nagykövetség épületében láthatja el teendőit.

Cohen látogatása révén izraeli külügyminiszter 30 éve először érkezett az olajban gazdag, ugyanakkor elnyomó diktatúrába, az akkori külügyminiszter, Simon Peresz 1994-es látogatása óta, három évvel azt követően, hogy a Szovjetunió összeomlása után Türkmenisztán kikiáltotta függetlenségét.

Az izraeli külügyminiszter látogatása fő célkitűzéseként, mindössze néhány kilométerre az ellenséges Iránnal közös határtól fogja megnyitni a nagykövetséget, mivel a tervek szerint Izrael szorosabbra kívánja fűzni kapcsolatait a stratégiai fontosságú közép-ázsiai szövetségesekkel.

Cohen szerdán késő este érkezett meg a türkmén fővárosba, Aszgabatba és találkozott Berdnyijaz Mjatyev külügyminiszter-helyettessel, majd a tervek szerint csütörtökön megnyitja az első izraeli nagykövetséget, amely, elmondása szerint 17 kilométerre lesz az iráni határtól.

„A Türkmenisztánnal fenntartott kapcsolatok nagy jelentőséggel bírnak a biztonság és a diplomácia szempontjából, és a látogatás megerősíti Izrael helyzetét a térségben,” – közölte Cohen Twitteren.

Hivatala közleménye szerint, Cohen csütörtökön találkozik Szerdar Berdimuhamedov türkmén elnökkel és Rasid Meredov külügyminiszterrel, valamint más tisztségviselőkkel, illetve a kis türkmén zsidó közösség tagjaival, majd pénteken visszatér Izraelbe.

Türkmenisztán, az Iránnal több mint 1000 kilométeres szakaszon húzódó közös határa miatt, Izrael számára egy csábító geopolitikai stratégiai lehetőséget jelenthet, miközben Teherán nukleáris programjának megállítására törekszik. Ugyanakkor nehézséget is jelent az ázsiai országgal való kapcsolat, két okból kifolyólag is.

* Egyrészt, Türkmenisztán szoros diplomáciai és kereskedelmi kapcsolatokat ápol Iránnal, és kifejezte azon szándékát, hogy tovább fejleszti ezen kapcsolatot.

* Másrészt, a türkmén politikai vezetés tekintélyelvű, elnyomó politikája aggodalmakra ad okot, a diktatórikus ország köztudottan ismert rossz emberi jogi helyzete és rendszerszintű korrupciója révén. Legutóbbi jelentésében a Freedom House, Türkmenisztánt a világ legkevésbé szabad országai közé sorolta, alacsonyabb pontszámot adva, mint Észak-Koreának.

Cohen a szomszédos Azerbajdzsánban folytatott magas szintű tárgyalásokról érkezett az Aszgabatba, ahol Izrael intenzívebb erőfeszítéseket kezdeményez a szövetségek megerősítésére az Iránnal való esetleges összecsapás előtt.

Cohen utazása előtt egy nyilatkozatban azt mondta, hogy Azerbajdzsán földrajzi helyzete Irán határán rendkívül fontossá és nagy potenciállal rendelkezővé teszi kapcsolatainkat, majd hozzátette, hogy látogatása során az volt a célja, hogy bakui jó barátainkkal együtt továbbra is egységes és határozott frontot építsünk a közös kihívásokkal szemben, valamint elmélyítsük az együttműködést a gazdaság, a kereskedelem, a védelem, az energia és az innováció terén.

Izrael stratégiai kapcsolatot ápol Azerbajdzsánnal, amely magában foglalja a biztonsággal és az energiával kapcsolatos együttműködést. Azerbajdzsán fegyvervásárlásának 60% -a Izraelből származik, míg Izrael olajellátásának nagy része Azerbajdzsánból. A két ország szövetsége Baku, az Örményországgal 2020-ban kirobbant konfliktusa során nyújtott izraeli támogatás nyomán virágzott fel.

Azerbajdzsán izraeli kamikaze drónokat használ az örmény erők elleni harcokban

Külföldi jelentések szerint Azerbajdzsán valószínűleg megengedné Izraelnek, hogy a területén lévő bázisokat használhassa Irán feletti felderítő repülések indítására, és hírszerzőket küldjön az országba, hogy megzavarja a teheráni atomprogram fejlesztését.

Az Új Kelet Live éjszakai hírei május 30-án Új Kelet Live

Herzog és Netanjahu gratuláltak Erdogannak; Kéthetes hadgyakorlat kezdődött többfrontos harcokat szimulálva; Ami kimaradt; Időjárás
  1. Az Új Kelet Live éjszakai hírei május 30-án
  2. Az Új Kelet Live éjszakai hírei május 29-én
  3. Az Új Kelet Live éjszakai hírei május 28-án
  4. Az Új Kelet Live éjszakai hírei május 27-én
  5. Az Új Kelet Live éjszakai hírei május 24-én

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .