ujkelet.live
A Hadassah Orvosi Központ hétfőn bejelentette a Jordán-völgyben meggyilkolt Maya és Rina Dee édesanyja, Lucy (Lea) halálát.
A 48 éves Lucy mostanáig az életéért küzdött, miután pénteken súlyosan megsebesült, amikor terroristák rálőttek járművére, a Hamra-csomópont közelében.
Tegnap helyezték örök nyugalomra két lányát, akik vele együtt utaztak az autóban, a 20 éves Maya-Esztert és a 15 éves Rina-Miriamot.
A temetésen több kormányzati tisztviselő is jelen volt, köztük Becalel Szmotrich pénzügyminiszter és Itamar Ben-Gvir nemzetbiztonsági miniszter, valamint Reuven Rivlin volt elnök.
Leo Dee rabbi két lánya előtt mondott gyászbeszédét megnyitva tisztelgett feleség előtt és imádkozott a felépüléséért, valamint megköszönte a barátoknak, a szomszédoknak és a jóakaróknak a támadást követő napokban nyújtott segítségüket.
,,Hogyan fogom elmagyarázni Lucynak, mi történt a két értékes ajándékunkkal, amikor felébred a kómából? – kérdezte.
Lányairól szólva felidézte a tanulmányaik iránti elkötelezettségüket, az ország iránti elkötelezettségüket, valamint a jövővel kapcsolatos reményeiket és álmaikat.
„A hit képlete mindig az, hogy arra koncentrálj, amivel rendelkezel, és ne arra, ami nincs. Még van három csodálatos gyermekem és egy csodálatos feleségem” – mondta.
Vasárnapi riportok szerint a Palesztin Hatóság biztonsági erői megtaláltak Sechemben az autót, amelyet feltehetően palesztin terroristák használtak a pénteki támadáshoz.
Sechemben a helyiek azt állítják, hogy az izraeli rendszámú Volkswagen Passatot két nappal a halálos terrortámadás után találták meg a szamáriai városban.

[…] ezrei gyűltek össze kedden a Kfar Etzion temetőben, hogy örök nyugalomra helyezzék Lucy Dee-t, kevesebb mint 48 órával azután, hogy eltemették két lányát, Mayát és […]
[…] a terroristák után, akik támadást hajtottak végre a Jordán-völgyben – megölve a Dee család három tagját – valamint akik támadást hajtottak végre Jom Hazikaronkor, megsebesítve […]
[…] Izraelben és Júdea és Szamáriában elkövetett palesztin terrortámadásokban idén 19-en vesztették életüket, és többen súlyosan […]