Sábát előtti rövidek: Gáza, Libanon és Jordán-völgy

0

ujkelet.live

GÁZA

Néhány óra csend után aknavetőgránátot lőttek ki a Gázai övezetből a zsidó állam déli része felé, jelentette a héber média. A lövedék nem jutott át a határkerítésen.

Az Izraeli Védelmi Erők csütörtökről péntekre fordulóra megtorlócsapásokat indított a Gázai övezet területén a Hamász terrorszervezet katonai állásait célozva. A légicsapások újabb gázai rakétatámadásokat eredményeztek.

Negyvennégy lövedéket, köztük rakétákat és légvédelmi rakétákat indítottak a Gázai övezetből Izrael déli része felé az éjszaka folyamán. Kilenc nem jutott át a határon, tizenkettőt a tenger felé lőttek, tizennégy nyílt területen landolt Izraelben, egy pedig lakott területen Szderotban, és nyolcat elfogott a Vaskupola rakétavédelmi rendszer.

LIBANON PANASZT TESZ

A libanoni külügyminisztérium pénteken közölte, hogy panaszt fog benyújtani az ENSZ Biztonsági Tanácsához az országban végrehajtott ritka izraeli légicsapások miatt, amelyek megtorlásként szolgáltak a harmincnégy zsidó államra kilőtt rakétákért.

A minisztérium Twitteren közölte, hogy panasza „a dél-libanoni területeken ma hajnalban elkövetett szándékos izraeli bombázásra és támadásra vonatkozik, amely Libanon szuverenitásának és az ENSZ Biztonsági Tanácsának 1701. számú határozatának kirívó megsértését jelenti, és veszélyezteti Libanon déli részének stabilitását.”

  • Jó tudni: Az ENSZ Biztonsági Tanácsa 1701. sz. határozata, mely véget vetett a 2006-os második libanoni háborúnak, a libanoni katonai csoportok leszerelését, és a nekik szánt fegyverszállítmányok leállítását rendelte el. Ezen felül kikötte, hogy Libanonban csak a libanoni nemzeti hadsereg és az ENSZ békefenntartói lehetnek jelen, mint fegyveres erők.

A Ynet híroldal idézte a libanoni védelmi minisztériumot, amely szerint az erőszak „fenyegeti a stabilitást, és a libanoni hadsereg kész a védekezésre minden támadás ellen”. Továbbá: ,,a hadsereg gondoskodik arról, hogy az UNIFIL-lel együttműködve dolgozzon a déli nyugalom megőrzése érdekében.”

A libanoni hadsereg péntek délelőtt Twitteren közölte, hogy több kilövésre kész rakétát talált a dél-libanoni Mardzsejun körzetben.

MÉG MINDIG LIBANON

Az UNIFIL (az ENSZ dél-libanoni békefenntartó ereje) péntek reggel figyelmeztetett a ritka fellángolás utáni esetleges „komoly eszkalációra”.

Az UNIFIL közölte, hogy az Izraeli Védelmi Erők tájékoztatta a „tüzérségi válaszlépésről” a rakétatámadásra válaszul, hozzátéve, hogy állománya hangos robbanásokat hallott a dél-libanoni Türosz város környékén, valamint hogy a misszió vezetője, Aroldo Lázaro vezérőrnagy mindkét oldal illetékeseivel beszélt.

„Mindkét fél kijelentette, hogy nem akar háborút” – áll az UNIFIL közleményében, figyelmeztetve, hogy „az elmúlt nap akciói veszélyesek és súlyos eszkalációt kockáztatnak”.

TRAGÉDIA

A Jordán-völgyi terrortámadásban péntek délelőtt megölt két húsz év körüli nő egy testvérpár, a harmadik sérült pedig az édesanyjuk, aki válságos állapotban van és egy hosszú, komplex műtét előtt áll, közölte Oded Revivi, Efrat zsidó telep polgármestere.

Revivi szerint a család efrati lakos. Az apa külön autóval utazott a család többi tagja előtt, ,,amikor észrevette, hogy a felesége nem követi, megfordult és a helyszínre érkezve borzasztó látvány fogadta.”

Az Efrat Helyi Tanács a jóléti tisztviselőkkel együttműködve segíti a családtagokat.

TARTALÉKOSOK BEHÍVÁSA

A terrortámadással foglalkozó helyzetértékelés után, Herci Halevi vezérkari főnök elrendelte a tartalékos erők mozgósítását – számukat nem közölték -, főként a légvédelmi egységekből, köztük vadászrepülőgép-pilótákat és drónkezelőket is, a térségben tapasztalható fokozott feszültségek közepette.

Joáv Gallant védelmi miniszter szintén helyzetértékelést tartott és elrendelte a biztonság megerősítését az ország összes útján és közösségében a halálos terrortámadást és a jelentős, többfrontos harcokat követően.

Gallant tájékoztatást kapott a terrortámadás nyomozásáról, valamint az elkövetők felkutatására és letartóztatására tett erőfeszítésekről.

SABTÁJ KÉRÉSE

Jáákov ‘Kobi’ Sabtáj rendőrfőkapitány felszólította az engedéllyel rendelkező fegyvertulajdonosokat, hogy hordjana maguknál lőfegyvert.

„Ez egy gyilkos terrortámadás, amely emlékeztet bennünket arra, hogy mennyire releváns az ellenséges tevékenység fenyegetése” – mondja Sabtáj.

A rendőrfőkapitány kommentálta a Templom-hegyen lévő al-Aksza mecsetben közelmúltban lezajlott összecsapásokat is, hangsúlyozva a biztonsági erők szerepét a szabad vallásgyakorlás biztosításában, miközben a muszlimok szent hónapja, a ramadán és a zsidó pészach ünnepe egybeesik.

Sabtáj a Siratófalnál tájékoztató tart a pénteki ima előtt:

„Az elmúlt napokban megnőtt a motiváció a béke megzavarására, és ez a szüntelen uszítás eredménye” – mondta. ,,Megfontolt és célzott tevékenységet kell folytatnunk mindenki ellen, aki megzavarja a rendet, másrészt továbbra is engednünk kell a szabad vallásgyakorlást mindenkinek, és meg kell őriznünk a beszéd- és párbeszédcsatornákat.”

TEMPLOM-HEGY

Több mint 60 ezer hívő imádkozott a ramadán harmadik péntekjén a Templom-hegyen. Az ima végén több százan gyűltek össze, a palesztin és a Hamász terrorszervezet zászlóit lengették és felbujtó szövegeket skandáltak támogatva a Jordán-völgyben elkövetett terrortámadást valamint a libanoni rakétázást. A Kan közszolgálati műsorszolgáltató szerint a rendőrség letartóztatott tizenöt embert terrorszervezet zászlójának lengetése és uszítás gyanújával.

A ramadán és a pészach kezdete idején fokozódó izraeli-palesztin feszültség közepette maszkos fiatalok tucatjai barikádozták el magukat a Templom-hegy tetején lévő mecsetben az esti imát követően kedden és szerdán petárdákkal, botokkal és kövekkel, miközben bezárták az ajtókat és barikádokat helyeztek el a bejáratoknál.

Pénteken a reggeli ima után a felbujtó és uszító felhívásokat követően számos álarcos elkezdett köveket dobálni a Mughrabi-kapu felé a Siratófal közelében. Az egyik kő majdnem eltalált egy muszlim nőt, aki elesett.

A kőbálás eredményeként a rendőrök behatoltak a Mughrabi-kaputól néhány méterre, és a zavargókat feloszlatták.

Az Új Kelet Live éjszakai hírei május 30-án Új Kelet Live

Herzog és Netanjahu gratuláltak Erdogannak; Kéthetes hadgyakorlat kezdődött többfrontos harcokat szimulálva; Ami kimaradt; Időjárás
  1. Az Új Kelet Live éjszakai hírei május 30-án
  2. Az Új Kelet Live éjszakai hírei május 29-én
  3. Az Új Kelet Live éjszakai hírei május 28-án
  4. Az Új Kelet Live éjszakai hírei május 27-én
  5. Az Új Kelet Live éjszakai hírei május 24-én

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .