Libanoni rakéták aktiválták a Vaskupolát

1

Avi/ujkelet.live

Csütörtök délután több sorozatban megszólaltak a rakétára figyelmeztető szirénák Nyugat- és Felső-Galilea közösségeiben.

Az Izraeli Védelmi Erők becslései szerint harmincnégy rakétát lőttek ki Libanonból a határ felé, mintegy huszonötöt elfogott a Vaskupola rakétavédelmi rendszer, öt izraeli területen csapódott be, míg négyről egyelőre nincs információ. A második libanoni háború óta nem történt ilyen szintű támadás.

A katonai szóvivő közölte, hogy a Hamász terrorszervezet áll a támadás mögött, melyet a Templom-hegyen történt események váltottak ki.

A Magen David Adom mentőszolgálat szerint egy tizennyolc és egy huszanhat éves férfi könnyebben megsebesült rakétarepeszek következtében, egy hatvan éves nő pedig megsérült miközben a védett helység felé sietett.

Benjámin Netanjahu miniszterelnök és Joáv Gallant védelmi miniszter rendszeres tájékoztatást kap, hamarosan helyzetértékelést tartanak. Gallant közölte, hogy kiadta az első direktívákat Herci Halevi vezérkari főnöknek és a biztonsági szervezeteknek.

Halevi és a Sabak belbiztonsági szolgálat vezetője, Ronen Bar helyzetértékelés közben

Körülbelül két hónap szünet után a diplomáciai-biztonsági kabinet este összehívásra kerül, tekintettel a legutóbbi eszkalációra.

Feszültség délen és a Templom-hegyen is

Hajnali 5:30-kor megszólaltak a rakétára figyelmeztető szirénák a nyugat-negevi régióban. Gázai terroristák hét rakétát – ötöt Izrael területe, kettőt pedig a Földközi-tenger felé – lőttek ki melyek felrobbantak a levegőben. Az Izraeli Védelmi Erők irányelvével összhangban a Vaskupola rakétavédelmi rendszert nem aktiválták, és nem hajtottak végre elfogást, mivel a lövedékek nem lakott területre tartottak.

Szerda este két rakétát lőttek ki Gázából a határ menti izraeli területekre. Az egyik nyílt területen, a kerítés környékén, a másik pedig a Gázai övezetben landolt.

A támadásra akkor került sor, amikor Herci Halevi vezérkari főnök a széder estét a katonákkal az egyik határ menti katonai poszton ünnepelte.

Röviddel a rakétázás után ismét harcok törtek ki a Templom-hegyen az al-Aksza mecsetnél.

A felvételeken a rendőrök megpróbálnak bejutni a helyszínre, miközben a bent tartózkodók tárgyakat dobálnak ki rájuk.

,,A törvényt sértő fiatalok tucatjai, néhányan álarcban, petárdákat és köveket vittek be a mecsetbe azzal a céllal, hogy megzavarják a környék nyugalmát, és meggyalázták a mecsetet” – áll a rendőrség közleményében.

A rendőrség szerint a palesztinok bezárták a mecset ajtaját, és megakadályozták a hívők távozását, hogy elbarikádozzák magukat.

,,A rendőri erők megakadályozták, hogy a törvénysértők bezárják az ajtókat és elbarikádozzák magukat, és segítettek a hívőknek elhagyni a mecsetet” – mondta a rendőrség. ,,A rendbontók uszítottak, petárdákat lőttek, és tárgyakat dobáltak a tisztekre.”

Körülbelül ugyanebben az időben a gázai határkerítés közelében zavargásokról érkeztek jelentések, a palesztinok gumiabroncsokat égettek és obbanóeszközöket dobtak a határ irányába.

Összecsapások törtek ki az arab többségű észak-izraeli Umm al-Fahm városában is az al-Aksza támogatására szervezett felvonuláson szerda este.

A rendőrség azt mondta, hogy az esemény feloszlatására törekedtek, miután a rendbontók kövekkel dobálták a 65-ös főutat.

A helyszínen megtámadták a nyomozók egységét, és az egyik rendőr a levegőbe lőtt a fegyverével, hogy segítse a menekülésüket.

A rendőrség öt kiskorút tartóztatott le, akik a gyanú szerint kövekkel dobálták a rendőröket.

További zavargásokról számoltak be Baqa al-Garbija, Arraba, Reine, Kafr Kanna és Kafr Manda arab izraeli közösségekben, valamint Júdea és Szamária számos városában.

Az izraeli biztonsági szervezetek és tisztviselők számos figyelmeztetést adtak ki arra vonatkozóan, hogy a kormány igazságszolgáltatás meggyengítésére irányuló vitatott erőfeszítései rontották a nemzet stratégiai pozícióját, rávilágítva annak veszélyére, hogy az ellenség gyengeségként azonosítja a reformterv okozta belső megosztottságot.

Az Új Kelet Live éjszakai hírei május 30-án Új Kelet Live

Herzog és Netanjahu gratuláltak Erdogannak; Kéthetes hadgyakorlat kezdődött többfrontos harcokat szimulálva; Ami kimaradt; Időjárás
  1. Az Új Kelet Live éjszakai hírei május 30-án
  2. Az Új Kelet Live éjszakai hírei május 29-én
  3. Az Új Kelet Live éjszakai hírei május 28-án
  4. Az Új Kelet Live éjszakai hírei május 27-én
  5. Az Új Kelet Live éjszakai hírei május 24-én

1 komment

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .