Bűnösnek találta a bíróság Malka Leifert nemi erőszak és szeméremsértés vádakban

ujkelet.live

Malka Leifert, egy ausztráliai ultraortodox zsidó lányiskola egykori igazgatónőjét hétfőn bűnösnek találták egy testvérpár szexuális zaklatásában, 15 évvel azután, hogy Izraelbe menekülve megúszta a letartóztatást.

Az esküdtszék Leifert 18 vádpontban találta bűnösnek, köztük nemi erőszak és szeméremsértés vádakban Dassi Erlich and Elly Sapper ellen, de felmentette a harmadik testvérükkel, Nicole Meyerrel kapcsolatos minden vád alól.

  • Az iskolai előadás próbáival kapcsolatos két szeméremsértés vádat ejtették a tárgyalás során, mivel az incidensek azelőtt történtek, hogy a vonatkozó törvény 2006-ban hatályba lépett volna.

Az 56 éves Leifer ártatlannak vallotta magát a Victoria állam megyei bíróságán 27 szexuális bűncselekményben, amelyekre az Adass Israel Schoolban került sor – ahol vallási vezetőként és később igazgatóként dolgozott -, valamint melbourne-i otthonában és vidéki iskolai táborokban 2003 és 2007 között.

Leifer az év közepén hirtelen elhagyta az iskolát, körülbelül akkor, amikor az ellene felhozott vádak napvilágra kerültek.

Justin Lewis ügyész azt kérte a 12 esküdttől, hogy vegyék figyelembe, hogy Leifer, izraeli nyolcgyermekes anya szexuális érdeklődést mutatott a lányok iránt, amikor tizenévesek voltak az iskolában, majd később kistanárok lettek. Azt állította, hogy Leifer szexuális tevékenységet folytatott velük, és kihasználta kiszolgáltatottságukat és tudatlanságukat szexuális ügyekben, valamint tekintélyét.

A testvérek elszigetelten nevelkedtek a melbourne-i ultraortodox közösségben, és nem kaptak szexuális oktatást. 12, 14 és 16 évesek voltak, amikor Leifer 2001-ben Izraelből az iskolába érkezett.

A testvérek tanúvallomása több mint két hétig zárt ajtók mögött folyt, a nyilvánosság és a média kizárása mellett, a szexuális zaklatással kapcsolatos perekre vonatkozó szabályoknak megfelelően Victoriában.

Leifer nem tett tanúvallomást.

Leifer ügyvédje, Ian Hill azt mondta az esküdtszéknek, hogy a testvérek tisztelték Leifert, és az iskolai éveikből származó írásokbán megköszönték a támogatását. Rámutatott, hogy a középső nővér története többször változott a vádak 2008-as felmerülése óta.

Hill tagadta, hogy bármilyen szexuális tevékenység történt volna, ugyanakkor azt állította, hogy a testvérek elég idősek voltak ahhoz, hogy törvényes beleegyezésüket adják a vádak többségéhez kapcsolódó tettekhez.

Előzmény

Leifer 2000-ben elhagyta Izraelt, hogy munkát vállaljon a melbourne-i Adass Israel Iskolában.

Amikor nyolc évvel később szexuális zaklatással kapcsolatos vádak merültek fel ellene, az iskolavezetőség tagjai repülőjegyet vásároltak a nyolcgyermekes anyának Izraelbe, lehetővé téve, hogy az eljárás megkezdése előtt megszökjön.

2014-ig tartott, amíg letartóztatták egy Interpol-művelet keretében, de a meghallgatásokat elhalasztották, mert Leifer védelmi csapata azt állította, hogy hirtelen rosszabbodott az egészségügyi állapota.

Egy jeruzsálemi bíróság 2016-ban felfüggesztette az eljárást, és úgy ítélte meg, hogy mentálisan alkalmatlan, hogy bíróság elé állítsák.  2018-ban újra letartóztatták, miután lefilmezték, hogy teljes életet él.

Több mint egy évnyi további meghallgatás után a Jeruzsálemi Kerületi Bíróság bírája, Chana Lomp arra a következtetésre jutott, hogy a Leifer egészségi állapotára vonatkozó bizonyítékok még mindig nem meggyőzőek, és elrendelte egy pszichiátriai szakértői bizottságnak, hogy állapítsa meg, vajon a volt igazgató színlelte-e szellemi alkalmatlanságát.

2020 februárjában a testület benyújtotta a következtetését, miszerint Leifer megjátszotta magát. Lomp hónapokkal később ugyanerre a megállapításra jutott. Ezt követte 2020 szeptemberében hozott döntése, amely zöld utat adott az Ausztrália által kért kiadatásnak, melyre 2021 januárjában került sor.

Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt Új Kelet Live

Mai adásunkban rendkívüli és megdöbbentő izraeli eseteket hoztunk el nektek, amelyek hűen tükrözik a helyi mindennapok és a jogrendszer aktuális feszültségeit. Szó lesz a biztonsági erőkön belüli súlyos bűnügyről, egy katonatiszt vitatott börtönbüntetéséről, a tüntetők közé hajtó futballedző ítéletéről, és egy olyan északi autópályás hajszáról, amely megdöntötte az abszolút gyorshajtási rekordot Izraelben. Végezetül pedig egy kis gasztronómia.Köszönjük, hogy velünk tartasz ezen a héten is! Ha tetszett az epizód, kövesd a csatornánkat itt, a Spotify-on, és nyomj egy ötcsillagos értékelést, hogy még több hallgatóhoz eljussanak az izraeli hírek!Sábát sálom!
  1. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  2. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  3. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  4. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  5. Új Kelet Live Podcast

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.