ujkelet.live
Benjámin Netanjahu miniszterelnök hatodik kormánya hivatalba lépését követően a koalíció szélsőjobboldali frakciói és a folyamatban lévő igazságügyi rendszer radikális átalakítása miatt Izrael nemzetközi viszonylatban egyre inkább elszigeteltebbé válik.
A miniszterelnök korábbi legendás diplomáciai kapcsolatai érezhetően gyengültek, közöttük a legfőbb szövetséges, az Egyesült Államok részéről a kormány alig három hónapos működése alatt fokozatos elhidegülés tapasztalható. Netanjahu legújabb miniszterelnöki kinevezése után esedékes fehér-házi meghívásáról, pedig egyre kínosabbá vált Washington hallgatása.
A kormány igazságügyi reformja következtében kialakult polgárháborús helyzet kezelésére, és a független bíróság, illetve a demokratikus zsidó állam, mint a két országot összekapcsoló közös alapelv fontosságára a washingtoni adminisztráció többször is figyelmeztette Netanjahut. A védelmi rendszert veszélyeztető feszültség, a tüntetések illetve az országos leállás csúcspontján a miniszterelnök végül bejelentette a vitatott jogalkotási folyamat felfüggesztését, ideiglenesen. Washington üdvözölte a bejelentést a széles körű kompromisszum reményében.
Annak ellenére, hogy Netanjahu felajánlotta a kormány részéről a tárgyalás lehetőségét, eleve leszögezte, hogy a reform így vagy úgy a plénum elé kerül szavazásra. A szót alig 24 órán belül tett követte, és a bírók kiválasztásának politikai alárendeléséről szóló törvény eredeti változata a Kneszet asztalára került, a kormány szerint mindössze technikai lépés gyanánt.
Ezenkívül, Washington nemtetszését Joáv Gallant, védelmi miniszter politikai okokból történő menesztése is kiváltotta. Mindezen történések hátterében a héber média folyamatos nyomása alatt Tom Nides, az Egyesült Államok izraeli nagykövete tegnap reggel kijelentette, miszerint „biztos abban, hogy viszonylag hamar sor kerül” a látogatásra, néhány órával azután, hogy Netanjahu bejelentette, felfüggeszti az ellentmondásos igazságügyi reformtervet.
A Fehér Ház nem sokkal később azonban tisztázta, hogy bár várható a miniszterelnök vendégül látása a Fehér Házban, jelenleg nincs tervben.
„Netanjahu miniszterelnök washingtoni látogatása nincs tervben” – mondta a Nemzetbiztonsági Tanács szóvivője. „Az izraeli vezetők Washingtonba történő látogatása nagy múltú hagyomány, és Netanjahu miniszterelnök is valószínűleg látogatást tesz valamikor.”
A végső nemleges választ, azonban maga Joe Biden amerikai elnök közölte szintén a késő esti órákban, miközben sürgette Netanjahut, hogy „tegyen ld” a jelenlegi igazságügyi reformterv megszavazásától, mondván, „nagyon aggódik” az izraeli demokrácia jóléte miatt, és hangsúlyozva, hogy Izrael „nem folytathatja ezt az utat.”
„Mint Izrael sok erős támogatója, én is nagyon aggódom. És aggódom azért, hogy tisztázzák ezt,” – mondta Biden az újságíróknak az izraeli demokráciáról és Netanjahu azon törekvéséről, hogy korlátozza az igazságszolgáltatás felügyeleti jogát, mielőtt felszállt a Raleigh-Durham repülőtéren.
„Nem folytathatják ezen az úton, és ezt világossá tettem” – mondta. Megjegyzése nyílt válságot tárt fel az amerikai-izraeli kapcsolatokban.
,,Remélhetőleg a miniszterelnök úgy fog cselekedni, hogy megpróbál valódi kompromisszumot kötni, de ez még várat magára” – mondta Biden, hangsúlyozva a “valódi” szót.
Here’s video of Biden: “Like many strong supporters of Israel I'm very concerned, and I'm concerned that they get this straight. They cannot continue down this road… Hopefully the PM will act in a way that he can try to work out some genuine compromise.” pic.twitter.com/I29Z54VsZn
— Jacob N. Kornbluh (@jacobkornbluh) March 28, 2023
Ezenkívül, az elnök határozott nemmel válaszolt arra a kérdésre, hogy meghívja-e Netanjahut a Fehér Házba, mondván: „A közeljövőben nem.”
Biden továbbá azt mondta, hogy a krízis közepette személyesen ugyan nem beszélt Netanjahuval, de üzent az izraeli nagyköveten keresztül, továbbá egy riporter azon felvetésére, miszerint esetleg úgy tűnhet, hogy beavatkozik az izraeli belpolitikába, Biden azt mondta, ,,nem avatkozunk be“.
,,Ismerik az álláspontomat. Ismerik Amerika álláspontját. Ismerik az amerikai zsidó álláspontot,”- tette hozzá.
Washingtonba visszatérve Biden a Reuters fehér házi tudósítója által felvetett kérdésre, miszerint az izraeli demokrácia biztonságban van-e, vagy az ország fordulóponthoz érkezett, Biden azt válaszolta:
,,Nem tudom, hogy fordulóponton, de szerintem nehéz helyzetben vannak, és ezt meg kell oldaniuk,” – hozzátéve azt is, hogy reméli Netanjahu eláll a jelenleg folyamatban lévő igazságügyi reformtörvénytől.
Az elnök rendkívül kritikus nyilvános megjegyzései ellentétesnek tűntek kormánya elmúlt 24 órában tanúsított üzenetével, amelyben amerikai tisztviselők többször is üdvözölték Netanjahu hétfői döntését, miszerint felfüggeszti koalíciójának a Legfelsőbb Bíróság hatalmának radikális korlátozására irányuló törvényhozási törekvéseit, és tárgyalásokat kezd az ellenzékkel, hogy kompromisszumra jussanak.
Visszautasítva Biden példátlanul komoly figyelmeztetését, Netanjahu rögtön reagált, hangsúlyozva, hogy Izrael nem hoz döntéseket tengerentúli nyomás alapján, még a ,,legjobb barátok” miatt sem, és azt is leszögezte, hogy konszenzus útján igyekszik helyreállítani a ,,megfelelő egyensúlyt a három hatalmi ág között.”
„Több mint 40 éve ismerem Biden elnököt, és nagyra értékelem Izrael iránti hosszú távú elkötelezettségét. Az Izrael és az Egyesült Államok közötti szövetség felbonthatatlan, és mindig felülkerekedik a közöttünk előforduló nézeteltéréseken.”
Netanjahu a tervezett igazságügyi átalakítást azzal indokolta, miszerint koalíciója „elkötelezett a demokrácia megerősítése mellett a három kormányzat közötti megfelelő egyensúly helyreállításával, amelyet széles körű konszenzussal igyekszünk elérni.”
Ugyanakkor nyíltan visszautasította az elnök kritikáját.
„Izrael szuverén ország, amely döntéseit a népe akarata szerint hozza meg, nem pedig külföldről érkező nyomásra, beleértve a legjobb barátokat is.”
Az ügy érzékenysége miatt névtelenséget kérő magas rangú amerikai tisztviselő a The Forward magazinnak válaszul azt nyilatkozta, hogy a miniszterelnök és Ron Dermer egykori izraeli nagykövet, aki jelenleg Netanjahu stratégiai ügyekért felelős minisztere és kezeli a Fehér Ház ügyeit, „durva hibát” követ el az Egyesült Államokkal szemben.
„Jeruzsálem semmiképpen nem akart ott lenni, ahol ma van” – mondta a tisztviselő.
„Ahogyan az elnök jelezte, az hogy mi történik ezután, Ronon és Bibin múlik,” – tette hozzá Netanjahu becenevére utalva, azt is hangsúlyozva, hogy az izraeli jobboldali vezetők „megpróbálhatják bekenni a Biden-adminisztrációt, ahogy akarják, de ez nem fog segíteni.”
„Nincs szükség arra, hogy Bibi kettévágja a babát,” – mondta a tisztviselő, utalva Netanjahu hétfői kijelentésére, amely Salamon király tárgyalásának bibliai metaforáját használta a kompromisszumra irányuló döntésének magyarázataként.
Beni Gantz, az ellenzéki Nemzeti Egység párt vezetője „sürgős ébresztőnek” nevezte Biden megjegyzéseit az izraeli kormány számára, és hozzátette.
„Az Egyesült Államokkal, legközelebbi barátunkkal és legfontosabb szövetségesünkkel fennálló kapcsolataink károsodása stratégiai ütés,” – mondta.
Miki Zohar, a Likud kulturális minisztere viszont támadta az amerikai elnök kijelentését, szerinte Biden „áldozata lett annak az álhírnek, amelyet Izraelben terjesztettek a mi indokolt jogi reformunk ellen.” Majd törölte a tweetet ,,a legnagyobb szövetségesünkkel, az Egyesült Államokkal fennálló fontos kapcsolatunk iránti tiszteletből”.
Az igazságügi reform három hónappal ezelőtti bejelentése még visszafogott washingtoni reakciót eredményezett, miközben az amerikai tisztviselők arra hivatkoztak, hogy Izrael belső ügyének tekintik a beígért változtatásokat. Később, a tüntetések és a katonai rendszert is érintő feszültség terjedésével egyidejűleg felvették, – többek között a Netanjahuval folytatott találkozókon is, hogy a kétoldalú kapcsolat a közös demokratikus értékeken alapul.
Blinken a demokrácia közös értékrendjét tartja fontosnak, Netanjahu az iráni aggreszió elleni fellépést
A kínos helyzet a múlt héten tetőzött, amikor Biden felhívta Netanjahut, hogy személyesen kezelje a problémát. A Fehér Ház ezt követően újabb aggályos nyilatkozatot adott ki Netanjahu vasárnapi, Joáv Gallant védelmi miniszter elbocsátását illetően. Hétfőn John Kirby, a Nemzetbiztonsági Tanács szóvivője pedig nyíltan kijelentette, hogy a Netanjahu-féle koalíció által előterjesztett jogszabály „szembeszáll a fékek és ellensúlyok gondolatával.”
[…] Napok romjai – mélyponton az izraeli-amerikai kapcsolatok […]