ujkelet.live
Közelítve a félmillióhoz, több százezren tüntettek országszerte immár a tizedik egymást követő héten a szombat kimenetele után a kormány igazságszolgáltatási rendszer radikális átalakítására irányuló erőfeszítései elleni demonstrációkon.
A szervezők szerint országszerte mintegy félmillióan csatlakoztak az izraeli zászlós felvonulókhoz, mintegy 240 000 tüntető gyűlt össze Tel-Avivban, és további mintegy 250 000 az ország 100 más helyszínén, köztük becslések szerint 20 000 izraeli a jeruzsálemi elnöki rezidencia előtt jelent meg.
,,Ez volt Izrael Állam történetének eddigi legnagyobb tiltakozó éjszakája,” – áll a szervezők közleményében.
A média számításai szerint Tel-Avivban legalább 200 ezren voltak, ezenkívül 50 ezren jelentek meg a haifai tüntetésen, és több tízezren más városokban. Az izraeli Crowd Solutions cég szintén úgy, hogy becsülte Tel Avivban rekordszámú, mintegy kétszázezres tömeg vonult végig az utcákon. Összesen háromszázezer fő tüntetett országszerte.
Kisebb gyűléseket tartottak az ország legalább 95 különböző pontján, többek között Jeruzsálemben, Asdodban, Efratban, Modiinban, Netanján, Kfar Szaván, Javnéban, Herzliján, Bét Semesben, Rison Lecionban és Bát Jámban.
200 אלף בהפגנה בתל אביב pic.twitter.com/Nr0FOwTrSb
— ynet עדכוני (@ynetalerts) March 11, 2023
A Ynet hírportál külön tudósított a demonstrációkon megjelenő számos holokauszt túlélőről, mondván, az államalapítás előtt születtek, túlélték a soát, harcoltak izraeli háborúkban – és most is harcolnak az állam imázsáért, köztük a 92 éves holokauszt túlélő Haifán, és a rehovoti túlélő, akik azt mondták aggódnak az unokáikért.
A haifai Edna (81) azt mondta, hogy ,,a férjem hozta nekem a széket“, a 71 éves Michael a jeruzsálemi tüntetésre édesanyja képével érkezett a buchenwaldi táborból való szabadulás napjáról. A szintén 71 éves Roberta Netanján visszaemlékezett arra, hogy anno a vietnami háború ellen tüntetett. A 84 éves rehovoti Sándor egy táblát vitt magával holokauszttúlélő, büszke anarchista, – felirattal.
Az egyre nagyobb tömegeket vonzó tüntetések ellenére, a koalíció vasárnaptól gyorsított tempóban készül az reformter előmozdítására, elutasítva a jelenlegi jogszabály elvetésére irányuló, többek között az elnök részéről többször is hangoztatott kéréseket.
A tüntetések szervezői közölték, hogy tovább fokozzák válaszlépéseiket, amennyiben a kormány nem teszi félre a törvénymódosításról szóló jogszabályt, így csütörtökre újabb ellenállás napját jelentettek be, szerdán pedig Benjamin Netanjahu miniszterelnök berlini látogatása előtt a csütörtökihez hasonló reptéri útlezárások várhatóak.
מאות אלפי אנרכיסטים בת״א הערב 🇮🇱👇#TelAviv #Israel pic.twitter.com/AvYW8xoeFt
— Real News IL (@RealNewsIL) March 11, 2023
A be’ersevai tüntetésen, ahol rekordszámú, mintegy tízezren vettek részt, Jáir Lapid ellenzéki vezető azt mondta, hogy bár Izrael „hatalmas kihívásokkal” és „története legnagyobb válságával” néz szembe, a kormány „elvesztette érdeklődését.”
„Az egyetlen dolog, ami érdekli a kormányt, az az izraeli demokrácia és az izraeli nép egységének szétzúzása,” – tette hozzá.
A szombat esti széles körű tel-avivi demonstráción a Kaplan utcában a kormányhivatalok előtt tartott fő összejövetelen, a Habima térről felvonulva, Hila Gersztel nyugalmazott bírónő azt nyilatkozta, támogatja az igazságszolgáltatás „javítását”, de a „megsemmisítését” nem.
„24 évig dolgoztam az igazságszolgáltatásban, és annak minden erényével együtt tisztában vagyok hiányosságaival. Létrehoztam az ellenőrző bizottságot, én voltam az egyik leghangosabb szószólója a rendszer megreformálásának, és kritizáltam az államügyészség magatartását. Pontosan emiatt állok ma itt, és azt mondom, hogy helye van a javításnak, de nincs helye a rombolásnak,” – idézte Gersztelt a 12-es csatorna.
Kobi Sábtáj szombat esti visszakozó nyilatkozata után, az est folyamán a tel-avivi tüntetők között nagy taps és éljenzés közepette, megjelent a hétvégén menesztett majd visszahelyezett Amir Esed tel-avivi körzetparancsnok.
לאחר פרשת ההדחה – והקפאתה: המפגינים בקפלן קיבלו את ממ"ז תל אביב עמי אשד במחיאות כפיים – וגם נשיקה אחת על הלחי | עדכונים שוטפים >>> https://t.co/xquMPPpokE@moyshis pic.twitter.com/pjlcncapWR
— כאן חדשות (@kann_news) March 11, 2023
A főügyész pénteken utasította Itamar Ben-Gvir nemzetbiztonsági minisztert, hogy állítsa le a tel-avivi körzetparancsnok menesztésének folyamatát, amiért állítólag túl engedékeny volt a tüntetőkkel szemben, a lépés jogszerűségével kapcsolatos aggodalmakra hivatkozva.
A megmozdulások nagyrészt békésen zajlottak, a rendőrség őrizetbe vett egy netanjai lakost, akit azzal gyanúsítanak, hogy petárdát dobott a demonstrálókra a központi tengerparti városban. A rendőrség szóvivője szerint a 22 éves gyanúsítottnál egy másik petárdát találtak, amikor letartóztatták. Ezenkívül egy givataimi férfit, aki kalapáccsal fenyegette a tüntetőket.
Hederán a rendőrök letartóztattak két gyanúsítottat, akik tojással dobálták meg a kormányellenes tüntetőket.
A felszólalások után, egyes tüntetők Tel-Avivban lementek az Ayalon autópályára, hogy akadályozzák a forgalmat, de rövid időn belül az autópályát ismét megnyitották. Az incidens miatt három tüntetőt letartóztattak.
A szombat esti demonstrációk előtt Saul Mofaz, a hadsereg volt vezérkari főnöke azt nyilatkozta, hogy „a diktatúra már elkezdődött.”
„Hallgatom a beszédeket a bizottságban, diktatúra zajlik ott. Nincs diskurzus, káosz van. Nagyon aggódom amiatt, ami ott történik. A jom kippuri háború óta nem láttam ilyen durva valóságot” – nyilatkozta Mofaz a 12-es csatornának.
A figyelmeztetések ellenére, a koalíció arra készül, hogy előkészítse a vitatott program alapvető elemeit a jövő héten utolsó olvasatra a Kneszet-szavazásra.
[…] Tüntetések országszerte a kormány reformterve ellen […]
[…] került sor a kormány igazságügyi reformterve elleni harmadik nemzeti ellenállási […]