Esti rövidek: Elárult meglepetés

ujkelet.live

RÓMA

Benjámin Netanjahu miniszterelnök pénteken Giorgia Meloni olasz miniszterelnökkel nyilatkozva kijelentette: ,,Tudom, hogy várja a repülő, és szeretném megköszönni a meleg fogadtatást.”

A sajtótájékoztatón jelenlévők közül senki sem tudta, milyen repülésre utal Netanjahu miniszterelnök, amikor azt mondta, rövidre zárja a beszédét „mert a miniszterelnök asszonynak el kell érnie a gépét”.

A La Repubblica szombaton arról számolt be, hogy Netanjahu felfedte Salvini olasz miniszterelnök-helyettesnek szervezett meglepetéspartit a Comói-tónál. Találkozásuk során Meloni elmondta Netanjahunak, hogy siet a géphez, miután elhúzódott a találkozó.

Forrás: Kan közszolgálati műsorszolgáltató

NETANJAHU SEGÍTSÉGET ÍGÉR

Benjámin Netanjahu miniszterelnök szombat este közölte, hogy az Egyesült Államokban lévő Szilícium-völgy Bank összeomlása után felvette a kapcsolatot vezető izraeli technológiai személyiségekkel.

Netanjahu, aki még Rómában tartózkodik, azt mondta, hogy figyelemmel kíséri az ügyet, és visszatérésekor találkozni fog Becalel Szmotrich pénzügyminiszterrel, Nir Barkat gazdasági miniszterrel és a Nemzeti Bank kormányzójával, Amir Járonnal.

„Ha szükséges, az izraeli techvállalatok és dolgozók iránti felelősségérzetből lépéseket teszünk annak érdekében, hogy segítsünk azoknak az izraeli vállalatoknak, amelyeknek a központja Izraelben van, hogy átvészeljék ezt a likviditási válságot” – ígéri nyilatkozatában.

A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy Izrael gazdasága „erős és stabil, és ez ismét megmutatkozik ebben a válságban”.

TÜNTETÉS

Zsinórban tizedik hete folytatódtak a kormány igazságszolgáltatási reformterve elleni országos tüntetések.

Haifa:

FALAK ÖRZŐJE

Szokatlan esetként, vádat emeltek csütörtökön gondatlanságból elkövetett halálokozásért egy harckocsi szakasz parancsnoka ellen, aki 2021 májusában a „Falak Örzője” hadművelet során palesztin farmerekre lőtt a Gázai övezet határán.

Az eseményre 2021. május 19-én került sor, a Nahal 50. zászlóalja irányítása alatt működő harckocsi-legénységnek a kerítéstől 500 méterre, al-Bureidzs közelében kellett lőnie a palesztin farmerekre, hogy eltávolodásra kényszerítse őket. A hadnagyi rangú vádlott a biztonsági előírásokat nem tartotta be, és a kötelező eljárásoknál kisebb távolságra irányította a lövéseket.

A vádirat szerint a vádlott megparancsolta a harckocsiban lévő lövésznek, hogy a gazdák közelébe lőjön. A gazdák ugyan elkezdtek távolodni a kerítéstől, néhányan még futásnak is eredtek, a vádlott utasította a lövészt, hogy folytassa a tüzelést. A lövöldözés során egy palesztin farmer meghalt. A vádirat azt állítja, hogy miután a földre zuhant is folytatódott a tanktűz.

Az eljárás alá vont páncélos tiszt ügyvédei: ,,A döntés, hogy vádiratot nyújtanak be a tiszt ellen, sajnálatos és helytelen. Kiváló és megbecsült páncélos tisztről van szó, aki a Falak Örzője hadművelet intenzív harci napjaiban fáradhatatlanul dolgozott a Gázai övezet határán, hogy megakadályozza a Hamász terrorista tevékenységét, a civilek és katonák elleni páncéltörő lövedékek konkrét titkosszolgálati figyelmeztetéseinek hátterében…. A tiszt követte parancsnokai utasításait, tevékenysége emberéleteket mentett meg. A nap végén bebizonyosodik, hogy a tiszt jogszerűen járt el, és a neki felrótt bűncselekmény alaptalan.”

Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt – Új Kelet Live

🎙️Ezen a héten is öt olyan témát hoztunk el a Közel-Keletről és a nemzetközi hírekből, amelyek rávilágítanak a társadalmi, oktatási és politikai folyamatok mélyebb összefüggéseire.Az adás témái:Gyökeres fordulat a szíriai tananyagban: Az Aszad-rezsim bukása után átírt szíriai tankönyvek elemzése. Az IMPACT-se legfrissebb jelentése szerint a pánarab narratívát egy iszlamista vonal váltotta fel, amelyből törölték a zsidó közösség történelmét, és háttérbe szorították a tudományos elméleteket.Történelmi mélyponton az izraeli PISA-eredmények: Miért nem tartható tovább az a narratíva, hogy csak a hátrányos helyzetű diákok teljesítménye húzza le az átlagot? A legfrissebb adatok elemzése azt mutatja, hogy az elitszigetek diákjai is elmaradnak a fejlett országok szintjétől.Netanjahu válasza Obamának: A volt amerikai elnök bírálataira válaszolva az izraeli miniszterelnök leszögezte: a zsidó nép nem idegen megszálló a saját ősinek földjén, és a béke valódi akadálya a létezésük elutasítása.Bojkott a brit könyvpiacon? Neil Blair irodalmi ügynök megszólalása arról, miért nem volt hajlandó egyetlen nagy brit kiadó sem megjelentetni a korábbi túsz, Eli Sarabi megrázó emlékiratát.Tiszteletadás A diplomatában: Hogyan emlékezik meg a Netflix népszerű sorozatának negyedik évada Hersh Goldberg-Polinra, és mit üzen ez a túszok emlékezetéről?A szokásos bónusz témaTartsatok velünk ezen a héten is, hogy képben legyetek a legfrissebb izraeli és közel-keleti fejleményekkel!👉 Nyomj a Követés (Follow) gombra, hogy ne maradj le az új epizódokról, és ha tetszett az adás, értékeld a műsort Spotify-on!#Izrael, #Közel-Kelet, #Oktatás, #PISA, #Szíria, #Netanjahu, #Kultúra, #Politika
  1. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  2. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  3. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  4. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  5. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.