
ujkelet.live
A főügyész pénteken utasította Itamar Ben-Gvir nemzetbiztonsági minisztert, hogy állítsa le a tel-avivi körzetparancsnok menesztésének folyamatát, amiért túl engedékeny volt a tüntetőkkel szemben, a lépés jogszerűségével kapcsolatos aggodalmakra hivatkozva.
Itamar Ben-Gvir és Jáákov ‘Kobi’ Sabtáj rendőrfőkapitány csütörtökön az igazságügyi puccs elleni országos tiltakozások közepette – amelyet a „diktatúra elleni küzdelem napja” néven futott – bejelentették Ami Esed parancsnok áthelyezését a rendőrség kiképző osztályának élére.
Gali Baharav-Miara főügyész szerint az Esed elmozdításával kapcsolatos előzetes vizsgálat ,,komoly aggályokat vet fel az eljárás jogszerűségét és megfelelőségét illetően, beleértve a döntés alapjául szolgáló megfontolásokat és a bejelentés időzítését”.
A médiának pénteken kiadott nyilatkozatában Ben-Gvir felrótta a főügyésznek, hogy döntésének bejelentése előtt nem tárgyalt vele az ügyről.
„[Baharav-Miara főügyész] egy baloldali, elfogult, nem objektív jogi tanácsadó, aki az előző kormány nevében jár el, világos politikai programokkal. Bejelentése rámutat, milyen fontos az igazságszolgáltatási reform. Tanulmányozni fogjuk a főügyész döntését, és ennek megfelelően hozunk döntéseket” – áll a közleményben.
Sabtáj rendőrfőkapitány szintén reagált a főügyész bejelentésére, mondván, hogy az Esed menesztésére vonatkozó döntés egy „régen tervezett kinevezési kör” része a rendőrségen belül. Hozzátette, hogy a rendőrség betartja az főügyész utasítását, és leállítja az eljárást, ,,amíg ki nem vizsgálják az ügyet”.
Korábban Ben-Gvir megrovásban részesítette Sabtájt, amiért nem akadályozta meg hatékonyan a tüntetőket az Ayalon autópálya elzárásában.
Rendőrségi források hozzátették, hogy Ben-Gvir dühös volt amiatt, hogy 90 percre lezárták az autópályát, és azzal vádolta a Sabtájt – valamint a tel-avivi körzet parancsnokát –, hogy a rendőrség nem volt elég kemény a tüntetőkkel szemben és nem hajtotta végre a politikáját.
Kevesebb mint egy órával az után, hogy Ben-Gvir döntését Esed leváltására bejelentették, lövöldözős terrortámadásra került sor Tel Avivban a Dizengoff utcán.
Esed a terrortámadás helyszínén:
Esed vakáción volt a múlt szerdai nagy tel-avivi tüntetés alatt, amikor a rendőrség villanógránátokat és vízágyút használt a tüntetők ellen. A csütörtöki a tiltakozásokat komolyabb összecsapások vagy bármely előbb említett intézkedés alkalmazása nélkül feloszlatták.
