Reggeli hírek – bérmegállapodás és Szmotrich amerikai útja

0
Sábát sálom fotó: Ashe Walker/unsplash

ujkeletlive

Költségvetés: hivatalos a közszféra bérmegállapodás

A Pénzügyminisztérium részéről Becalel Szmotrich, a tárca minisztere és a Hisztadrut Munkaügyi Szakszervezet részéről, Arnon Bar-David elnök között közszférára vonatkozó új bérmegállapodás jött létre.

A kieszközölt emelés ugyan nem éri el azt a 15%-ot, amelyet a Szakszervezet az olyan munkavállalók számára kért, akiknek öt éve nem volt fizetésemelése a növekvő infláció közepette, de a megállapodás értelmében, a következő négy év során az állami dolgozók 11 százalékos béremelésre számíthatnak.

A Szakszervezet panaszait nem feltétlenül támasztja alá, hogy a közszférában a bérek felfelé kúsztak az elmúlt években, annak ellenére, hogy két évvel ezelőtt a Covid-válság kezdetekor befagyasztották a máig érvényben lévő bérmegállapodásokat. Ettől függetlenül 2021-ben a teljes munkaidős kormányhivatali alkalmazottak átlag fizetése havi 17 368 sékel volt – ami körülbelül 1,3%-os növekedés a COVID előtti fizetéshez, és 1,6%-os növekedés a 2019-ben regisztrálthoz képest.

Egy másik vita tárgyát képezte a nyugdíjak adókedvezményeinek várható csökkentése, amely a jelek szerint a Kincstár és a Szakszervezet közötti megállapodás nem tartalmazz, holott a héten Bar-David bejelentette, hogy ellenezni fogja a Pénzügyminisztérium a lakossági nyugdíjak kárára vonatkozó tervét, amelyet a kormány jóváhagyott az állami költségvetés részeként.

A béremelés mértékén kívül a felek abban, hogy

– a munkahetet 42 óráról 40 órára rövidítik,

– hogy minden dolgozó 6000 sékel támogatásban részesül, amelyet az áprilisi fizetéssel együtt folyósítanak.

– illetve, hogy 11%-os emelést fokozatosan vezetik be, így az első 400 sékeles kiegészítésre júniustól lehet számítani.

A szakszervezet cserébe 2027-ig garantálja a nyugalmat a szektoron belül.

A megállapodás részleteit egy későbbi időpontban dolgozzák ki – áll a közleményben.

Külön megállapodás született a helyi tanácsokban dolgozó, a pedagógus szakszervezethez nem tartozó tanársegédek fizetésének javításáról is.

Egy új asszisztens alapfizetése havi 6200-ról 7200 sékelre emelkedik, emellett minden év tapasztalat után havi 50 sékel szolgálati időbónusz jár.

A minisztérium és szakszervezet közötti tárgyalást ezúttal nem előzte meg  a legutóbbi 2015-ben megkötött bérmegállapodást kísérő országos sztrájkkal való fenyegetés.

Bar-David a megállapodást történelmi teljesítményként üdvözölte

„Nehéz eltúlozni ennek a történelmi és ünnepi napnak a jelentőségét a közszférában dolgozók százezrei számára. A globális járvány, a gazdasági felfordulás és a magasabb megélhetési költségek nehéz évei után, amelyben a közszféra támogatását nyújtotta a gazdaság fellendüléséhez – most jön a jó hír és a megfelelő jutalom a polgárok érdekében végzett odaadó munkáért” – közölte, míg Jogev Gardusz – a Pénzügyminisztérium költségvetési osztályának vezetője a megállapodást „felelősségteljesnek és helyesnek” nevezte, mind a munkavállalók, mind a gazdaság szempontjából.

Szmotrich és az amerikai út

A hírek szerint nem fenyegeti lemondás Betzalel Szmotrich pénzügyminiszter jövő heti washingtoni látogatását az Israel Bonds konferenciát illetően, ahol tervezi a felszólalást, miközben hivatalának szóvivője is megerősítette a jövő heti utazást.

Az ügy előzményeként két liberális amerikai zsidó csoport felszólította az Egyesült Államok kormányát, hogy vonja vissza Szmotrich vízumát, ilymódon akadályozva meg az országba való beutazását a napokban történt Huwara palesztin falu felégetésére vonatkozó kijelentése miatt.

A március 12-14. között megrendezésre kerülő konferencia szervezője, az Israel Bonds (Development Corporation for Israel DCI) – az Izrael Állam által kibocsátott értékpapírok amerikai jegyzője, Szmotrich szerdai ominózus bejelentése óta közzétett első nyilvános nyilatkozata szerint közvetlenül nem utalt a miniszterre vagy a tervezett konferencián történő megjelenésére.

Az Israel Bonds közleménye szerint mindig is egyetlen alapvető küldetésre összpontosított, nevezetesen az izraeli kötvények eladásán keresztül pénzügyi támogatást generálni Izrael gazdaságának az ország építéséhez és fejlesztéséhez, tekintet nélkül a politikára.

„Pártmentes pénzügyi szervezet vagyunk, amely Izrael Állam által kibocsátott kötvényeket értékesít annak pénzügyminisztériumán keresztül. Régóta fennálló feladataik részeként Izrael pénzügyminiszterei a politikai spektrumokon belül, az Israel Bonds 72 éves története során részt vettek rendezvényeinken.  A szervezet egyik legegyedibb és legfontosabb tulajdonsága, hogy elfogulatlan marad bármely politikai párttal vagy hovatartozással szemben, ami lehetővé teszi, hogy az izraeli kötvényekbe történő befektetések révén mindenki megingathatatlan támogatást mutasson Izrael és népe jóléte iránt,” – áll a csoport által közzétett nyilatkozatban.

A pénzügyminiszter által mondottakat széleskörű bel és külhoni felháborodás követte. Washington hivatalosan is tiltakozott, és bár a szervező nem mondta le a meghívást, a Fehér Ház csütörtökön közölte, amerikai kormánytisztviselők nem kívánnak találkozni a védelmi miniszteri pozíciót is betöltő koalíciós képviselővel. A közleményt megelőzően Washington több vonalon is tiltakozott.

„Nagyon világosan akarok fogalmazni ezzel kapcsolatban. Ezek felelőtlen megjegyzések voltak. Visszataszítóak. Undorítóak. És ahogy elítéljük a palesztinok erőszakra való uszítását, elítéljük ezeket a provokatív megjegyzéseket is, amelyek egyben erőszakra való felbujtásnak is minősülnek” – közölte korábban Ned Price, a külügyminisztérium szóvivője.

,,Felszólítjuk Netanjahu miniszterelnököt és más magas rangú izraeli tisztviselőket, hogy nyilvánosan és egyértelműen utasítsák el és tagadják meg ezeket a megjegyzéseket, mi elítéljük, mint eddig folyamatosan a terrorizmust és a szélsőségességet, és annak minden formáját, és továbbra is azt szorgalmazzuk, hogy a szélsőséges tettekért egyenlő elszámoltatási intézkedések legyenek, függetlenül az elkövetők vagy az áldozatok hátterétől”- tette hozzá Price.

Michael Herzog, Izrael amerikai nagykövete a CNN kérdésére, hogy elítéli-e Szmotrich megjegyzéseit Price nyilatkozatát követően, a következőt válaszolta: „Annak ellenére, hogy Izraelt a közelmúltban a civil lakossága elleni szörnyű terrortámadások hulláma érte, ez egyáltalán nem izraeli politika, és értékeinkkel ellentétes, hogy civil falvak eltörlésével válaszoljunk.”

Előzmény

Vasárnap este több száz zsidó gyújtott fel mintegy 50 járművet és több mint 15 palesztin házat a zavargások során Huwara faluban. A hatalmas zavargások a falu közelében lezajlott lövöldözéses terrortámadás után történetek, amelyben meggyilkolták a 21 éves Hillel Menachem és a 20 éves Jegal Jáákov Janiv testvérpárt, Har Bracha lakosait.

Szmotrichot a The Marker üzleti napilap által szervezett pénzügyi konferencián megkérdezték, miért „lájkolta” vasárnap este a szamáriai regionális tanács alpolgármesterének, Davidi Ben Zionnak a tweetjét, ami Huwara palesztin falu eltörlésére szólított a pogrom előtt.

„Mert szerintem Huwara falut el kell törölni. Szerintem ezt Izrael Államnak kellene megtennie” – válaszolta Szmotrich.

Hozzátette: „Isten ments”, hogy ezt a polgárok végezzék, elítélve a tombolást, és azt mondta, „nem szabad anarchiába rángatni minket, amelyben a civilek a saját kezükbe veszik a törvényt”.

Szmotrich órákkal később Twitteren közölte: ,,A félreértések elkerülése végett, szavaimmal nem Huwara falu eltörlésére gondoltam, hanem csak arra, hogy célzottan fellépjenek a terroristák és a terrorizmus támogatói ellen, és súlyos árat követeljenek tőlük a környék lakói biztonságának helyreállításért.”

Israel Bonds

Az izraeli kormány által kibocsátott kötvények lebonyolításának ötlete az ország első miniszterelnöke, David Ben-Gurion érdeme volt, aki az izraeli függetlenségi háború utáni gazdasági erőforrásokban szűkös időszakban próbált ilymódon túlélő támogatást szerezni.

Eleinte az izraeli kötvények befektetői nagyrészt az amerikai zsidó közösség tagjai voltak, akik a fiatal állam gazdaságát akarták támogatni. A következő években azonban a magán- és intézményi befektetők egyaránt értelmes befektetésnek tekintették az izraeli kötvényeket. Több mint 90 amerikai állami és önkormányzati nyugdíjalap és kincstári alap eddig több mint 3 milliárd dollárt fektetett be izraeli kötvényekbe. Az izraeli kötvények egyéb befektetői között vannak vállalatok, biztosítótársaságok, egyesületek, szakszervezetek, bankok, pénzintézetek, egyetemek, alapítványok és zsinagógák. A kötvények eladásából származó bevételeket az állam általános céljaira használja fel.

Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 21-én Új Kelet Live

Elítéltek egy zsidót egy arab brutális megveréséért; 149 millió sékel a rabbinátusnak; Egy északi mosáv arra kérte Netanjahuékat, ne vakációzzanak náluk; Ami kimaradt; Időjárás
  1. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 21-én
  2. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 20-án
  3. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 19-én
  4. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 18-án
  5. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 17-én
Megosztás

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .