A 27 éves Elan Ganeles a terrortámadások 14. áldozata

1

ujkelet.live

Tom Nides, az Egyesült Államok izraeli nagykövete korábban megerősítette, hogy a hétfői fegyveres terrortámadás halálos áldozata amerikai állampolgár volt.

A 27 éves Elan Ganeles amerikai-izraeli állampolgár tegnap este halálos sérülést szenvedett, amikor a 90-es úton, a Nevo katonai bázis közelében lévő autópályán, terroristák egy autóból tüzet nyitottak autójára, majd elmenekültek.

Elan a connecticuti West Hartfordban nőtt fel, modern ortodox iskolába járt, tavaly májusban diplomázott a Columbián, majd önkéntesnek jelentkezett a hadseregnél.

A lövöldözés után a helyszínre érkező Magen David Adom mentőszolgálat közölte, hogy Ganelest válságos állapotban találták, a jeruzsálemi Hadassza Kórházba szállították, ahol később halottnak nyilvánították.

Elan elmondása szerint, – egy róla készült interjú során, a Héber Gimnáziumban tanult, és önkéntesként dolgozott a helyi Zsidó Családsegítő Szolgálatnál. Majd elhalasztotta a Michigani Egyetemre való beiratkozást illetve az amerikai hadseregbe való bevonulást azért, hogy egy évet Izraelben tölthessen, ami végül hosszabbra sikeredett.

Bevonult az Izraeli Védelmi Erőkhöz, ahol számítógépes programozóként szolgált, ezután 2018-ban visszatért az Egyesült Államokba, és a Columbia Egyetemen diplomázott.

Elan Ganeles temetése Izraelben lesz, ezt követően a család a sivát Connecticutba visszatérve fogja tartani.

Terrortámadások következtében egy hónapon belül 14 izraelit gyilkoltak meg Jeruzsálemben, valamint Júdeában és Szamáriában. Egy hónappal ezelőtt egy lövöldözés során heten vesztették életüket a jeruzsálemi Neve Ja’akov negyedben, két héttel később hárman haltak meg a város Ramot negyedében elkövetett lövöldözés során. Aszil Szawaed főtörzsőrmestert a suafati ellenőrzőpontnál egy busz átvizsgálása közben egy 13 éves palesztin leszúrta. Jagel Jáákov és Hallel Menachem Jániv, Har Bracha zsidó telep lakosait vasárnap Huwarában lőtték agyon, és tegnap a 27 éves Elan Ganeles vesztette életét a 90-es úton Jerikó közelében.

Új Kelet Live Podcast különkiadása október 19-én Új Kelet Live

Podcast különkiadás
  1. Új Kelet Live Podcast különkiadása október 19-én
  2. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 5-én
  3. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 4-én
  4. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 3-án
  5. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 2-án

1 komment

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .